4.rész - Roof

Amikor apám visszatér Harry üldözéséből üres kézzel, nyugodtan fújom ki a levegőt. Az ágyamon ülök és itt járkál körülöttem az a fiú aki felhozott. Ő kicsit különbözik a többiektől. Talán azért mert nem néz olyan őrült tekintettel.
-Mi a neved? -szalad ki a számon.
-Jax. -ekkor nyitja ki apa az ajtóm.
-Elkaptátok? -kérdezem. Csak azért hogy ne nézzen hülyének, hogy esetleg hagytam volna Harrynek elvinni azt a lapot.
-Nem. Gyors a kölyök. De nem megy haza üres kézzel.
-Ezt hogy érted?
-Kicsit sebes lett. -mondja, de tudom hogy meglőtte. Hiába nem mondja ki.
-Meglőtted?
-Igen.
-Apa... miért van egyáltalán nálad pisztoly? És... kik ezek az emberek?
-Szereztem őket. Pont az ilyen esetekre. Amikor valaki bántani akarja a lányom.
-De nem vagyok 5 éves! Ennyi erővel akár azt is megtaníthatnád, hogy hogy védjem meg magam. Akkor nem kéne utánam járkálnod. Neked meg a "barátaidnak". Mert tudom hogy nem azok. És tudod néha elég szarul esik, hogy elmegyek az utcán az emberek mellett és úgy érzem többet tudnak rólad, jobban ismernek, mint én. -de mintha észre se venne komolyan. Nem jut el hozzá amit mondok. És hiába mondom el százszor. Int Jaxnek és elindulnak kifelé. És igen, kurvára betelt a pohár. Felemelem az éjjeli szekrényemről a lámpám és áthajítom a szobán. Az ajtó mellett és egyben apa mellett csapódik be a falba és törik darabokra. Megtorpan.
-Ne vegyél semmibe!!! -kiáltom. Félig hátra fordítja a fejét, de nem néz rám. Majd elhagyja a szobát. Kicseszettül mérges vagyok rá. Kinyitom az ajtót és leviharzok utána a lépcsőn. A nappaliban van a többi emberrel. Nem figyelem mit mond nekik, csak mögé sétálok és megkocogtatom a vállát, mire megfordul. A szemébe nézek, de az ő tekintete értetlen.
-Ne. Vegyél. Semmibe. -mondom lassan és tagoltan. De érzem hogy most a szemeimet kutatja és nem a szavaim. -Figyelj rám. -csak ennyit mondok neki, majd visszamegyek a szobámba. Belenézek a tükörbe, hogy megnézzem min lepődött meg annyira. A szemeimmel semmi nem történt csak talán azt lehet mondani rá hogy kicsit vörös de ennyi.

✖️✖️✖️

Másnap reggel korán kelek. Még apa is itthon van. Azt terveztem, hogy elmegyek futni, de miután hallom a bejárati ajtó csapódását egyből változik a tervem. Lemegyek és egy cetlire bukkanok.

"Késő este jövök, csinálj vacsit"

Aha. Persze. A nagy szart. Ha kell majd csinál magának. Különben is. Hogy várhatja el a tegnapi után, hogy még kaját is csináljak neki. Nem fogok. Bemegyek az irodájába és turkálni kezdek. Muszáj megtudnom valamit róla. Egyszerűen csak muszáj. Nem élhetek úgy hogy semmit nem tudok róla, pedig tudom hogy titkol valamit. Valami nagyot. Miközben én kutatok, az idő szalad és nem igazán találok semmit amivel előrébb jutnék. Egyszer csak egy alakot látok az ajtóban. Megijedek, hogy apám az, de rájövök  hogy nem ő az. Harry? Nem is ő, de nagyon szerettem volna ha ő az. Louis lép beljebb.
-Szia.
-Szia. Most mi kéne?
-Egy papír. Amiért Harry jött. Csak apád szépen karonlőtte.
-Keresd meg. -sóhajtok. Tudom hogy apa és Harryék között valamiféle ellentét van. Lehet hogy nem kéne hagynom Louisnak hogy elvigye azt a papírt. De jelenleg nem igazán érdekel.
-Jól van? -kérdezem halkan. Mellettem turkál és tudom hogy hallja.
-Igen. Direkt engem küldött ide.
-Direkt?
-Miattad. Hogy megnézzem jól vagy-e.
-Igen. Csak... faszom kivan azzal hogy apám úgy kezel mint egy kisgyereket és titkolózik. Tudod tegnap majdnem hozzávágtam az éjjeli lámpámat. És még így sem hajlandó figyelni rám. És a legrosszabb hogy tudom hogy mindenki többet tud róla nálam. Konkrétan semmibe vesz. Csak nem tudom miért. De elhatároztam, hogy kitalálom. Bármi is legyen az és bármilyen nehéz is legyen.
-Csak védeni akar.
-Akkor védene, ha elmondaná. És ha megtanítaná hogy nagyon védjem meg magam.
-April ne kutass utána. Jobban teszed ha nem avatkozol bele.
-Nem Louis. Tudnom kell. Tudnom kell ki is az apám úgy igazán. Te nem ezt tennéd, ha a helyemben lennél? -pár percre csend áll be.
-Valószínűleg én is ezt tenném. -bólintok. Ő tovább kutat én meg figyelem. Még csak mit tűnt fel hogy időközben már elkezdett sötétedni. Louis megtalálja a papírt de kiveszem a kezéből.
-Nem viheted el. Addig nem amíg nem mondod el ki az apám. Tudom, hogy tudod. Kérlek. Segíts nekem.
-Nem tehetem.
-De igen. Kérlek. Ha rájövök hogy mi történt, akkor talán nem csinálja ezt velem. Valahogy rá kell vennem arra, hogy tanítson meg arra hogyan védjem meg magam. És elmehetnék valami önvédelmi szarra, de nem. Én tőle akarok tanulni. Csak azért mert nem igazán foglalkozik velem és szeretném ha ez megváltozna.
-Értem. De nem lehet. Elmondhatnám, de félek azzal rosszat teszek neked. -mögém áll és a vállamra teszi a kezét.
-Nem Lou. Ennél rosszabb nem lehet. A kapcsolatunk csak jobb lehet.
-Sosem tudhatod. -mondja majd kérdeznék, de a keze a nyakamra siklik és a következő pillanatban a testem összerándul és nem bírok mozdulni, majd elájulok.

✖️✖️✖️

Az ágyamon fekszem és apám kelteget.
-April... Kicsim jól vagy? -kérdezi én meg csodálkozva nézek rá.
-Még sose hívtál így. -ülök fel óvatosan. -Mi történt?
-A szobám előtt találtalak meg ájultan.
-Nem tudom, jöttem fel és... többre nem is emlékszem. -hazudom.
-Nem baj. Jól vagy?
-Igen.
-Nem láttál a házban senkit?
-Nem.
-Éhes vagy?
-Igen.
-Rendelek pizzát. -őszintén semmi kedvem nem volt enni, de csak egy bólintással elintéztem. -Anyád hívott. Hazajön pár napra a jövő héten.
-Tényleg? -kérdezem meglepetten. Furcsa, hiszen utoljára 3 hónapja láttam és akkor is csak egy napot maradt. De amikor hazajön, akkor elhalmoz mindefélével. Leginkább ruhákkal. És pontosan ismeri az ízlésem.
-Igen. Meg kell beszélnünk pár dolgot. -ezzel elhagyja a szobám. És akkor beugrik. Talán anya tudja hogy apa mi illetve ki is valójában? Talán anya elmondhatnád nekem mindent. Mindent amire kíváncsi vagyok. Mindent amit tudni akarok. Mindent amit tudnom KELL. Muszáj elmondania. Megőrjít, hogy nem tudok rábukkanni semmire, aminek a nyomán elindulhatnék. Lemegyek én is, mire megérkezik a pizzánk. Megeszem a részem és elindulok fürdeni. Észreveszek az ablakomon egy sárga cetlit. Odamegyek és leveszem.

"Tető"

Ennyi áll a papíron. Kitárom az ablakot és kimászok.
-Harry?
-Én vagyok. De sietnem kell, nem maradhatok sokáig.
-Jól vagy?
-Igen. -az ölébe ülök és megcsókolom.
-Szeretlek.
-Én is szeretlek.
-Sajnálom, hogy apám meglőtt.
-Nem kell. Túlélem.
-Miért mész el?
-A szüleim konkrétan megtiltották hogy a közeledbe jöjjek.
-De miért?
-Mert... -kezdi de elakad a szava. -Apád miatt.
-Miatta? Minden miatta történik és nekem senki sem mond semmit.
-Nyugalom. Tudni fogod. Kitalálod, mert okos vagy. -most ő csókol meg. -Mennem kell.
-Mikor látlak újra?
-Nem tudom. De sokára. -ennek hallatára könnyek gyűlnek a szemembe.
-Ígérd meg, hogy vissza jössz hozzám. Ígérd meg.
-Megígérem. Vissza jövök. -ezzel eltűnik a tetőnk másik oldalán.
-April!! -hallatszik apa kiabálása bentről. Képtelen vagyok válaszolni. Csak ülök és nincs kedvem semmire csak a sírásra. Felnézek az égre. A csillagokat nézem és kizárom a külvilágot.

Sziasztok! Kommentelni továbbra is ér, ebből tudjuk, hogy tetszik-e nektek a történet. További szép nyarat :) xLucus

3.rész - Better if you stay

April Stark

-Anya, apa. Ő a barátnőm. -mindketten előttem állnak.

-Mi a neved? -kérdezi Harry apja.

-April. April Stark. - válaszolom magabiztosan. Harry apjának szája egy "o" betűt formáz, szemei kikerekednek. A kedves mosolyból egy pillanatra lett gyilkos pillantás. Nem hiszem, hogy bármi rosszat mondtam volna. Egyre bizonytalanabb leszek, azt sem tudom mit mondhatnék.

-Des Styles. - nyújta a kezét Harry apja, arca mostmár érzelemmentes. Kommunikálni lehetetlen vele, mintha megbántottam volna. Ennyire rossz lenne a nevem? Nem gondoltam, hogy ilyen reakciót vált ki az emberekből. Eddig mindenki jóban volt velem, na jó kivéve pár kiállhatatlan ribancot. Miután Anne, Harry anyukája is bemutatkozott- megjegyzem sokkal kedvesebb volt- barátomat félrehúzták pár percre. Nem akartam bunkó lenni, de egyre kíváncsíbb lettem arra a titkos beszélgetésre. Csak néhány szó hallatszódott ki, nem mentem velük sokra, de tisztában voltam vele, hogy rólam volt szó. Néha felém pillantott az apja, de amint meglátta, hogy észrevettem elkapta a fejét. Miután kellőképpen felhúztam magam az egészen, idegesen felém közelítettek.

-Sajnáljuk, hogy megvárakoztattunk. - helyezte a vállamra az apja a kezét, majd az ebédlő felé terelt. Fogása nem volt kellemes, inkább erőszakos és tolakodó. Egy hosszú folyosón vezetett át, közben ügyelt arra, hogy minél távolabb kerüljek Harrytől. A falak narancssárga árnyalatban pompáztak és képek tömkelegével voltak beborítva. Amolyan tökéletes család látszatát keltették, de minden családnak voltak piszkos, rettentően nagy titkai. Biztos voltam benne, hogy ők sem egy átlagos, tökéletes családot alkotnak. Többször is hátrafordultam a fiúhoz, de nem nézett rám. Erősen a földet kémlelte, kezeit zsebébe mélyesztette. Egyre jobban kezdtem aggódni. Mi történt azalatt a pár perc alatt? Mi változtatta meg ennyire? Nem akartam itt lenni. Kár volt belemenni ebbe az egészbe. Beléptünk a konyhán keresztül az étkezőbe. 4 ismeretlen fiú meredt rám a székekről, illetve ott volt köztük az az egy, akit már láttam. Egyik kezével borostás állát simogatta, tengerkék szemeivel végigmért. A többiek ugyanúgy szemügyre vettek, mintha nem láttak volna még lányt. Megigazította a hajamat, majd Mr. Styles-hoz fordultam.

-Elnézést, de nekem mennem kéne.

-De hiszen még meg sem ismertünk, és te sem minket. - tol meg a szék felé.

-Azt hiszem kihagyom ezt a csábító lehetőséget - fintorodok el - eleget megtudtam magukról. - éppen felállnék, de egy kéz visszaránt a székre, így megakadályoz az előbbi cselekedetemben.

-Mindenki jobban jár ha most nem ellenkezek. - szűrődik a fogai közül. Rémülten pillantok felé, majd visszaülök a helyemre. Egy nagyon nyeltem, majd elkezdtünk enni. Étvágyam egyenlő volt a nullával, csak turkáltam az ételt. Néha fel-fel pillantottam Harryre, aki szinte ugyanazt csinálta mint én. A csendet ami már egy ideje körülvett minket, egy rekedtes hang zengése törte meg.

-April, elnézést az udvariatlanságért, el is felejtettem bemutatni a fiúkat. - mutat feléjük.- Ők itt Zayn, Liam, Louis és Niall. Fiúk ő pedig itt April. - mindegyikőjük megereszt felém egy mosolyt. Amolyan álompasinak számítottak, legalábbis kívülről. Louist még néztem pár percig, még mindig egy furcsa mosoly ült az arcán, végül csak megráztam a fejemet és a csipke terítőt kezdtem fixírozni. Még mindig mosolyogtam visszagondolva az első találkozásomra Louis-val. Felnéztem, de csak pár kíváncsi szempárral találtam szembe magam, amik kérdően néztek rám.

-Netán találkoztatok már? - intézi felém a gyors kérdést Des.

-Öhm... Nem... Mi csak.. - dadogom- Vagyis lényegében igen. - felelem nagyobb önbizalommal. Harry idegesen kapja felém a fejét - az este folyamán tán először - a többi fiúval egyetemben. Louis- nak lefagy a mosoly az arcáról, és gyilkos pillantással néz rám. - Vagyis tulajdonképpen, csak elfelejtette bezárni a postaládát miután bedopta a leveleket. - nézek farkasszemet közben az említett fiúval, aki helyeslően bólint. Mielőtt tovább folytatnám saját magam lejáratását, betömök egy falatot a számba, hogy végre befogjam.

-Mesélj a családodról nekünk. - néz felém ismét Des.

-Anyu sokat utazik üzleti dolgok miatt, így apával élek nagyrészt.

-Édesapád mit dolgozik?

- Bankár.

- És mennyit van otthon?

- Nem sokat de ez miért érdekli? - nézek most már egyre gyanakvóbban.

- Csak érdekel, hogy milyen a kapcsolatod vele. - kezd egyre lekezelőbben beszélni velem.

- Már elnézést, de szerintem ehhez magának semmi köze. Miért az apámat akarja megismerni? Bemutassam neki? - emelem fel a hangomat.

- Hidd el drágám, jobban ismerem, mint hinnéd. - oktat ki.

- O, hát ez pompás, akkor nekem is mesélhetne róla, mivel fogalmam sincs, hogy ki Ő. - fakadtam ki. Válaszul csak 7 értelmetlen tekintet kémlelte az arcomat.

- Fogalma sincs az egészről. - jelenti ki Harry az asztal másik végén. Össze voltam zavarodva. Mintha valami vallatáson ülnék, mert gyilkos vagyok.

- És mióta vagytok is együtt a fiammal? - tereli a témát az apja.

- Na ezt nem játszuk! Nem fogom elfelejteni ami az előző 10 percben történt és egy erőltetett mosollyal válaszolgatni az idegesítő és megjegyzem túlságosan személyes kérdéseire. - minden további szó nélkül felálltam, majd táskámmal együtt az ajtó küszöbén megálltam. - Mondanám, hogy ürültem a találkozásnak, de hazudnék, úgyhogy, viszlát. - Harry még utánam kiabált valamit, és fel is kelt, hogy utánam jöjjön, de az apja visszafogta. Megráztam a fejemet, kicsit csalódtam benne az este folyamán, igazán megvédhetett volna és nem csak ült volna, mint egy szobor. Kiléptem az ajtón, majd hazafelé indultam el. Nem akartam apát hívni, főleg így, hogy valószínűleg ismerik egymást. Fél óra alatt gyalog hazaértem, becsuktam magam után az ajtót majd lecsúsztam mellette a földre. Pár könnycsepp legördült az arcomon, de nem akartam nekiállni sírni. Elegem van mindenből, tudnom kell, hogy mi folyik itt. Nem lehet igaz, hogy a pasim apja többet tud az én apámról, mint én. Ki kell ürítenem mindent a fejemből. Nem akarok ezen agyalni folyamatosan. Nem is tudom mióta próbálom kideríteni, hogy igazából ki is ez az ember akit az apámnak nevezek. Megfogtam az elő filmet, ami a kezembe akadt, és egy tál kukoricával bezárkóztam a szobámba. Az eső hangosan kopogott az ablakon, néha egy-egy villámlás világította be halvány, sárgás fényével a szobát. Talán félnem kellett volna az alatt a pocsék horror film alatt, de egyáltalán nem ment. Éppen az üres tálat akartam levinni a konyhába, de meghallottam egy halk motoszkálást. A tálat letettem az íróasztalomra, majd fegyver gyanánt megragadtam egy golfütőt. Halk léptekkel mentem a lépcsőhöz, és megpillantottam közben egy fekete alakot, aki éppen a nappaliból a konyhába surrant át. Apa irodája is arra van, ebből arra következtettem, hogy megint Louis-éktól valaki. Kis hezitálás után apu számát tárcsáztam.

- Szia apu. - suttogom a készülékbe.

- Szia. Baj van? Miért hívsz ilyen későn?

- Hát mondhatjuk úgy is, hogy baj van... Itt van egy fekete ruhás ember a házban.

- Maradj a szobádban azonnal otthon vagyok. - hadarja majd kinyomja a készüléket. Először összekuporodok az ajtóm előtt, majd belegondolok és hülye lennék, ha itt ülnék. Úgy is azt hiszi, hogy egy félős kislány vagyok, hát akkor lepjük meg őt. Elindulok a lépcsőn, majd mikor az aljához érek, a szobám felől meghallok egy ablakcsapódást. Visszarohantam, mielőtt benyitottam volna felemeltem a golfütőt kezembe. Átléptem a küszöbön, majd éppen a fejét ütöttem volna meg, de megfogta fegyveremet és a nyakamhoz szorította.

- April? - kérdezte meglepett hangin miközben elengedett. Hangja mély, és az átlagosnál rekedtebb volt, egyből tudtam, hogy ki ő.

- Harry! - karoltam át nyakát, fejemet mellkasába fúrtam. Fenekem alá nyúlt, majd könnyedén megemelt, így lábaimat dereka köré tudtam kulcsolni. - Miért vagy itt?

- Csak meg akartam nézni, hogy jól vagy e. - indult el velem lefelé. Leraktuk a konyhában a piszkos tálat, majd engem is lerakott. - És el kéne vinnem egy papírt. - néz rám kiskutya szemekkel. Először köpni nyelni nem tudtam, értetlenül néztem rá.

- Egy seggfej vagy ugye tudod? - nézek fel rá.

- De én miattad jöttem ide csak… - nem tudta befejezni mivel a bejárati kicsapódott és -gondolom- apámék jöttek haza. - Majd beszélünk! - suttogta még nekem, majd elkezdett futni a hátsó ajtó felé, én pedig apámhoz. Pechemre látták a fiút, szóval az egyetlen választásom a magyarázkodás volt. Apám elé léptem, próbáltam visszafogni.

- Apu nee! Nem vitt el semmit! - Fogtam le a kezét, amiben a pisztolyt markolta.

- April légyszíves menj most fel a szobádba. - parancsol rám idegesen.

- Majd ha megmagyaráztad, hogy mit keres nálad ez a pisztoly és kik ezek a kigyúrt izompacsirták. - teszem karba kezeimet.

- Ők a barátaim.

- És miért haverkodsz egy csapat 20 évessel?

- April elég a hülye kérdéseidből, menj a szobádba. - megfogott az egyik üresfejű ahogy ő fogalmazott "barátja" és a hátára dobott, majd felvitt a szobámba, apámék pedig Harry után indultak. Csak remélem, hogy elég ideig tudtam húzni az időt.