10.rész - Drugs

*2 héttel később*

Egymás után sokszor húzom meg újból és újból a ravaszt. Ide-oda kapkodom a pisztolyt és lövök le minden célpontot. Jax lép mellém amikor az utolsót is lelövöm. 

-Ez jó volt.

-Mi az hogy jó? Az összeset olyan helyen találtam el, hogy ha igazi ember lenne nem kelne fel többet. -de nem veszi figyelembe amit mondok.

-Gyere. Ellenőriznünk kell egy most érkezett szállítmányt. -újratöltöm a pisztolyt majd a nadrágom hátsó részebe teszem és így indulunk el a folyosón.

-Milyen szállítmányt?

-Pár kamionnyi drog. 

-Hogy mi? Mégis minek ennyi?

-Szerinted? Nem mi szívjuk el az összes port. Mi csak eladjuk. 

-Kinek?

-Minek kérdezel ennyit? 

-Mert tudni akarom.

-Embereknek. -tér vissza a témához. -Illegálisan.

-És hogy hogy nem kap el titeket a rendőrség? -szállok be a kocsijába. -Jó ez tényleg hülye kérdés volt. -egy darabig csendben utazunk. Újra eszembe jut. Egyszerűen nem bírom kiverni a fejemből. Akarom, de nem megy. Mindig eszmebe jut. Amióta beszéltem vele -inkább kiabáltam- azóta nem hallottam se felőle se Louis felől. Hiányzik. Baromira hiányzik, de nem tudok mit tenni ellene. Nem csak érzelmileg hiányolom. Testileg is. Mérges vagyok rá. Tudni akarom mi a magyarázat, de ő nem is próbál megkeresni, hogy elmondja. Pedig nagyon jól tudja hogy hol talál meg. -Hova megyünk? 

-A rakpartra. -nem sokára megáll. Bevezet egy épületbe egy hatalmas garázsajtón, amin belül öt kamion áll. 

-Charlie!! -kiabál Jax. Egy nálam kicsit idősebb srác kezd el sietni felénk.

-Jax, haver rég láttalak. A főnök küldött?

-Igen. 

-És ki a vörös? -néz rám perverzen.

-Frank lánya. -rögtön lefagy az arcáról a mosoly és erre én vigyorodom el. -Tudom hogy te a dílerek világában mozogsz, de azért ismerhetnéd. 

-Nyugi, nem nyúlok hozzá. Bár kíváncsi lennék rá, hogy milyen az ágyban. -nyal végig az alsó ajkán.

-Én meg arra hogy hogyan sikoltozol amikor levágom a farkad. -mindketten döbbenten néznek rám. Oké, igen, ez még nekem is szokatlan, de nem akarom hogy hozzám érjen. Sehol. Csak Harry. Nekem csak ő kell. És ő most nincs itt. -Itt akartok állni egész nap? -kérdezem, mire Jax megszólal. 

-Egyikőtök se nyúl a másikhoz. Amúgy ő Charlie és ő a fő drogdílerünk. És most gyerünk. Délre végeznünk kell. -Charlie emberei egyszere felnyitják mind az őt kamion ajtaját. Elkezdik kirámolni a zacskókat és dobozokat, amiket aztán kinyitnak hogy ellenőrizzék a mennyiséget. Mivel nincs kedvem hozzányúlni egyikhez se, ezért csak járkálok a kamionok között. Lassan a végére érnek a pakolásnak amikor feltűnik valami. Az egyik dobozt felbontatlanul akarja kivinni egy csávó. 

-Jax! -szólok. -Mondd hogy álljanak le. 

-Miért? 

-Az a srác. -intek a fejemmel, abba az irányba. -Nem gyanús? 

-Várj. -Charliehoz fordul. -Miért bontatlanul viszi?

-Ő Rob. Neki mindig van egy kis külön szállítmány, mert beteg és csak a droggal marad életben. De ő fizeti. 

-Oké. -néz újra rám. -Te meg most már segíts is. -mondja és beterel, hogy én nyissam ki a dobozokat. Szerencsére gyorsan haladunk. Pár marad csak amikor az egyik dobozban nem az van aminek kéne. Ugyanis amikor felvágom a ragasztót, erős bűz csapja meg az orrom. Rögtön hányingerem lesz. Felnyitom és rögtön felugrom, majd eltávolodom a doboztól. Jax és Charlie egyszerre lépnek mellém. Az utóbbi az amelyik kinyitja a dobozt. 

-Basszák meg! -kiált, majd Jax is belenéz. 

-Erről beszámolok. Ezt valaki tűntesse el de azonnal és legyetek készenlétben mindig. -adja ki a parancsot Jax. Charlie int és két embere elindul a dobozzal kifelé. Amikor elviszik mellettem látom, hogy egy felszabdalt, már aszalaódó hulla van benne. 

-Jól vagy?

-Igen, de ez undorító. 

-Jobb ha hozzászoksz. 

-A friss halottakkal semmi bajom. De ki volt az?

-Az egyik embereünk. Régen nem hozzánk tartozott, de maffiát váltott és ezt senki nem nézi jó szemmel. Illetve nekünk jó volt. Nagy hasznot hozott. Egy hónapja visszament a húgához, de eltűnt.

-És most megvan. -erre csak bólintott. 

-Gyere menjünk. -ragad karon, elköszönünk Charlietól és visszaindulunk a sulihoz. Elég hülyén hangzik, de apám főhadiszállása egy általános iskola alatt van. De ez a legjobb hely. Mindenki tudja, hogy a gyerekeket nem bántják. És van egy titkos bejárat, amit használunk. Amikor aznap este idehozott nem is fogtam fel hogy hol vagyunk. De így visszagondolva arra, hogy amíg én suliban voltam, apám pár szinttel lejjebb egy maffiát vezet, elég durva. Visszaérünk és Jax elmegy beszélni apámmal én pedig nem tudok mit kezdeni magammal. 

X X X

Újabb két hét telt el. Ez alatt a rövid idő alatt semmi nagy dolog nem történt, csak Jaxel mentem kisebb akciókra, amik egyre nagyobbak. Szombat van. Ma én sem és apa sem ment be. Azt mondta ma szabadnapot tartunk. Egy hónap. Egy hónapja semmit nem tudok Harryről sem a többiekről. Egyikük sem keresett. Iszonyatosan hiányzik. De nem engedhetek a kísértésnek. Igen is haragszom rá. Már csak egyben reménykedem. Jövő héten szülinapom van. Talán akkor újra láthatom. Ha nem is Harryt, de legalább Louist. Nagyon szeretném. Ő is hiányzik. És bármennyire fáj is bevallani de még Zaynt is szívesen látnám. Legalább kapnék valami jelet. De semmi nem történik. És a napjaimat meg Jaxel töltöm. Jó társaság és szeretek vele lenni de nem tölti ki az űrt. A délelőtt gyorsan eltelik. Jax átjött és együtt csináltunk ebédet. Apa viszont egész nap a telefonján és a laptopján lóg. Amikor bemegyek hozzá akkor meg csak elküld ingerülten. Aztán estére csatlakozik hozzánk a kanapén, amikor épp végignézünk egy filmet. 

-Apa... baj van?

-Nem csak... ahjjj egy kisebb banda jött Londonba Biggin Hillből és hozzánk akarnak csatlakozni.

-De az jó nem? 

-Igen, de alaposan át kell gondolnom. És minden tagot elelnőrzés alá vetni. 

-Akkor tedd.

-De nem olyan egyszerű.

-Na jó. Látom, hogy valamin fent vagy akadva vagy csak zavar. Mi az?

-A vezetőjük. Lilly Gorin.

-Egy nő? Én azt hittem csak férfiak vezetnek maffiákat. 

-Nem. 

-De miért zavar?

-Mert kb 15 éve Harry apjának dolgozott csak aztán elszökött. 

-De ez régen volt. És ha azóta semmi kapcsolatot nem tartott velük akkor nincs gáz. Oka volt hogy elszökött onnan.

-Átgondolom. -megy ki a konyhába és egy sütivel tér vissza. 

-Nekem nem hoztál? -kérdezem de csak megvonja a vállát. Átmegyek a konyhába, majd egy sütivel együtt fel a szobámba. Felnyitom a laptopom és nézegetni kezdem a fősulikat. Nem sok olyat találok ami tetszik. De van egy ami igazán megfogott. Egy oxfordi suli, amin egy évfolyamon három osztály van, de nem szakok szerint hanem keverve. Megnézem a szakokat és próbálom kitalálni, hogy melyikre menjek. Fizika? Na nem. Matek? Ugyan kérlek. Nyelv? Nem. Magyar? Az se. Biológia? Hmm... végülis mindig jó voltam belőle. Megfogom a laptopot és lerohanok a lépcsőn. Apa ölébe teszem és leülök mellé. Várom hogy mondjon valamit, de csak olvassa a sorokat.

UI: Legyetek oly szívesek, hogy kommenteltek, tudni szeretnénk hogy tetszik-e. xxLucus

9. rész - Meet him again

Az edzést másfél órásra terveztük, ugyan úgy, mint az eddigieket. Eddig egy óra telt el, nem mondanám, hogy valami fényesen ment, a kezem tele van karcolásokkal, a vérzések már elálltak, mivel főként az elején bénáztam, nem is gondolná az ember, hogy ilyen nehéz helyesen megfogni. Mindent meg kell egyszer tanulni, senki sem képes mindenre gyakorlás nélkül. Eddig jobban kedveltem az álló célpontokat, a mozgókat nem igazán találtam még el. Ezeket az apró kellemetlenségeket leszámítva még mindig teljesen oda vagyok érte. 
- April összpontosíts a célpontra. - mondja el  tizedjére Jax.  Már idegesít, hogy nem bírja rendesen elmagyarázni.
- Éppen azt csinálnám, ha nem lihegnél a nyakamba, mint egy kutya. - mordulok fel. 
- Akkor összpontosíts jobban, éles helyzetben is lesz elég sok zavaró tényező. Zárd ki őket. - becsukom a szemeimet és mély levegőt veszek. Próbálok csak arra az egy dologra koncentrálni, semmi másra. Elképzelem, ahogy a papírra rajzolt emberke közepébe fúródik a kés. Menni fog. Érzem, hogy sikerülni fog. Meglendítem a kést, és elhajítom a céltábla irányába. 
- Ooo nézd Jax!!! - kiálltok fel
- Eltaláltad a táblát... 
- De nézd már meg, nem látod? Tök jót dobtam miért nem örülsz neki?
- April, 20 centire van a kijelölt helytől. - mosolyog rám önelégülten. 
- Az egy dolog, eddig a papírt sem találtam el, ne legyél már ilyen pesszimista. - fordulok el duzzogva tőle. 
- Én csak a legjobbat akarom. Hogy minél gyorsabban megtanuld ezt a kicseszett késdobálást.
- De ez nem megy két perc alatt. Nekem idő kell a dolgokhoz. 
- Csak a végén kifutunk az időből.
- Most mire céloztál?
- Csak emlékezz vissza mi történt múltkor. Megvertek. És tudták, hogy ki vagy. Mire lehetnek még képesek?- felveszem közben a kulacsomat, hogy igyak, egy kortyot-
Biztos vagyok benne, hogy az a Styles gyerek is benne van. - na, itt félrenyelem az innivalót és köhögni kezdek.
- Ezt meg honnan veszed? - csattanok fel, bár belegondolva nem volt jó ötlet.
- Tudod ki ő? - kerekednek ki a szemei. 
- Nem, vagyis hát... - most elmondjam neki vagy ne? - Csak hallottam róla dolgokat és nem hiszem, hogy benne volt.
- Ha hallottál róla dolgokat, akkor pont az ellenkezőjét hinnéd. - sandít rám. - Nem ismered őt April. 
- Miért te igen? 
- Hidd el jobban, mint te. - ahha persze mert te lefeküdtél már vele, ugye?
- Oké,  meggyőztél, hagyjuk. - elmosolyodik, mintha neki lenne igaza. Még ha tudná, hogy mennyire nem. De ha elmondanám neki, annak nagyon rossz vége lenne, kitálalna apámnak és még a szobámból sem jöhetnék ki. - Folytassuk inkább az edzést. - nyögöm ki végre. Nem szólt semmit, némán beleegyezett majd folytattuk, amit elkezdtünk. Egészen 15 percig, mivel egyszer csak kivágódott az ajtó, és apám lépett be rajta lángoló szemekkel. Nem igazán lettem volna a közelében. Jax-nek int mutatóujjával, mire a fiú távozik mellőlem. Figyelem a beszélgetésüket, apám hevesen artikulál és hadonászik a kezeivel. Pár perc múlva odakiáltanak nekem, hogy mindjárt jönnek, csak van egy kis elintéznivalójuk, addig gyakoroljak. Hu hát köszi szépen, mégis hogy gyakoroljak? Aztán hirtelen elfog a félelem, hogy Harryt netán megtalálták. Hiszen abban biztos voltam, hogy a kép miatt őt keresik. Igen, aggódom értem, mert törődöm vele. Nem úgy mint ő velem. Végignézte aznap este az egészet. Végignézte mintha nem is ismerne. De akkor engem miért érdekel, hogy vele mi lesz? Azért mert törődök, mindigis törődtem, ez az én bajom. 
Egy meleg kéz telepszik a bal vállamra. Az ijedtségtől összerezzenek és egy késsel a kezemben hirtelen hátrafordulok. 
- Hé hé hé, nyugalom kislány - nevet fel ismerős hangon. Ha meglátom nekem is jobb kedvem lesz, de nem tudom megmagyarázni, hogy miért. Tartok tőle, és nem bízok meg benne, de mégis jobb kedvre tud deríteni egyszerűen a jelenlétével. 
- Te mit keresel itt megint? - kérdezem aggódva mégis egy halvány mosollyal. - Elég bajom van már miattad. 
- Éppenséggel csak erre jártam, gondoltam beugorhatok a kis cimborámhoz. - kacsint rám.
- Én meg éppenséggel gyakorlok. - mutatom fel a kezemben lévő kést mosolyogva.
- Láttam, ahogy "gyakoroltál" de én azt inkább tanulásnak nevezném. - beszél visszafojtott röhögéssel. Felemelem a szabad kezemet és mellkason vágom, mire megjátssza a sértődöttet, és hogy nagyon fájt neki az ütés. Megforgatom a szemeimet és elmegyek az eddig földre esett késekért. 
- Szóval csak úgy véletlenül pont erre jártál igaz? - kiabálom vissza neki mivel nő közöttünk a távolság. 
- Ahogy mondod. - kacsint rám ismét.
- Akkor véletlenül sem Harry küldött bébiszitternek ugye? - teszem le a késeket az asztalra. 
- Abszolúte nem. - villantja meg fehér fogait. Egyre kínosabb lesz a téma, próbálom nem kimutatni, de nem hiszem, hogy sikerült. Így inkább meg fogok pár kést és elkezdem dobálni őket. Persze pont most egyik sem talált bele még csak a céltáblára sem. A földön hevert az összes én meg magamban szitkozódtam, hogy milyen béna vagyok. Meghallom magam mögül Louis kuncogását is, majd hátradöntöm a fejemet és én is kiröhögöm magamat. 
- Most úgy röhögsz, mintha neked jobban menne. - nem szól, semmit csak felhúzza egyik szemöldökét és felvesz három kést. Néhány másodpercig méregeti a célpontot majd magabiztosan elhajítja a késeket egymás után. Mondanom sem kell, hogy mindegyik a közepébe fúródott, én meg tátott szájjal bámultam. 
- Nem szóltam semmit. - emelem fel a kezeimet és még mindig le vagyok sokkolva 
- Egyszerű, csak ne görcsölj rá. Nézd így. - A kezembe nyom egy kést, majd ő is megfogta a markomat. Mögöttem áll, kissé zavar a közelsége, de csak a késre figyelek. - Ne szorítsd ennyire, csak lazán. - súgja a fülembe. Azt csinálom, amit mondott, majd együtt eldobjuk a kést. Először nem nyitom ki a szememet megnézni, Louis mellkasának döntöm a fejemet. - Szóval nem nézed meg mit alkottál? - válaszul csak nemlegesen megrázom a fejemet. Megfogja gyengéden a két csuklómat és a táblával szembe fordít. - Nyisd ki a szemedet. - súgja lágy hangon a fülembe. Először csak az egyiket nyitom ki majd a másikat. Majd mikor meglátom, hogy majdnem "eltaláltuk" a tábla közepét felvisítok, és a nyakába ugrok. 
- Köszönööööm - vinnyogom, neki miközben még mindig ölelem. 
- Ugyan már, semmiség. Tudod, a mestertől mindig tanulhatsz. - beleütök, a vállába mire csak megint jajgatni kezd. Tengerkék szemeibe nézek, amik az eddiginél világosabbnak tűnnek. Még nem is néztem meg, hogy mi van rajta. Egy zöld ’Adidas’ melegítő fölső és szürke, ugyanolyan márkájú nadrág. Haja enyhén hátrafésülve, arca kissé beesett. Mégis bódítóan néz ki. Leheletén érzem a cigi szakod, meg persze a mentolos rágót, amivel próbálja elnyomni a kellemetlen szagot. Harrynél sosem volt ilyen gond. Ő nem cigizik, legalábbis nem rendszeresen. És persze a megjelenésük sem hasonlítható össze, hiszen Harry mégiscsak Harry. És őrülten hiányzik. 
De az ajtó a változatosság kedvéért megint kivágódig, és feltűnik apa és Jax. Louis egy pillanat alatt felhúzza a kapucniját és elsiet. 
- Ki volt ő? - kérdezi apám miközben elém lép. De mielőtt válaszolhatnék, bombáznak a többi kérdéssel.
- Mit akart?
- Bántott téged?
- Megfenyegetett?
- Mit mondott?- teszik fel felváltva a kérdéseket.
- Uram atyám, ti betegek vagytok. Gyógyszert kéne szednetek erre, ez nem normális, paranoiásak vagytok. Fogalmam sincs, hogy ki volt, csak a WC-t kereste. - hazudom nekik. Pár másodpercig csak némán bámul rám, majd mintha eszébe jutna, valami felkapja a vizet és elmegy abba az irányba, amerre Louis ment. 
Jaxel még gyakoroltunk a dobásokat, bár nagyon nem volt kedvem az egészhez, így még rosszabbul sikerült. Először nagyon érdekelték a kések, amik a céltábla közepében voltak, de leráztam annyival hogy szerencsém volt.
                            XXX
Éppen aput várom valami irodában, hogy végezzen a dolgával, már vagy háromnegyed órája. Igaz azt mondta, hogy maradjak itt, de nem bírom tovább. Kinyitom az ajtót és a kávéautomatához sétálok. Útközben megbámulnak többen is, már igazán megszokhatnám. 
Egy pohár cappuccino sétálgatok tovább. Nem tudom, mit csinál itt ennyi ember, de mindenki rohan valahová. A fejem már megfájdult a zsúfoltságtól ezért úgy döntök, hogy megkeresem aput. Néhány ember megkérdezése után végre tudom, hogy az alaksorban van. Fél óra keresgélés után végre megtalálom a lejáratot. Bár ha belegondolok jobb volt fent unatkozni az irodában, mint itt menni, ahol lekopott a tapéta a falról és minden tele van pókhálóval. Köhögni kezdek a portól, miközben a harmadik ajtóhoz sétálok. Elvileg itt van. De az biztos, hogy egy őr áll az ajtó előtt. Odasétálok, hogy csak úgy bemenjek, de megállít. Valószínűleg nem tudja ki vagyok, még újnak tűnik és fiatalnak.

-          Elnézést kisasszony, oda nem mehet be.

-          Sajálom, de szerintem meg igen.

-          Hölgyem kérem, menjen el innen, vagy nekem kell elvinnem.

-          Maga nem fog hozzám nyúlni, az apám odabent van. – megint a kilincs után nyúlok, hogy bemenjek.

-          Utoljára szólok hölgyem, ha nem megy el nem ilyen rendezett a haja és a ruhája. – a gondolattól felfordul a gyomrom nem is tudom hogy lehet ilyeneket alkalmazni.

Utoljára szólok, ha nem enged be nem lesz itt munkája, detalán el is köszönhet a családjától. – mosolygok rá majd előhúzok a farzsebemből egy kártyát és az arcába nyomom. Amit meglátja, kikerekednek a szemei és el is vörösödik. Még mindig csak vigyorgok rá, közben kinyitja az ajtót és végre bemehetek.
- Apa már nagy unatkozom, nem lehetne, h- nem tudom befejezni mikor, meglátom a zöld szempárt. Apámmal szemben ül, éppen megszakítottam a beszélgetésüket. Már annyi ideje nem láttam, de a találkozásunkat nem így képzeltem el. 
- Jó hogy itt vagy kicsim. April ő az a fiú, akit mutattam neked múltkor azon a képen. - beszél hozzám önelégülten. 
- Tényleg? - mosolyodok, el miközben ránézek. - Maradhatok, ameddig beszélsz vele? - fordulok apámhoz. Maga mellé húz egy széket, amire leülhetek. 
- Tudod, kicsim már nemsokára végzek, de itt maradhatsz a végére. Ha gondolod kérdezhetsz is. - simít végig a hátamon. 
- Hát akkor kezdjünk bele. Harry, ugye ez a neved? - bólint, mosolyogva majd hátradől a székben. - Szóval mit csináltál aznap este.
- Semmit. Iszogattam pár haverral. Meg volt egy kis elintéznivaló dolgom. - mosolyog miközben előbukkannak a gödröcskéi. Milyen régen láttam már így. Elég ne gondolj erre April, mérges vagy rá. 
- És milyen elintéznivalók? Csak nem kellett végignézni valamit? - fáj felidézni, ami történt, vagyis azt, ami nem történt meg, mivel meg se moccant.
- Nem, én rögtön hazamentem miután végeztünk az ivással. - nagyon jól hazudik. Ha nem tudnám, hogy ott volt, akkor hinnék is neki. 
- Akkor tegyük fel, hogy otthon volt. Nos, akkor mit gondol arról az emberről, aki végignézte, ahogy megvernek egy lányt, meg sem mozdult, egy szemrebbenés nélkül, állt és nézett ki hülyén a fejéből, ameddig a lány segítségért kiáltozott, arra várva, hogy megemeli az az idióta a seggét és segít neki. - a végén már kiabáltam vele, sírástól visszafogott hangon. Zöld szemeit az enyémbe fúrja, látom, rajta hogy próbál valamit mondani, de nem találja a szavakat. Helyes.
- Azt gondolom róla, hogy biztosan nyomós oka volt arra, hogy nem segített, - előrehajol, és az asztalra könyököl. - Biztosan nagyon sajnálja az egészet és nem aludt  és enni is alig evett az óta, mióta megtörtént az az este. Csak nem tudja, hogy mit is mondhatott volna, vagy, hogy hogyan mondja el. - most már tényleg könnyek gyűltek a szemembe. Felállok és elé lépek. Kezem a következő pillanatban az arcán landol, megpofoztam. Nem tudom miért csináltam egyszerűen muszáj volt. 
- Dögölj meg! - üvöltöm, neki majd kirohanok a szobából.

UI: Mint már megszokhattátok ismét késve hozom a részt :D De azért remélem tetszik. Kommenteket még mindig szívesen olvsunk. ;D

8.rész - The truth

-Úristen kicsim!! -rohan hozzám appa és ölel meg. Újra elerednek a könnyeim és a vállán zokogok. -Ki volt az? Tudod a nevét? Láttad hogy hogy nézett ki? -kérdezi magától eltolva, ingerülten. De most tudom hogy nem rám mérges. 

-Nem. Semmit nem láttam. Túl sötét volt. Összevertek. -látom rajta hogy elhiszi hogy nem tudom, de biztos fog faggatni még. Végig néz a testemen. -Megölöm aki ezt tette veled. -morogja majd felkap és a kocsihoz visz. Visszarohan a telefonjáért, majd elindítja az autót. 

-Apa... hova megyünk? -kérdezem. Választ nem kapok csak kezébe veszi a telefonját és tárcsáz miközben egyre jobban száguldunk a kocsival. 

-Patrick. Készülj, beviszem. -ezután ki is nyomja és két perc múlva lefékezünk egy három emeletes épület előtt. Szállnék ki a kocsiból, de apa újból felemel. Ahogy sietve visz befelé az utca másik oldalán újabb két fekete alak bukkan fel. Kijebb lép és Niall szőke fjét ismerem fel. Mögötte pedig Liam. De tovább nem nézhettem őket és ők sem engem mert becsukódott az ajtó. A folyosókon ahol elhaladtunk -hiába volt késő este- emberek járkáltak és amikor megláttak egyből félrehúzódtak az útból.  Mindenki furcsán nézett rám. Mintha tudnák, hogy ki vagyok, mintha ismernének. Félúton Jax csapódott mögénk. Elértünk egy szobáig ami előtt Jax előre lépett és kitárta előttünk az ajtót, utánunk pedig be is csukta. Olyan volt mint egy orvosi rendelő. Egy harmincas pasi volt a szobában. Apa lerakott az ágyra. 

-Patrick vagyok. -mondta majd a homlokomon lévő sebet kezdte nézegetni.

-April. -mondom.

-Ez elég csúnya. -Elkezdi kitisztítani a sebem majd szép sorjába a többit is. Apa közben Jaxel beszél. Felülök az ágyon, mikor odajön hozzám. 

-Tudsz jönni?

-Igen. Hova megyünk?

-Nem messzire. Majd ott elmondom mi lesz. Gyere. -lassan haladunk a folyosókon, mert még mindig bicegek. Még mindig érzem magamon a vizslató tekinteteket és jobban összehúzom magamon a pulcsit amit Jaxtól kaptam. Igazából magamat szeretném minnél kisebbre összehúzni de nem sikerül. Párukat felismerem, azokat akiket apa magával hozott a házba. Keze a hátamon van.

-Miért néz engem mindenki? -kérdezem halkan. Választ most sem kapok csak kinyit egy ajtót és betol rajta. Jax nem jön be, de jelzi apának hogy az ajtó előtt lesz, ha szükség van rá. Körülnézek. Hasonlít az otthoni szobájára, bár nem sok mindenben. Leülök a kanapéra. -Apa... mi ez az egész?

-Biztosan akarod tudni?

-Igen. Mondtam neked hogy taníts meg verekedni. Védekezni. Támadni. De nem akartad. Remélem most már belátod hogy muszáj lesz. -bólint.

-April... ez... ez bonyolult.

-De nem érdekel. Az igazat akarom! -fel le járkál az irodában. 

-Rendben. Ha tényleg tudni akarod akkor elmondom. Ez az épület egy főhadiszállás. És itt én vagyok a főnök. 

-Mi? Kié?

-Hagyod hogy befejezzem?

-Igen.

-Egy bandáé. Egy maffiabandáé. -ha Valaki azt hinné, hogy ettől most minden teljesen világossá vált és mindent értek és fényes mint a nap az nagyot téved. Semmivel nem lett jobb a helyzet. 

-Az mit jelent? 

-Azt hogy egy maffiafőnök vagyok és enyém fél London. Ezért támadnak téged. Mert ha téged bántanak azzal engem bántanak. De az embereim mindig figyelnek téged.

-És hol voltak akkor amikor megvertek? -kiáltok fel.

-Ezt egyenlőre nem tudom. Azóta amióta reggel rád állítottam őket azóta nem kaptam róluk/ tőlük hírt. De néhány embert már elküldtem a keresésükre. 

-De... ki akarna ártani neked? Nekünk? 

-Nem tudom, de van egy tippem. Figyel nem lesz baj. Megoldjuk. Pár napig otthon maradok veled amíg jól leszel. Utána indul a kiképzés. 

-De milyen kiképzés? Várj... ha ez egy maffiabanda akkor... itt mindenki egy kibaszott gyilkos? 

-Fogd vissza magad. Ne beszélj így. És... végülis így is lehet mondani. Azontúl pedig ők is ki lettek képezve ahogy te is ki leszel. 

✖️✖️✖️

-April! Kész vagy? 

-Igen! -kiabálok és indulok le a lépcsőn, hogy elinduljunk az második kiképzési órámra. Apa és Jax van ott ezeken az órákon, hogy minnél előbb végezzek. Bár szerintük gyorsan tanulok. Ami azt illeti csak azért mert érdekel. Egy hete már hogy először jártam a főhadiszálláson. Azóta apával vagyok itthon és Jax többször is átjött, amikor volt valami nagyon fontos elintézni való, de volt hogy csak úgy hozzám jött beszélgetni. Ez alatt az egy hét alatt nagyon megkedveltem. Persze az is végig ott motoszkált a fejemben hogy Harry mi a faszért nem jött oda és mit mondhattak neki. Hiányzik, nagyon is, de dühös is vagyok rá. Iszonyúan dühös. Ugyanakkor magyarázatot is szeretnék kapni. De nem hívtam fel és üzenetet sem küldtem neki, mert nehogy már én keressem, amikor ő baszta el. Megérkezünk az épülethez és kiszállunk a kocsiból. Az edzőterem felé vesszük az irányt. Ma a késsekkel fogunk foglalkozni azt mondta apa. Nagyon várom már mert tegnap láttam egy kést és baromira megtetszett. Este ki is kérdeztem róla apát, azt mondta előbb tanuljak meg rendesen dobni, de azért a nevét elárulta. Pillangókés. Láttam is egy fiút vele gyakorolni. Iszonyatosan tetszett. Akkor hazároztam el, hogy én megtanulom hogyan kell bánni vele. Meg hogy ilyet kérek majd a szülinapomra is. Még mindig nem szoktam meg hogy mindekni engem néz amikor belépek egy-egy helységbe. És tudom hogy ez csak azért van mert apám a főnök. De úgy döntöttem nem fog érdekelni. Nem azért vagyok itt hogy előnyt élvezzek abból hogy apám a góré és bár lehet azt akarják hogy apám tanítsa őket nem fogja mert van jobb dolga -legalábbis nekem ezt mondta- és erre a célra külön embereket jelölt ki. És hiába tanulok apunál az nem azt jelenti hogy nekem könnyebb. Pont ellenkezőleg. Velem sokkal szigorúbban bánik. A két ember akiket apa rám állított azóta előkerültek csak nem úgy ahogy ő azt szerette volna. Mert hogy halottak voltak. Másrészt meg apa ráállította a hackereket az ügyre hogy keressenek valamit, amin elindulhat. Elkezdünk a késekkel foglalkozni, de apa ott hagy minket. Nem sokára idegesen tér vissza egy lappal a kézben. 

-Láttad őt? -adja a kezeben a papírt. Egy kép van rajta. Egy kamerafelvételről. Arról az éjszakáról. Amint ott ál és nem mozdul meg. Harryről. A légzésem felgyorsul, de nem nézek apára. Azzal elárulnám magam. 

-Nem. De... apa te... te tudod ki ő? -nézek most már rá.

-Valaki akinek nagyon nem kéne. -veszi ki a lapot a kezemből és kiviharzik a teremből. 

-Folytathatjuk?

-Igen, persze. -fordulok vissza Jax felé és újra kezdjuk a mozdulatokat. Próbálok koncentrálni de nehezen megy úgy hogy nem tudom mire készül, mit akar tenni Harryvel apa. Remélem megvédi magát és nem esik baja. De ettől még úgyanúgy haragszom rá.

Sziasztok! Remélem ez a rész is tetszett, kérlek kommenteljetek hogy tudjuk hogy tetszik-e. xx Lucus

7. rész - Don't trust anyone...

                                          ... because the devil was once an angel

A nap már egy ideje fent volt, én viszont még korábban keltem. Vagyis pontosabban nem is nagyon aludtam. Ilyen helyzetben ki tudna az alvásra gondolni? Egyáltalán akármi másra? Nem azt mondom, hogy félek, csupán tartok a helyzettől. De ki ne tartana, ha közlik vele, hogy valami baja fog esni? Tényleg nem tudok másra gondolni. Az agyamban azok a bizonyos kerekek folyamatosan ezen kattognak. Már több száz variációt átgondoltam, ijesztő, hogy mennyi lehetőségük van akármilyen és akármekkora kárt tenni bennem. De megnyugtat a gondolat, hogy élve túl élem. Legalábbis elvileg. Vagy nem? Végülis máshogy nem lenne értelme igaz? És ráadásul anyu ismeri, vagyis gondolom egy idegen számát nem adta volna meg. És a saját anyám csak nem akar megölni. 
A lábaimat felhúzom, és az államat támasztom meg rajtuk. Jobb kezemmel éppen a hajamat babráltam mikor egy halk kopogás után valaki benyitott. 
- Hát te ilyen korán? - szólal meg a lágy hang. 
- Nem csak én, ahogy látom te is. - mosolygok rá.
- Ahogy látom reggeli ember vagy. Ezt tőlem örökölted. - Jah persze, ha nem azon járna az agyam, hogy meg fognak verni 11-ig is bírnék aludni.
- Már amennyit látsz engem. Nem túl sokat. 
- Kicsim én...
- Sajnálom anyu én, én nem úgy értettem.
- Tudom, hogy értetted. És nem a te hibád, ne sajnáld. - egy ölésre húz a karjaiba. Mint mindig, most is kókuszillata van. Imádom. - Nincs kedved kikísérni a reptérre? 
- Mi? Máris elmész?
- Este hívtak a cégtől, hogy mennem  kell. 
- De csak most jöttél. - igen, csalódott vagyok. Mint mindig megint alig láttam. Miért fontosabb mindenkinek az a kicseszett munka?- Mikor jössz megint?
- Még nem tudom, majd beszélünk, de most készülj, össze 8-ra a reptéren kell lennem. - egy puszit nyom a homlokomra majd egyedül hagy a szobában. Felveszek egy fehér spagetti pántos ujjatlant egy szoknyával, és belebújok egy cipőbe. Vörös tincseimet egy kontyba fogom, össze majd beledobom a telefonomat egy barna kistáskába. Nem sietek a lépcsőn lefelé, még teljesen kényelmesen odaérhetünk. A konyhába érve leveszek, egy almát a pultról majd leülök az egyik székre. Anya egy bögre kávét nyom a kezembe majd leül velem szembe. Nem beszélgetünk, csendben szürcsölöm a kávémat, ameddig ő a telefonján beszélt valakivel. Miután sikeresen elfogyasztottam az energiát nyújtó folyadékot, betettem a mosogatógépbe a bögrét, és a pultnak támaszkodva vártam anyát. Egy sóhajtással jeleztem neki hogy igazán elindulhatnánk már, de csak felemelte a mutató ujját. 10 perc után már ingerülten köszörültem meg a torkomat. Egy bocsánatkérő pillantással elintézte a bocsánatkérést, majd elindultunk a bőröndjeivel. Egészen eddig abban a tudatban voltam, hogy taxival megyünk. De amikor megláttam, hogy kinyitja apa kocsiját, őszintén meglepődtem. Nem gondoltam volna, hogy egyáltalán itthon van. De úgy látszik, arra van ideje, amit szeretne.
- April is jön? - teszi fel a kérdést kissé unott hangon.
- Akármennyire is nem tetszik, nem fogok otthon maradni és abban a kicseszett házban leélni az életemet. - próbálok normális hangerővel beszélni vele.
Nem válaszol, senki csak bepakolják a bőröndöket és elindulunk a reptérre.
Nem mondom, hogy hosszú volt az út, de nem is 5 perc. 
Miután sikeresen, időben beértünk a reptérre volt még pár percünk, anyuék még beszélgettek. Többször néztem őket, most már nem úgy beszéltek egymással, mint régen. Az a bizonyos szikra kialudt. Szívesen hallgattam volna még amint a politikáról cseverésznek, de a mobilom rezgése megzavart. SMS-t küldött valaki. Előkaptam a mobilomat, majd megnyitottam az üzenetet. 
" szóval kimerészkedtél otthonról, vajon mennyire biztonságos a nagyvilág apuci kicsi lányának? "
Az üzenetet olvasva csak a szemöldökömet ráncoltam. Rögtön felkaptam a fejemet és körbenéztem. Csak anya lépett mellém, majd egy puszit nyomott a homlokomra. Megöleltem, majd a távolodó alakját figyeltem. Agyam viszont még mindig az üzeneten járt. Szememmel pásztázni kezdtem tömeget, elég bepánikolt tekintetem lehetett. Viszont kiszúrtam 2 alakot. Louis és Zayn. Biztos vagyok benne hogy ők. Az arckifejezésük beigazolta, hogy furcsán nézhettem ki. Louis kérdőn nézett rám, amíg Zayn vigyorgott. Mi van, ha ő küldte? Végülis lehetséges... A következő pillanatban eltűntek a látókörömből. Ezzel a lendülettel megragadtam apu kezét majd a kocsihoz vonszoltam. 
- Ideje volt menni. - mosolyogtam rá. 
- Miért siettél ennyire?
- Há-
- April - szakítja meg a magyarázatomat majd jelentőségteljesen rám néz - az igazat. - lehajtom a fejemet így pontosan a telefont nézem. 
- Tudod én erh... Keveset aludtam az éjszaka és fáradt vagyok. - tudom, hogy tudja, hogy hazudtam. De nem szólt semmit. Csak bámult ki a szélvédőn, megint...
                                                                    xxx
Éppen D-vitaminnal töltöttem fel a testemet az udvaron, vagy 2 órája itt fekszem már. Ennyi felesleges szabadideje esküszöm, hogy nincs senkinek. Már halálra unom magam itthon, tényleg meg kéne győznöm aput a főiskoláról. Én ezt már nem bírom sokáig. És nem csak arra gondolok, hogy a négy fal között kell leélnem az életemet, hanem arra is, hogy nem bírok tovább aszalódni a napon. Bemegyek egy pohár vízért, majd megnézem, miért villog a telefonom. Nem is csodálkozom, hogy lassan éjjel nappal ezt nyomogatom, mi a szent szart csináljak itt? 
Apu üzenetet küldött:
" hozd a laptopodat délután a kávézóba" 
Mi? Apa üzenetet irt? És miért kell neki az én laptopom?  Furcsa, de lehet, hogy csak túlreagálom. Lehet, hogy megbeszélésen van és nem tudott hívni. Vagy valami ilyesmi. Végülis van még időm, addig elmehetek futni. Átvettem a futós cuccomat, és a fülhallgatót benyomta a fülembe elindultam az egyik park felé. Szerettem futni, ilyenkor teljesen kikapcsoltam és csak magamra figyeltem. Jó volt arra, hogy kiürítsem a fejemből a gondolatokat. Az ég borúsnak látszott már, egyre csak gyűltek a sötét felhők. Tudtam, hogy már úgysem érek haza elázás nélkül, szóval nem kezdem gyorsabban futni. Egy bokorban megmozdult valami éppen mellettem. Egyre hangosabban hallottam a motoszkálást, így egyre gyorsabban futottam. Ahogy haladtam, egyre csak jött utánam. " Ur isten csak ne most, ne ne ne, erre mégsem vagyok még felkészülve. Miért mentem bele?" Ismételgettem magamban szívem eszeveszetten vert, már nem tudtam merre futok, vagy, hogy hol vagyok. A levegőt már egyáltalán nem szabályosan vettem, kezdtem szédülni. Látásom egyre homályosabb lett, éreztem, hogy nem bírom sokáig. A bokor megrezdült mellettem és a következő pillanatban a sárban találtam magam. Előttem pedig egy kicseszett mókus ugrált.
- A kurva életbe! - ordítottam el magam mire rögtön elszaladt a mókus. Igen egy hülye, ártatlan állat elől futottam. Most kiderül mikre képes még a félelem. A telefonom ismét rezeg. Nem, most nem nézem meg. Feltápászkodok, amennyire tudom, letisztítom magam, majd rendes tempóban futok tovább. A város kevésbé lakottabb részére érek, nem mondom, hogy alig vannak erre, de feltűnően kevesebben, mint a belvárosban. Ismét kaptam egy üzenetet. Na, jó, most már elég volt. Előkapom a készüléket és megnézem mindkettőt.
" vajon lesz ijesztőbb dolog, is mint a mókus? "
" jobb oldalon, a sarkon van egy kávézó. Menj be. Most. "
A fejemet rögtön felkaptam és körülnéztem. Láttam pár gyanúsan bóklászó sötét alakot, de nem tudtam volna megmondani, hogy ismerem e őket vagy sem. Egy kávézó nem igazán színtere az ilyesmi fajat dolgoknak igaz? Szóval nincs mitől félnem. Igazából az egésztől nincs mit félnem. Lehet hogy lesz majd pár karcolásom és kész. Nem kell túlreagálni a dolgokat. 
Bemegyek a kávézóba, néhányan furcsán méregetnek, hát persze tiszta sár vagyok. Nem igazán érdekel ki, hogy néz rám, rendelek egy málnás smootiet. Egyre kevesebben lesznek a kávézóban. Időközben kihozzák az italomat, amit másodpercek alatt sikerül elfogyasztanom. A telefonomat szorongatom a kezemben, de semmi nem történik. Felállok, hogy elinduljak a kijárat felé. Még mindig az apró készüléket nézem, időközben belebotlok valakibe.
- Elnézést. - nézek fel ijedten. Egy megközelítőleg 2 méteres hústorony áll előttem. Tetőtől talpig kitetoválva, egy kendővel a fején. Erei kidudorodnak, izmai meg vannak feszülve. Finoman szólva az életkedvem is elment 
- Azt hiszem téged kerestek - vigyorog perverzen - és sikeresen meg is találtalak.
- É-én azt hiszem, nem az vagyok, akit ön keres. - dadogom össze-vissza.
- De-de. Biztos vagyok benne hogy te vagy az. - felemelt egy képet majd az arcom elé rakta, összehasonlított vele, majd egy mosoly húzódott arcára. Megragadta a csuklómat, majd közebb húzott magához. - Te most szépen velem jössz.
- Hová ilyen sietősen cimbora? - szólal meg mögöttem egy mély, ismeretlen hang. Az ember arcáról egyből lefagyott a mosoly. - Azt hiszem, a kisasszony nem szándékozik magával menni. - néz az ismeretlen erőteljesen az "óriásra". Testileg elég sok különbség volt köztük, mégis megijedt a fiútól. Vajon nekem is meg kéne?
Az izomkolosszus sietősre vette a formát és máris nyomát sem láttam. 
- Egyedül is ment volna. - fordultam a fiúhoz.
- Ja láttam, csak biztosra akartam menni hogy ne ess össze az ijedtségtől.
- Én nem is- félbeszakít
- Luke vagyok. - nyújtja a kezét.
- April - válaszolom. Közben elindulunk kifelé. Furcsa, már be is sötétedett. Jól elment az idő.
- Veszélyes környék, mit keresel errefelé. 
- Tudom, hogy veszélyes Harry mesélt már róla - ezt most miért mondtam? - És különben is tudok vigyázni magamra. Már elég távol lehetett a kávézó, pár ijesztően sötét sikátor mellett is elhaladtunk már. 
- Mármint Styles? - nevetett fel.
- Talán ismered? - húzom össze a szemöldökömet.
- Mondhatjuk úgy is. - Egy hirtelen mozdulattal egyik kezét a nyakam köré fonta, kissé megszorítva. Így teljesen mögöttem állt, testünk egymásnak simult. - De az önvédelmet nem ártana gyakorolnod még. - nevet fel kárörvendően. - És ne feledd, senkiben nem bízhatsz meg. 
- Várj mi? - alig tudtam befejezni már a másik keze a számon volt és a sikátorba húzott be. Nem hiszem el. Bedőltem neki. Hogy lehetek ilyen ostoba? Az egész így volt kitervelve. 
Teljes erőmmel próbáltam kiszabadulni fogásából, de nem ment. Egyre erősebben tartott. A következő pillanatban a falhoz szorított majd megjelent három másik fiú is. Hajam össze-vissza állt már, és lihegtem. Beharaptam az alsó ajkamba majd őket figyeltem. 
- Tudod nem szoktunk lányokat megverni,- néz a többiekre- velük mást szoktunk csinálni - veszi az arcomat egyik kezébe, majd felnevetnek közben - úgyhogy ez új nekünk. 
- Szóval intézhetjük gyorsan is, de ha ellenállsz rosszabb lesz - szólal meg a másik fiú is.
- Látom a bemutatkozás is új számotokra. - köpöm oda nekik.
- Szóval meg akarod ismerni, hogy kik fognak megverni? Hát legyen nevet fel ismét Luke. - Ő ott Ashton - mutat a fiúra aki előbb beszélt - és Michael meg persze Calum. Megfelel hercegnő? - Nem válaszoltam. Egy pofon csattant az arcomon.
- Nekem, mindig válaszolsz - fogja meg a nyakamat, csak bólintok, majd megint csattan egy pofon. - Azt mondtam válaszolsz 
- Értem - nyöszörögtem mivel alig jött ki hang a torkomon. 
- Helyes. - húzódik ismét egy mosoly a szájára. Elengedi a nyakamat. A következő pillanatban több ütést kaptam az arcomba, fogalmam sincs már, hogy ki volt, csak a vér fémes szaga csapta meg az orromat. Azt hiszem a homlokomból folyt, de éreztem, hogy az orromból is jön már. A hideg téglafalnak döntöttem a fejemet. Rettentően szédültem.  Szaporán kapkodtam levegő után. "minden rendben lesz " ismételgettem magamban. Megéreztem valamelyikkőjük száját a nyakamon, majd erőteljesen elkezdte szívni. Kínomban már felnyögtem. 
- Kérlek, hagyd abba. - suttogtam. Több nem telt tőlem. Jó volt azt hinni hogy erős vagyok de már összetörtem.
- Csak, hogy Styles kellőképpen féltékeny legyen. 
Hátrafogta mindkét kezemet majd magához szorított. Azt hiszem talán Ashton lépett elém, majd kaptam ismét az arcomba egyet. Összerezzentem. Mostmár a szám is felrepedt. Köhögni kezdem. Úgy tűnt végre vége van. Nem történt semmi. Csönd volt. De nem engedtek el. Mindenki az utca felé bámul. Én is oda emelem homályos tekintetemet. 
Harry.
Igen ő az. Biztos vagyok benne. Elindul felé a másik két ember, de nem fogják le, nem is csinálnak vele semmit. Mintha mondanának neki valamit, de nem látom tisztán. 
- Itt a műsor. - súgja a fülembe Luke majd jóízűt nevet is rajtam.
- Undorító vagy. - sziszegem. Megszorítja a kezemet, majd Ashton újból elkezd ütni. 
- Harry! - kiáltok fel fájdalmasan. A könnyek vérrel keveredve folynak végig az arcom, majd csepegnek a ruhámra vagy a földre. - Isten szerelmére Harry kicseszettül segíts már! - kiabálom hangosabban, már amennyire telik tőlem, de semmi. Meg sem mozdul. Csak áll, és végignézi, ahogy szenvedek. Az utolsó ütés. A gyomromba kaptam. Igaz kaptam mindenhova, ide is többször, de ennyit bírtam. Nem megy tovább. Erőtlenül összegörnyedek, és a földre esek. Négykézláb állok. Kiköpök egy adag vért a számból, majd hasra esek. 
Elmentek. 
Csizma kopogását hallom egyre közeledni felém. Megáll mellettem majd letérdel. Felhúz az ölébe, majd kifésül pár tincset az arcomból.
Pofon vágom.
- Ne érj hozzám - szűrődik a fogaim közül. Még mindig suttogok. 
- April é-
- Hagyj. Békén. - Tagolom jól érthetően. - Végignézted. Kibaszottul végignézted az egészet. Nem csináltál semmit. Álltál mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Csezd meg.
- April mi ez a nyakadon? - tűri hátra vörös fürtjeimet.
- Szerinted baszki minek látszik? De ha megemelted volna, a csinos kis lábaidat nem lenne most ott. - kimászta az öléből majd a szemben lévő falhoz másztam. Megkapaszkodtam majd rettentő fájdalmak kíséretében felálltam és elindultam. Tudtam, hogy jön utánam. Nyugodt volt, persze neki könnyű volt. Kiértem az utcára, csak néhány lámpa adott halovány fényt. Megfogta a derekamat és a kocsi felé húzott. De megkapaszkodtam az ereszben és nem hagytam magam.
- Harry engedj el. - utasítottam. Így cselekedett. Meglepett. Beszállt az autójába majd beindította a motort. Azt hittem elmegy és itt hagy, de nem így lett. Nem ment sehova. Amikor elindultam, a fal előtt kapaszkodva, ő is elindult az én tempómban, Ami persze elég lassú volt. 
Az út felénél járhattunk, amikor elkezdtem szédülni, és a fal tövében lecsúsztam a földre. Alvadt vér lehetett az arcomon mindenhol, és egyre jobba fájtak a sebek. Harry kiszállt az autóból, majd elém sétált. Két kezével könnyedén felemelt, egyik a lábamat, másik pedig a hátamat támasztotta. Izmai megfeszültek, tetoválásai kivehetőek voltak a fehér pólón keresztül, ami már enyhén véres volt miattam. Velem együtt beült a vezető ülésre, majd elkezdett vezetni. Bal kezével tartott, fejem a mellkasán pihent. Nem szóltunk egész úton egymáshoz, haragudtam rá, kimondhatatlanul. 
A házunk előtt álltunk meg. Éppen próbáltam a legkevésbé fájdalmas pozícióban kiszállni, de Harry visszahúzott. Kezét az arcomra tette, majd magához húzott. Telt ajkait enyémre nyomta, felszisszentem, a számon lévő seb miatt. Nem csókoltam vissza.
- Csókolj meg. - húz magához még jobban.
- Harry engedj el. Mennem kell. Próbáltam minél érzelem mentesebben közölni vele. 
Kiszálltam a kocsiból, majd bicegve elindultam az ajtó felé. 
A laptop. Mit csinálhatott apa? 
Van egy olyan érzésem, hogy lassan megtudom. A kilincsre tettem a kezemet, majd lenyomtam, nyitva volt szerencsére, így be tudtam menni. Már innen hallottam a kiabálását. Halkan becsuktam magam mögött, majd apu irodáját céloztam meg. Az ajtóban megálltam majd apára néztem, akinek kiesett a telefon a kezéből.

UI: sajnálom a késést, remélem azéert tetszett :D