2017. március 15., szerda

59. rész - Everything has changed



Három nap telt el mióta kiléptünk Den lakásának az ajtaján. Nem keresett azóta, sem élőben, sem akármilyen más módon. Louis is hívott már, hogy Den nem hajlandó vele beszélni, és nem érti, hogy miért. Elmeséltem neki, hogy mi történt, kiakadt rám, illetve ránk, de végül belátta, hogy ez előbb-utóbb kiderült volna. Személyesen is próbált beszélni vele, de nem találta otthon. Végül Den hagyott neki egy üzenetet, azzal, hogy egy barátjához költözött egy időre, mivel túl sok volt ez neki és kicsit távol kell lennie mindannyiunktól. Biztos voltam benne, hogy érdekli minden apró részlet a maffiáról és szinte mindenről, amit nem tud, és nem akartam, hogy úgy döntsön, hogy nem tudja a dolgokat. Arra jutottam, hogy leírok neki mindent egy levélben, az elejétől a végéig. Végülis személyesen úgy is csak belezavarodnék a rengeteg dologba és a felét kihagynám. Így legalább van időm mindent átgondolni és összeszedni. Kezembe veszem a laptopomat, először egy piszkozatot írok itt. Majd papírra átírom az egészet. Nem szeretném, üzenetben küldeni, fontos, hogy érezze, hogy foglalkozok vele, és nem csak egy üzenettel akarom lerázni. Ahogy rákattintok a Word-re és megjelenik a fehér lap, lefagyok. Hol kezdjem? Egyáltalán hogyan kezdjem? Írjak az elejére valami bevezető szöveget? Vagy csak kezdjem el írni a történetet? És mégis honnan kezdjem el? Minden akkor kezdődött mikor megszülettem… Ez végülis igaz, csak nem terveztem ilyen mélységig belemenni a dolgokba.
Egy óra próbálkozás után leteszem a gépet és kimegyek teáért. Könyökömmel támaszkodok a pulton és közben Harry karol át hátulról.
- Valami baj van? – puszil bele a nyakamba.
- Den. Úgy döntöttem leírok neki mindent, csak fogalmam sincs hogyan álljak neki. Szerinted mit csináljak? – fordulok vele szembe.
- Szerintem ne gondolkozz rajta. Fogj egy papírt és egy ceruzát és írj le mindent ami eszedbe jut. Rosszat nem írhatsz, a mostani helyzetnél nagyon rosszabb nem lehet. Vagy elfogadja ami van és visszajön, vagy nem beszéltek többet, de ennél a helyzetnél akármelyik jobb.
- Igazad van. Akkor folytatom a próbálkozást. – nyomok egy puszit a szájára, és visszamegyek.
Keresek egy tollat és egy pár üres lapot. Kiürítem a fejemet és elkezdek írni. Fogalmam sincs honnan jön ez a rengeteg szó, de nem tudok megállni sem. Két óra után a kezem görcsölni kezd és úgy döntök szünetet tartok.3 lap telt meg teljesen, és még nem éreztem, hogy a végén lennék. Kinyújtottam magam, majd újból hozzákezdtem az íráshoz. Hajnali 2 körül végeztem, összesen hat teleírt lappal és pár papír fecnivel magam körül. Elégedetten hajtottam öszze őket és tettem bele egy borítékba, amire nagy betűkkel írtam fel Den nevét. Viszont fáradt egyáltalán nem voltam ezért egy hirtelen ötlettől felindulva úgy döntöttem, hogy elviszem neki. Bedobom az ajtó alján és biztosan megkapja. Magamra kaptam egy pulcsit és hagytam egy üzenetet a pulton, ha esetleg keresne valaki.
Den ajtaja mögül fény szűrődik ki. Nem tudtam, hogy itt van. Becsöngessek vagy ne? De mire el tudtam volna gondolkozni azon, hogy mit csináljak az ujjam már megnyomta a csengőt. Másodperceken belül nyílt az ajtó előttem és Den állt velem szemben. A boríték szélét kezdtem tépkedni, próbáltam nem összegyűrni.  Nem szólt egyikünk sem, csak néztük egymást, végül Den odébb állt hogy beférjek. Egyenesen a szobájába sétáltam. Ő is jött utánam miután bezárta az ajtót. Mikor beért a szobába én az ablak előtt álltam.
- Nem akartalak zavarni, csak megírtam ezt a levelet és át akartam hozni, nem hittem, hogy itt leszel és tudom, hogy szeretted volna, hogy egyedül hagyjunk szóv-
Nem engedi befejezni a mondatot, hanem egy öleléssel belém folytja a szót.
- El sem hiszed mennyire örülök neked. – mondja a nyakamba.
- Szeretném, ha elolvasnád ezt – nyújtom a borítok neki – és ha kérdésed van itt vagyok és válaszolok. Mindenre. Nem szeretném, hogy elmenj és kizárj minket.
- Sose tudnálak kizárni titeket, akármit csináltok. – ölel meg megint.
Elolvasott mindent, néha kérdezett közben én pedig válaszoltam. Régen volt már csajos beszélgetős esténk, jó volt végre pletykálni és normálisnak érezni magam. Végre kezd minden összeállni.

XXX

* 5 év múlva *

A nagyterem fehér rózsákkal és szalagokkal van díszítve, a székeken is fehér masnik díszelegnek. A sorok között egy hosszú vörösszőnyeg futott, a tervek szerint a koszorúslányok fogják rózsaszirmokkal teleszórni, miközben vonulnak előttem. A termet hatalmas üvegablakok világítják be a rajtuk átszűrődő fénnyel. Az egyik felében van az oltár a székekkel, a másik felében pedig a táncparkett és a zenekar helye van. Egy boltíven átlépve az étkező részbe érünk, az asztalok megkerítve sorakoznak egymás mellett, a pincérek pedig már most felszolgálásra készen állnak. Egy szóval minden tökéletes.
Egy szatén köntösben és papucsban sétálgatok éppen vissza az én öltözőmbe, igazából ez csak egy szoba ahova csak a lányok jöhetnek be, Harrynek és a fiúknak teljesen máshol kell öltöznie hiszen nem láthat, csak az oltárnál. Persze ez sem az én ötletem volt, Den találta ki és neki köszönhető minden más is, ha rajtam múlt volna, minden sokkal egyszerűbb lenne. A lányok éppen kibontanak egy pezsgőt, mikor belépek, majd rögtön a kezembe nyomnak egy pohárral.
- Nemsokára elkezdődik a szertartás, még meggondolhatod magad és leléphetünk inni. – húzogatja a szemöldökét Mia.
- Nem nem nem nem nem, - rohan hozzánk Den – nem adsz neki alkoholt és nem bátorítod arra, hogy elszökjön. – veszi ki a poharat a kezemből.
- De ennyire szükségem lesz, ha azt akarod, hogy normálisan csináljam végig. – veszem vissza a poharat és nagyot kortyolok.
- Den nem biztos, hogy jó ötlet volt neked szervezni a dolgokat, a stressz nem tesz jót a babának. És pezsgőt sem ihatsz. – szólal meg Mia.
- Ennyi éppen elég is lesz. Itt a ruha, kezdj el öltözni, a vendégek már kezdenek ideérni.
- Oké, oké, de ha nem jön rám, mert a legutolsó ruhapróba óta ötvenezer sütit kóstoltam meg, nem az én hibám.
- Mindenki tudja, hogy kicsit sem látszik meg rajtad, ne húzd az időt. – húzza el előttem a függönyt.
- Nem úgy mint rajtad Den, a 6 hónapos hasat nehéz volt abba a ruhába belerakni. – mostanában folyamatosan ugratják egymást, szó szerint mindennel.
Lecipzározom a ruhavédőt és kisebb szívrohamot kapok, amikor meglátom, hogy nem az én ruhám van benne. 
- Lányok van egy kis baj. – húzom el a függönyt és nyújtom ki nekik a rózsaszín ruhát. – Nem hiszem, hogy ez jól állna.
- Édes istenem biztos rossz ruhát küldtek ki. Felhívom őket és megkérdezem. – szalad ki Den.
- Erre most szükséged lesz. – nyújtja nekem Mia a pezsgősüveget. Csak elveszem minden szó nélkül és ráhúzok.
- Majd mi elmegyünk érte Lillyvel. – ajánlja fel Anne.
- Tényleg elmennétek érte? – sétálok hozzájuk és egyszerre magamhoz húzom mindkettőjüket.
- Még szép hogy el. – teszi hozzá Lilly a legtermészetesebb hangon.
Den kimegy, hogy az egyre csak gyűlő vendégeket foglalkoztassa, Mia pedig átmegy a fiúkhoz, hogy értesítse őket a csúszásról. Egyedül vagyok, és a tükörben igazítom meg a hajamat. Kinyílik az ajtó mögöttem és Louis feje bukkan fel egy mosollyal az arcán.
- Hallottam ruha nélkül kell végigmenned az oltárig. – ül le mellém nevetve.
- Louis te perverz állat. – nevetek vele együtt, majd mindketten felállunk, hogy meg tudjuk ölelni egymást.  – Ez is csak velem történhet meg. – húzódok el tőle, mielőtt elkezdek sírni.
- Hoztam egy kis vigasztaló ajándékot. – húz elő egy üveget az öltönye alól.
- Szó sem lehet róla, nem leszek részeg az esküvőmön. – veszem ki a kezéből és rakom el az üveget. – De azért imádlak, ha egyedül lennék még mindig, lehet megléptem volna.
- Harry is így gondolta ezért küldött engem. – kacsint rám és tölt magának egy pohárba.

Háromnegyed óra hosszú várakozás után Anne és Lilly végre megjön az én ruhámmal. Hárman segítenek, hogy minél előbb kész legyek, szerencsére minden más megvan. Mindenki a helyén van Apa is megérkezik mellém, ő fog az oltárhoz kísérni. Belékarolok és megállunk az ajtó előtt, aminek a túl oldalán már mindenki minket vár. Nem mond semmit, csak megszorítja a kezemet, így is elég sok mindent megtett értünk, azért is elmondhatatlanul hálás vagyok, hogy itt van és ráadásul még az oltárhoz is kísér.
A zene megszólal, és az ajtó kinyílik. Először megy Louis és Den, majd Zayn és Mia, utánuk Liam és Sophia, Niall és Jane végül Én és Apa. Lassan vonulunk végig a sorok között, mindenki állva néz minket, páran talán sírnak is. Mikor az oltárhoz érünk Apa nyom két puszit az arcomra és leül a helyére, Harry pedig felsegít maga mellé. Egy egyszerű fekete öltönyben jobban néz ki, mint én. Nem hiszem el, hogy végre eljött ez a nap is. Mosolygunk egymásra ameddig a szertartás megy végül csönd lesz és csak pár másodperc után kapok észhez hogy elfelejtettem, hogy én jövök. Harry megszorítja a kezemet, bíztatásképp, de főként azért, hogy válaszoljak. A szemeibe nézek, ó azok a smaragdzöld szemek, eszembe jut minden közös emlékünk, együtt töltött pillanatunk, és egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy ne vele éljem le az életemet.
- Akarom. – mondom ki végül az egyszerű szót, amitől furcsa módom végre teljesnek érzem magam.

XXX

A szertartás után mindenki gratulált nekünk, már kezdtem megunni a folyamatos mosolygást amikor végre megláttam őt.
- Anya! – kiáltok fel és a nyakába ugrok. Nagyon régen láttam már, nem hittem, hogy lesz ideje egyáltalán eljönni. Nagyon jól esett, hogy itt volt, és annak ellenére, hogy nem sokat volt velem miközben nőttem fel mégis ugyan úgy szeretem, nem számít hányszor okozott csalódást vagy sírtam amiatt, hogy nem volt velem. – Annyira örülök, hogy itt vagy. – törlöm le a könnycseppeket az arcomról.
- Igazi nő lett belőled, és én kihagytam mindent. – sírja el magát.
- Anya ezt visszacsinálni már nem tudod, csak legyél itt nekem, amikor szükségem van rád, most is itt vagy és időt tudtál szakítani rám, és el sem tudom mondani, hogy milyen jó esik.
- Megígérem, hogy ezentúl itt leszek neked, nem szeretném elveszteni az egyetlen lányomat. – megöleltük egymásat majd eltűnt a tömegben.

XXX

Mindenki táncol, vagy beszélget és eszik közben valamit, de van, aki a bárnál ül mióta ideért. Harryvel megvolt az első közös táncunk férj és feleségként, illetve a különböző beszédek is lecsengtek. Apa és Des állnak fel és egy asztalhoz állnak, mindketten egy poharat ütögetnek, hogy elcsendesedjenek az emberek. Harry és én is aggódva figyeljük őket.
- Egy kis figyelmet szeretnénk. – köszörüli meg a torkát Des. – Mindannyian tudjuk azt hiszem, hogy sok félreértés volt közöttünk a .. nos fogalmazzunk úgy hogy családi vállalkozásunk miatt.
- Ezért a sokévnyi vitatkozásnak és gyűlölködésnek úgy gondoltuk véget vetünk, most, hogy így „egyesül” a két család. Úgy gondoltuk, hogy mi már lassan úgy is kiöregszünk ebből a szakmából és azt hiszem mindketten belefáradtunk a versengésbe és a folytonos veszekedésbe. Azt szeretnénk, hogy a két „vállalat” újra egy lenne, és ti ketten vezetnétek. – emeli fel a tollat az asztalról Apa és ír alá vele egy papírt, majd Des is így tesz. Harry megfogja a kezemet és odavezet az asztalhoz, majd aláírja a papírt és odaadja nekem is a tollat. Gyorsan aláírom, majd felnézek és körbenézek mindenki, a fiúkon, Mián és Denen, a mi csapatunkon,  Jaxen, anyáékon, Lillyn és Anneen, Apáékon, és végül Harryn. Hihetetlenül boldog voltam, végre minden kis darab a helyére került.
- Köszönöm. – suttogom apának könnybe lábadt szemekkel.