2016. július 18., hétfő

43.rész - Dangerous woman

*April szemszöge*

Alig vagyok itt egyedül pár perce, de a könnyeim lassan felszáradtak. Csak bámulok magam elé. Nem tudom elhinni, hogy szakított velem. Fáj. Rohadtul fáj és iszonyú dühös kezdek lenni azért, mert nem hagyta hogy beszéljük, mert nem mondta el miért csinálja ezt. Felgyorsul a légzésem és érzem, hogy ez más, mint előzőleg bármikor. Akkor éreztem valamit, egy fonalat, egy kapcsot ami nem engedett el és hiába vett körül a sötétség, az mindig ott volt. De most eltűnt. Ahogy jön az érzés, hátravetem a fejem. Eddig kissé féltem tőle, de most kifejezetten élvezem. Érzem a késztetést, az ösztönzést, hogy öljek. Szúr a szemem így sűrűn pislogok, hogy elmúljon. Összeszorítom végül a szemhéjaim és mire újra kinyitom, már vörösen látok mindent. Ez új, de tetszik. 
-April?! -nyit be Zayn. -Jól vagy? -kérdezi és közelebb lép. 
-Soha jobban. -mosolyodom el, majd megfordulok és kiugrom az ablakon. A nappali ablaka mellé érkezem. A talpam alatt összetörik egy ág, mire Louis kinéz az ablakon. Ránézek.
-Baszki. -olvasom le a szájáról. Zayn is kihajol az ablakon, felnézek egy pillanatra, majd futásnak eredek.

XXX

*Zayn szemszöge*

Kirohanunk négyen a kocsihoz és elindulunk. 
-Hova a büdös picsába mehetett? -kérdezi Lou.
-Fogalmam sincs, de minnél előbb meg kell találnunk és megállítanunk. 
-Az hiszem az nem lesz egyszerű. 
-Lehet, viszont csak Harry tudja leállítani, de mivel épp most szakítottak, ezért nem tudjuk hogyan lehetséges. De mindent meg kell próbálnunk. -bekanyarodunk a főhadiszállásunk elé. 
-Ó bassza meg! -káromkodom el magam amikor észreveszem, hogy nem stimmel valami. Hát persze, hogy ide jött. Rohanni kezdünk a folyosókon amik tele vannak hullákkal. Hogy lehet ilyen kibaszott gyors? Amint eltűnt a szemünk elől, azonnal felszerelkeztünk és elindultunk. Benyitok apám irodájába, de nem találom bent. Különválunk. Az edzőterem felé közeledve hangokat hallok, így berontok. Itt is a földön van már pár halott, valamint April, aki a falhoz szorítja Harryt. Melléjük lövök a falba, mire April megfordul. Elengedi Harryt, aki levegőért kapod és rámront. Nagyon gyors és hatékony, sokkal több ütést kapok, mint amennyit sikerül kivédenem. Az oldalamra rúgna, de sikerül elkapnom a lábát. Hátralököm és a földhöz szegezem, de nagyon erős, így nem sokáig tudhatom magam fölényben. Megérkeznek Lou-ék is és valahogyan leszedik rólam. Újra nekilendülünk most már négyen, viszont nem sokra megyünk. Beállít apa is. Lou-nak pont sikerült leterítenie a lányt.
-Hello, April. Hallottam már a szemes dolgodról. -megy oda hozzá. -Bevallom érdekes. Tudtad, hogy rajtak kívül, apád húgának volt még ilyen? Egyszer ő is rám támadott, amikor előjött neki. Én állítottam le. Nem én öltem meg, de ő már halott. -April motyog valamit, de nem lehet érteni, majd lerúgja magáról Lou-t és apámnak támad. Könnyű hárítja a támadásokat. Mindannyian őket nézzük ugyanis nem minden nap látjuk apát, verekedni. Aztán megindulunk és együtt próbáljuk meg. Így se sikerül, de határozottam többre megyünk vele. Sokszor próbálkozunk, de fáradunk, ő viszont úgy néz ki mint aki élvezi és napokig tudná még csinálni. 
-April!! -halljuk egy női hang kiáltását, mire leállunk. Az ajtóban, egy 40 körüli vörös nő áll. Apa szemei kitágulnak és a szája is tátva marad. A nő csak közelebb jön és megáll April előtt. 
-Azt hiszem a saját súlycsoportoddal kéne ezt elintézni. -lecsukja a szemeit és amikor kinyitja, már az övéi is vörösek, mint Aprilé. A lány azonnal rátámad, de úgy tűnik egy idő után nem bírnak egymással. A következő pillanatban pedig April nagyot rúg és a nő köztem és apám között köt ki. Harry pedig eltűnt. Most a fiúkra támad.
-Melody?! 
-Le kell terítenünk. Onnan el tudom intézni. -néz ránk. Azonnal megindulok, és ahogy a focisták szokták, csúszva felrúgom. Rámborul, így sikerül megfognom és ráhelyezem a testsúlyomat. Melody azonnal mellettünk terem. 
-Fogjátok le! Erősen! -megtesszük amit kér, ő pedig fölé térdel és a kezeit April nyakára fonva, folytani kezdi. 
-Mit csinálsz, így meghal! -kiált fel Lou. 
-Tudom mit csinálok! -mondja, és még erősebben szorítja. April már nem igazán kapálózik. Látom az arcát és a szemeit, ami lassan visszanyeri a zöld színt. Amikor Melody elengedi, a másik vörös meg levegőért kapod és köhög. Arrébb kúszik, én pedig mellé ülök, így nekem dől. 
-Melody...
-Tudom, hogy azt hitted, hogy le tudod állítani, ahogy engem is, Des. De ő egy összetört szívű lány, köszönheted a fiadnak. -apa nem mond semmit, Melody pedig feláll és felhúzza a földről Aprilt is. -Most pedig hazaviszlek apádhoz. 
-Nem! 
-Ne ellenkezz.
-De holnap suli. 
-Akkor kihagyod. 
-Hétvégén meccs van! 
-Nem érdekel. A holnapi napot otthon töltöd. 
-Elhitted. A csapatom fontosabb.
-Erőszakkal vigyelek? -April újra megszólalna, de apám közbevág.
-ELÉG! Istenem, minek kellett neked is ilyen makacsnak lenni. -utal Aprilre. 
-Des, jelenleg kiszámíthatatlan. -szólal meg Melody. 
-Nem fogok hazamenni. Amióta az előző ilyen eset volt, azóta elvagyok tiltva minden éles tárgytól, pisztolytól, meg ilyenek. Ha hazamegyek, apám vissza se enged. Jól vagyok. -mondja, de látszik rajta, hogy nincs jól. Mindenkit megráz egy szakítás. Egy ilyen meg főleg.
-Jó... akkor éjszakákra valakit ráállítok, hogy figyelje. Napközben, meg ti nem hagyjátok egyedül. Nem akarok még egy ilyen balhét. Ha baj van azonnal szóltok. 
-Oké. -mondjuk közösen. Elindulunk vissza Aprillel a koleszba, ma éjjel Lou lesz vele, így meglepheti Den-t is. Apa pedig Melody-val távozik. 

XXX

*April szemszöge*

Másnap az ébresztő előtt keltem egy kicsivel. Felkeltem, letusoltam és mire kiértem, már Den és Lou is ébren voltak. 
-Úristen! -kiált fel Den mire mindketten ránézük. -April, mi van a szemeddel? -belenézek a tükörbe. Az éjjel újra bevörösödött. 
-Kontaklencse. -szólal meg helyettem Louis.
-Úgy megijedtem! -mondja a lány és hozzábújik a barátjához. -Meg tegnap is amikor eltűntetek! Egyedül kellett visszajönnöm a koliba. 
-Sajnálom, Den fontos dolgunk volt. De majd ma kiengesztellek. 
-És April, mi volt Harry-vel? -tudtam, hogy meg fogja kérdezni, de el akartam kerülni. Nagy levegőt veszek, majd kinyögöm.
-Szakított velem.
-Miii?!?! De miért? -áll fel és ölel meg. 
-Ha én azt tudnám... 
-Mostanában sokat veszekedtetek. 
-De mindig megbeszéltük. És én... én szeretem őt. -és itt már folyamatosan csorognak a könnyeim.
-Tudom. -Louis átölel minket. -Minden rendben lesz. Segítek túllépni rajta. Milyen közös órád van vele? 
-Francia. 

-Megoldjuk. Megmutatjuk neki, hogy erős vagy nélküle is. Oké? -bólintok. Tulajdonképpen semmi kedvem beülni az órákra, de ha azt nézzük, hogy egyedül ülök itt a szobánkban, akkor inkább lemegyek. A délutáni edzés, pedig majd segít. Meg kell nyernünk. Nagyon szépen haladtunk eddig és már csak tökéletesíteni kell péntekig. Nem érek rá sajnálni magam, van fontosabb dolgom is. 

2016. július 14., csütörtök

42. rész - Broken hearted girl



Harry szemszöge:

- Hé tesó! – csapódik mellém Zayn miközben a pályáról jövünk le edzés után.
- Helló. – öklözök le vele.
- Kemény volt az edzés mi? – kérdezi, miközben a vizéből kortyol nagyokat.
- Már hozzászoktam, eddig is voltak ilyen kemény edzések, már ha érted. – bólintok a fejemmel a maffiás dolgokra célozva.
- A főiskolán mégis másabb. Egy csapat hormonokkal túltengő sráccal rosszabb, mint a magába zárkózott bérgyilkosokkal. – nevet fel.
- Ha már a hormonoknál tartunk. Beszéltél Miával? – arca elkomorodik és mivel már az öltözőbe értünk elkezd levetkőzni.
- Még nem találtam rá jó alkalmat.
- Hagyd a megfelelő alkalom keresését. Csak beszéljetek. A nők imádnak beszélni, hallani akarnak mindent, még ha az teljesen egyértelmű is. Én már csak tudom.
- El kéne kezdenem rád hallgatni kapcsolati tanácsok terén és nem Louisra. Talán úgy nem szakítanék minden lánnyal 2 hónap után.
- Louis makacsabb, mint a férfiak átlagban és mindenből viccet csinál. A lányok két hétig bírják vele. – most már mindketten nevetünk.
- Mit hallanak füleim, csak nem az én nevemet említettétek? – dobja hozzánk izzadt pólóját, amit mindketten sikeresen kikerülünk. – Mellesleg nagyon jó a hallásom és egy öltözőben vagyunk… falak nélkül, ha nem tűnt volna fel.
- Megmondhatod, ha fáj az igazság Tomlinson. – szólal meg Zayn.
- Ha tudni szeretnéd éppen egy virágzó kapcsolatba kezdtem egy lánnyal.
- A sarki bárból felszedett lányok nem igazán számítanak „kapcsolatnak”. – szólalok meg.
- Nem sztriptíz táncos, ha tudni szeretnétek. – fonja össze karjait a csupasz mellkasán. – Ide jár és tegnap volt egy igazi randink is.
- Odanézzenek. – kiált fel Zayn.
- Aminek a végén a sárga földig ittátok magatokat. – teszem hozzá.
- Ó igen, a nekem való csaj.
- A merő ellentéted Dan, Louis. – veregetem meg a vállát.
- Csak vigyázz a tűz-víz játékkal Louis, Harrynek sem sikerült. – csatlakozik Liam és Niall is.
- Ezt meg hogy érted? – kérdezem mérgesebben, mint kellene.
- Folyamatosan csak veszekedtek, és ha végül ’boldogan éltek, míg meg nem haltak’ happy end lesz, tuti halálra unjátok magatokat.
- Tudod, hogy bírlak Liam, de most meg tudnálak fojtani a zuhanyzóban. Aprilel jól megvagyunk, és ha tudni akarod, ezer éve vesztünk össze.
- Mindenki tudja, hogy tegnap békültetek ki. – szólal meg Louis.
- Igen, az már ezer éve volt. És nem kellenek tanácsok tőletek, akiknek a leghosszabb kapcsolata reggelig, vagy addig sem tart. – ezzel ott hagyom őket és a zuhany alá állok.
Mikor végzek, és már majdnem felöltözök Zayn lép hozzám.
- Apánk hívott és azt akarja, hogy segítsünk neki.
- Nincs más, akivel megcsináltathatná a piszkos munkát?
- Ez családi ügy, Harry. Számít ránk.
- Azok a legrosszabbak. Ezúttal mit kell csinálnunk?
- Majd elmondja, ha bemegyünk hozzá.
- Nagyszerű, szóval komoly a dolog. – sóhajtok fel.

XXX

- Na, végre hogy ideértetek.
- Nem tudtuk, hogy határidős. – mordulok fel mivel semmi kedvem az egészhez.
- Ezt kéne elintézni.
- Milyen üzlet? – kérdezi Zayn a táskát nézve.
- Ó fiam, ez nem üzlet. – csóválja a fejét, amitől csak felmegy bennem a pumpa. – Lefizetés. Mindenki megvehető a mai világban, és van egy nem kívánt személy a közelünkben, akit el akarok tüntetni innen úgy, hogy nyoma se maradjon az egésznek.
- Ki az? – kérdezem.
- Fiam, ha ennyire tudni akarod. – köszörüli meg a torkát és az ablakon néz ki. – Lilly Stark.
- Ezt most te sem gondoltad komolyan. Elment az eszed. – állok fel a székemből.
- Mi bántott meg ennyire fiam? Azt hittem vége a kis játékodnak Stark bácsi féltve őrzött lányával. – itt volt elég az egészből, apámat a gallérjánál megragadva vágtam a falhoz.
- Nem. Játék. Volt. – veszek mély levegőt a szavak között nem csak azért hogy megértse hanem hogy ne veszítsem el a fejemet.
- Te nem vagy jobb nálam, Harry. – fordít a helyzetünkön és a kezeimet a hátamhoz szorítva az asztalhoz szorít. – Vagy megcsináljátok, vagy mehettek innen.
- Legalább azt mondd meg miért? – kérdezem lihegve, mikor kiszabadulok szorításából.
- Remélem, elkötelezettebb leszel, ha hallod a történetet.  – kezd el fel-alá járkálni hátul összekulcsolt kézzel – Évekkel ezelőtt mikor 5 és 6 évesek voltatok született volna egy testvéretek. Vagyis meg is született, akkor még Lilly is a mi oldalunkon állt, bár ti erre nem emlékezhettek mivel kicsik voltatok. Sokat volt nálunk rátok is volt, hogy vigyázott, az egyik legjobb emberem volt. Mielőtt hazahozhattuk volna a kórházból, meghalt. Legalábbis ti ezt a verziót tudjátok. Ami valójában történt az az, hogy megölték. Lilly ölte meg. Mint utólag kiderült végig az volt a célja hogy tönkretegyen minket. Ezek után sokáig üldöztem, mikor már elég messze volt hagytam, hogy félelemben éljen. Nem gondoltam, hogy valaha visszajön. De megtette, méghozzá egy olyan befolyásos ember mellé férkőzött, aki szintúgy gyűlöl engem. Haileyt nem fogom elveszíteni, ezért is nem tud róla senki. Így nincs biztonságban, ezért akarom eltüntetni innen. – mikor befejezi a történetet, egy szót sem szólok, csak felkapom a bőröndöt és kiviharzok a szobából a kocsimhoz. Hallom, hogy Zayn kiabál utánam, talán még fut is. Mikor indítanám be a kocsit, kinyílik az ajtó és az előbb említett személy ugrik be a mellettem lévő ülésre.
- Harry nem jó ötlet, ha ilyen dühösen akarod meggyőzni. Hadd beszéljek én. – néz rám. Nem válaszolok, de állkapcsom megfeszül és inkább csak az utat nézem.
Úgy tudtuk, hogy az egyik sajátboltjukban van ezért oda mentünk először. Minden udvariasságot kihagyva, a pultot megkerülve ragadom meg a nő kezét és húzom a raktárba. Egy üres asztalra dobom a táskát és karjaimat a mellkasom előtt keresztezem Zaynre várva, hogy beszéljen.
- Mégis mi folyik itt? – kiabál a nő. – Azonnal tűnjetek el innen vagy-
- Vagy mi lesz? Szól Starknak? Vagy ami még jobb, megöl valakit? – kezd kiabálni Zayn is. N inkább csendben maradok, mert nem lenne jó vége, ha beszállnék.
- Ti nem tudtok semmit rólam, nem tudjátok mit miért csinálok, vagy csináltam. – mintha felidézné magában miket is csinált.
- Elég tudnunk, hogy mit tett, maga egy szörnyeteg. Egy csecsemőt megölni? Hogy tud így tükörbe nézni? – Zayn mindig is tudta hogyan zsaroljon embereket.
- Ti ne játsszátok itt az ártatlant, amikor az áldozataitok listája a végtelent közelíti meg.
- Megnyugodhat egyikőjük sem volt ártatlan, de gyerek sem volt. – támaszkodik az asztalra Zayn.
- April tudja ezt? Ismeri ezt az oldaladat? Tényleg elvennéd tőle azt, aki az anyját helyettesíti?
- Ha magáról van szó? Igen. – ha ölni lehetne nézéssel, valószínűleg sokkal hosszabb lenne azoknak a bizonyos áldozatoknak a listája.
- És mégis hogy tenné túl magát rajta? Mert te itt vagy neki? Megutálna abban a pillanatban, hogy megtudja.
- April sok mindent tud rólam, túl fogja élni.
- Sok mindent? Mi van azokkal a piszkos kis titkaiddal, amiket még magadnak sem vallasz be? Ő megértené őket? – közelít felém lassan.
- Maradjon ott, ahol van. – rántja elő Zayn a pisztolyát, vele egy időben Lilly is a sajátját. – Fogja a pénzt és tűnjön el minél messzebb.
- Emberelőnyben vagyunk, ha nem tűnt volna fel. – szegezem a nőre én is a pisztolyomat.
- Én abban nem lennék biztos. – egy ördögi mosoly jelenik meg az arcán, és a következő pillanatban nyílik az ajtó.
- Lilly itt vagy….? – lép be a legutolsó személy, akit most itt látni akarok. – Harry? Zayn? Mi a…?
- April menj el innen! – kiabálok rá.
- Mi a fenét csináltok? Azonnal tegyétek el azokat a pisztolyokat. – néz erőteljesen rám. – Nem hallottátok?
- April kérlek, menj el. – szólok neki még egyszer.
- Harry vidd ki innen, én elintézem ezt. – int Zayn. Elrakom a fegyveremet és April felé sétálok, majd kihúzom a szobából.
- Barom! – kiabál velem, majd meglendíti a kezét, az arcomon csattan, ami elfordul az ütés ereje miatt.
- Csak hallgass meg-
- Nem, nem hallgatlak meg. Nem mondasz el nekem semmit és a mostohaanyámra fegyvert fogsz. Ez már túl sok Harry.
- Te nem ismered azt az oldalát, amit én.
- És te sem ismered azt az oldalát, amit én. Viszont akit lassan már nem ismerek az te vagy. – bök az apró mutatóujjával a mellkasomra, majd visszasiet a szobába és Lillyt maga után húzva távoznak.
- Haver, női logika, ne próbáld megérteni. – teszi Zayn a kezét a vállamra. – De amilyen önfejű April, biztos vagyok benne, hogy még ha tudná is hogy neked van igazad, akkor is ellened lenne.
- Ez nem éppen a poénok helye.

XXX

April szemszöge:

- Den légyszi ne erőltesd ezt rám. – könyörgök a lánynak mikor Louisék háza felé rángat. Filmnézős estét szerveznek, és meghívtak pár embert. Persze én Harryvel délután óta nem beszéltem, és így is maradhatott volna, nem tudom, hogy látni akar-e de abban biztos vagyok, hogy én őt nem.
- Jó buli lesz, gyere már! – vonszol tovább.
- Ugye tudod, hogy nem kellek ahhoz, hogy találkozz Louisval? – nézek rá.
- De kellesz, mert különben túl komolynak tűnne.
- Szerintem is nagyon komolynak tűnne egy alapból idióta fiúval filmet nézni. Jut eszembe ott lesz még 4 dinka haverja is. Még komolyabb.
- Elég a szövegelésből, bemegyünk.
Egy óra kínszenvedés után a konyhában az italoknál Liam csatlakozik hozzám.
- Látom te sem érted a filmezés lényegét. – hajt fel egy italt.
- Nem igazán volt kedvem hozzá.
- Harry fent van. Beszélni szeretne veled. – kacsint rám.
- De én nem szeretnék.
- Mindketten tudjuk, hogy nem beszélgetés lesz a vége, hanem valami sokkal… hangosabb. – nevet fel.
- Nem ittál te ma túl sokat? – veszem ki a kezéből a poharat. – Én most felmegyek. – nézek rá komolyan.
- Aztán védekezzetek ám. – mutatja fel a mutatóujját.
Sietősen szedem a lépcsőfokokat, majd Harry szobáját keresem. Mikor benyitok, megcsap a hideg szellő, ekkor veszem észre, hogy az ablak nyitva van. A szoba sötétségbe burkolózott, csak a kintről beszűrődő hold fénye miatt látok többet a feketeségnél. Harry az ablak előtt áll, nem reagált arra, hogy bejöttem, de tudja, hogy itt vagyok. Mögé sétálok és megállok pár lépéssel mögötte.
- Beszélni akartál. – szólalok meg hosszú percek után. Oldalra fordul, én pedig mellé állok, így mindketten látjuk egymást.
-  Igen. – ad rövid választ.
- Tudod, beszélnünk kéne pár dologról, de tényleg. Úgy értem meg kell beszélnünk mindent, ha azt akarjuk, hogy minden rendben legyen és-
- April ..-
- Tudom, tudom, de tudunk mindent egymásról és már..-
- April figyelj rám. – fogja meg gyengéden az arcomat két kezével. – Sok mindent nem tudsz rólam. És ez így egyre veszélyesebb.
- Harry miért beszélsz így? Akkor mondd el. Itt vagyunk, van időnk. Kérlek. Mi történt? – csuklik el a hangom és kezemet az övére teszem.
- April, vége. – suttogja.
- Megbeszéljük. Mi-mi mindent megoldottunk eddig. Biztos vagyok be-benne hogy ennél durvább dolgon is túljutottunk már. Ha-harry. – szorítom össze a szemeimet, amikor a könnyek kicsordulnak.
- April kérlek ne..- magamhoz húzom, amilyen erősen csak tudom és mellkasába fúrom a fejemet. A könnyeim szép lassan áztatják el a pólóját.
- Kérlek. – suttogom a mellkasába. Válaszul csak megtámasztja az állát a fejemen majd egy puszit nyom hajamba. – Legalább azt mondd meg, hogy mi történt. – emelem fel a fejemet és szipogok párat.
- Én..- néz el mellettem a földre. – Én már nem szeretlek.
- Nem, nem, nem, akármit mondhatsz, de ezt nem csinálhatod. Ez nem igaz. Harry. – remeg meg a szám, a könnyek még mindig csordogálnak az arcomon. Pár perc arca fürkészése után rekedt hangon folytatom. – Nézz- nézz a szemembe és úgy mondd. – nem hiszem el. Ez nem igaz. A szemembe nem fog tudni hazudni. Lehámozza a kezeimet testéről, de még a kezében tartja őket és lenéz rájuk. Felemeli azt a gyönyörű smaragdzöld tekintetét és az én szemeimbe fúrja őket.
- April, el kell, hogy engedj és boldognak kell lenned nélkülem, mivel én már nem tudlak úgy szeretni, ahogy az neked, nekünk jó lenne. – engedi el a kezemet, mikor befejezi és lassan elindul az ajtó felé, ezzel engem egyedül és a szívemet összetörten hagyja a sötét és most már hideg szobában.


A történet már wattpadon is megtalálható! A részek folyamatosan kerülnek fel. ---> ITT

2016. július 3., vasárnap

41.rész - Cheerlader

-Attól tartok felesleges lesz. Nem szeretnél mondani valamit? – szólal meg a rekedt hang, amikor kinyitom az ajtót. 
-De. -szólalok meg nagy fáziskéséssel. Újra megszólalnék, de közbevág. 
-Az igazat akarom. 
-Tudom. -az ágyamon ül, így odamegyek hozzá és letelepedek vele szemben. -Kérlek hadd mondjam végig, jó? -bólint, így folytatom. -Sajnálom. Lou rámborította a kávémat és Ross odaadta a dzsekijét és azért ebédeltem vele, mert vissza akartam neki adni, de nagy volt a sor és maga elé engedett. Sajnálom tényleg, nem tudom mi ez, kedves meg minden, de ennyi. Különben is azzal a beképzelt picsával jár. Meg nekem ő nem jön be. Ő nem te.  -egy darabig csend van. Egymás szemeibe meredünk. 
-Tényleg ennyi? -hevesen bólogatni kezdek. -Jó. -feláll és az ajtó felé indul én pedig utána kiabálnék hogy ne menjen el, de csak elfordítja a kulcsot a zárban. Visszajön és megáll előttem, én pedig nagy szemekkel nézek rá. Elvesz az éjjeli szekrényemről egy hajgumit, majd hátratúrja a hajam és elkezdi összefogni. Nagyon ügyesen rátekeri a gumit a hajamra kétszer, harmadjára viszont nem húzza át teljesen. Nem tudom mit akar tenni, de hagyom. Nem lehet olyan rossz, mintha ellenkeznék. Leveszi rólam a felsőm és a nadrágom. 
-Feküdj hasra. -egyből megcsinálom, ő pedig a lábaimra ül. -Rossz voltál, úgyhogy most büntit kapsz. -hajol a fülemhez. Végig csókolja a hátam, majd a keze csattan a fenekemen, mire felszisszenek. Még párszor megismétli, de közben rá-rámarkol, így már nem is fáj, sőt inkább izgalomba hoz. A következőre már hangosan felnyögök. Ekkor leszáll rólam, majd megfordít és felhúz az ölébe. A nyakamra tapad és tudom, hogy olyan foltokat fog rajtam hagyni, amik elég sokáig megmaradnak. Elkezdem mozgatni a csípőmet, mert többet akarok, de kissé beleharap a bőrömbe, így azonnal leállok. Fájdalmasan nyöszörgök a karjai, csókjai és szívásai között. 
Kopognak, majd Den hangját halljuk meg:
-April, engedjbeeeee minkeeeet!
-Ó istenem, a részeg banda. -mordulok fel. 
-Csak nem vagy morcos? 
-Nem lennék, ha...
-Apriiiiil!
-Ajj baszki. -leszállok Harryről felhúzom a felsőm és kinyitom az ajtót. Lou és Den tántorog be rajta. 
-Heeey, naa mi van veletek? Happy van? -kérdezi Lou.
-Igen, az. Kösz, hogy leitattad, most józaníthatom ki. 
-Nem kell, még van egy kis dolgunk. -kuncog Den. 
-Na nem. Ma este biztosan nem, és főleg nem itt. 
-De Louéknál nem lehet. -néz rám bociszemekkel, ajaklebiggyesztve. 
-April, hagyd őket. Gyere hozzám aludni. 
-Apád meg fog ölni. 
-Nincs ma otthon és nem tudja meg. 
-Jó. -gyorsan felöltözök és elindulunk. Odaérve Harry bemegy, engem pedig beenged a hátsó ajtón. Felmegyünk a szobájába és elalszunk egymást ölelve. 

XXX

Az éjszaka közepén ébredek. Felülök az ágyban a szemeimet dörgölve. Harry mélyen alszik tovább mellettem. Gyereksírás üti meg fülem. Biztos a szomszéd házból jön, de... ahhoz túl közel van a hang forrása. Nem hagy nyugodni a gondolat, kíváncsi leszek, másrészt pedig szeretem a gyerekeket. Kimászom az ágyból és elindulok a az ajtó felé, majd a folyosón szétnézve, elindulok jobbra. Harry szobája a folyosó végén van, az első emeleten vannak még Desék és Zayn szobája, egy fürdő. És még egy ajtó, de oda soha nem mentem be. Ahogy közeledek felé egyre hangosabban hallom a sírást, így gondolkozás nélkül benyitok. A szemem elé tárul egy gyönyörű rózsaszín szoba. A rácsos babágy felé sétálok, majd a szélére teszem a kezem és belenézek. Egy apró szőke, zöld szemű kislány sír benne keservesen. De... mi ez az egész? Miért van itt? Ki ő? Kérdések zápora kavarog a fejemben. Ijedten fordulok meg, amikor nyílik az ajtó és felkapcsolódik a villany. 
-Istenem April! Annyira megijesztettél. -szólal meg Anne. 
-Te is engem. 
-Szerencséd, hogy Des nincs itthon. Ő elég éberen alszik. 
-Öhm... lehet egy kérdésem?
-Persze. -mondja miközben felveszi a picit. 
-Kié a baba?
-Ó... Harry nem mondta? Azt hittem igen, de nagyon félti őt. Ő a lányom. A legkisebb Styles. Hailey. -egy mosoly húzódik a számra, ugyanakkor mérges is vagyok rá, mert gondolom nem akarják, hogy apámék tudják, de én nem mondtam volna el. 
-Megfoghatom? 
-Persze. Tessék. -átveszem az apróságot és nagyon gyorsan sikerül megnyugtatnom. 
-Jól bánsz vele. 
-Mindig is akartam egy kistesót, de már úgysem kaphatok. Anne, én... nem vagyok álmos, de úgy látom te igen. Menj vissza nyugodtan, én elleszek. 
-Biztosan?
-Igen. 
-Köszönöm. -elhagyja a szobát. Hailey egy kis idő múlva elalszik, de én nem tudok. Vissza kéne mennem Harryhez, akkor talán tudnék, de nem akarom itthagyni a picit, így hát vele együtt megyek vissza. 

XXX

Reggel Harry ébresztőjére kelek. Ásítva felülök, majd amikor megérzem a reggeli illatát azonnal felkelek és lemegyek. Már mindenki lent van.
-Jó reggelt. -köszönök. Csoportosan jön a válasz, majd leülök Harry mellé, de neki ez nem tetszik és átemel az ölébe. Beszélnem kell ma vele Haileyről. Harry bekap egy falatot a következőt pedig nekem adja. 
Az első órára úgy esünk be, ezt meg egy unalmas nap követi. Szünetenként nézem a papírunkat, de nem lett rajta több név, így ebédnél fogom magam és felállok egy asztalra majd belekezdek. 
-Sziasztok! Szóval aki nem tudná annak April Stark vagyok és én akarok kiállni egy új csapattal Lorelei ellen. Hogy miért? Miért ne? A régi sulimban én is pompomlány voltam és amikor idejöttem akkor is az akartam lenni, de amikor megláttam őket elment tőle a kedvem. Szeretném, ha lenne még olyan ember a csatlakozna hozzám, bárki, aki valaha is akart a ezt csinálni, de ribik miatt úgy döntött inkább nem, vagy mert ők úgy gondolták, nem elég jó a csapatukba. Aki jönne, azt várom ma délután négykor a csarnokban. Köszi! -ezzel leugrok az asztalról és elhagyom a helyiséget. 
Órák után úgy döntöttem előbb lemegyek és még alakítok még a koreográfián, de mielőtt beléptem volna, megláttam bent Lorelei-t és a csapatát, ahogy azt táncolják amit én találtam ki. Nem tudom mikor, nem tudom hogyan, de megszerezték a papírjaimat, amik jelen pillanatban ott fekszenek a padon. 
Előkapom a telefonom és felhívom Den-t. 
-Szia April! -köszön bele.
-Hallod, kurva nagy gáz van! Az a picsa ellopta a koreómat!
-Mi?
-Idejöttem a csarnokhoz, hogy kitaláljam mi kéne még bele, erre azt látom, hogy nála vannak a papírjaim és azt táncolják amit én csináltam! -akadok ki.
-Basszameg. Na, jó. Figyelj. Megmondom mi lesz. 
-Megverem.
-Nem. Fogjuk magunkat és kitalálunk egy sokkal jobbat. Még van két és fél hetünk. 
-Igazából van egy ötletem, de az necces. 
-Megpróbáljuk. Viszont most menj onnan. Fél négykor ott találkozunk. -lerakjuk. Még nagyon ideges vagyok, úgyhogy kimegyek a pályára. A fiúkat nézve lenyugszom és így megyek vissza. Den már vár.
-Szia. 
-Szia. Na kezdjük. Ja és megkaptam az igazgatótól a pót pompomlány ruhákat. -lóbálja meg a kezében a szatyrot. 
-Ez király! Jobb, mint a sárga amit a ribik viselnek. Bár egy kicsit átalakításra szorul. -emelem magam elé a zöld alapon sárga és fehér csíkkal ellátott darabot, az iskola címerével és kabala állatával, egy kacsával. Bemegyünk a csarnokba és letelepszünk egy padra. 
-Szóval mi is az az ötlet?
-Az lenne, hogy az én koreográfiámban nem igazán voltak emelések, de Lorelei-ék nem is igazán csinálnak. Így a miénk tele lesz vele. Meg egy csomó szexis elem is kell és arra gondoltam, hogy mivel a kabalánk a kacsa, ezért kezdhetnénk a kacsatánccal, csakhogy feldobjuk a közönséget. Először azt fogják hinni, hogy hülyék vagyok és hogy a számunk 100% égés lesz, de nem. Megmutatjuk nekik. 
-Baromi jó! -lelkendezik Den és megölel. A duplaajtó kilökődik és hat lány jön be. Véglegesen nyolcan lettünk a csapatban, többen nem jöttek, de ez is elég a tervemhez.

Kérlek kommentelj!