46.rész - Fallen Angel

[ZENE]

-Csajok kész vagytok már? -kérdezem, egy zöld ruhában topogva.

-Igen! Mehetünk! -mind a hárman kicsíptük magunkat. Den természetesen Louis kedvéért, Mia Zayn-t hódítja, nekem meg meg kell mutatnom, hogy "továbbléptem" nem igaz? A buli nincs messze, a fiúk is elvileg ott vannak már. Megállunk a ház előtt, ahonnan már kiszűrődik a hangos zene. 

-Én ma tuti nem maradok józan. -jelentem ki és belépek a házba. Egyből valami innivaló után kutatunk és a konyhában meg is kezdjük az alapozást. Összefutunk a fiúkkal, így egy idő után persze egyedül maradok, de nem izgatom magam inkább iszok még. 

-Szia April! -talál meg Ross és egy ölelésben részesít. 

-Sziaa! 

-Így egyedül?

-Mindenki pasizik. 

-Te meg iszol. Van kedved egy sör-pong-hoz? 

-Naná.

-Mit kapok, ha nyerek? 

-Nem tudom. Mit szeretnél?

-Egy csókot. 

-És ha én nyerek körbefutod a focipályát.

-Ebben mi a kihívás?

-Az, hogy nem lesz rajtad ruha. 

-Jól van. Állítsuk fel a pályát. -elrendezzük a sörrel töltött poharakat az asztalon és nekiállunk a labdát bepattintani a poharakba. Egy kisebb tömeg gyűlik körénk. Ahogy halad előre a játék úgy leszünk egyre részegebbek. Végül sikerül az utolsó pohárba is beletalálnom, így megnyerve a játékot. Miután kiörömködtem magam a győzelmemen elindulok ki a mosdóba, amikor meglátom nem messze Lorelei-t aki majdnem felfalja Harry-t. Mondjuk nem mintha az ellenkezne. 

-Ross? 

-Igen? 

-Meggondoltam magam. Nem kell futkosnod, inkább gyere velem. 

-Hova megyünk? -kérdezi, de én csak húzom tovább az emeletre. Benyitok az első szobába, szerencsére üres. Becsapom az ajtót, majd megcsókolom Ross-t. 

-Ez nagyon tetszett, de... én csak barátnak tekintelek April. 

-Én is. De egy kicsit kényeztethetnénk egymást nem gondolod?

-Barátok extrákkal? 

-Pontosan. -húzom mosolyra a szám, ő pedig magához ránt és azonnal vetkőztetni kezd.

XXX

*5 hónappal később* 

Újabb unalmas nap a suliban, de szerencsére hamarosan vége. Annyira várjuk már mind. Az órák még mindig irtó unalmasak és még mindig ellógnám az összeset. És hát a nyár... fogalmam sincs mi lesz. Valószínűleg visszamegyek London és Jax-el, Logan-el és Mia-val újra összeállunk. Hiányoznak. 

-Szia Ross. 

-Szia. Milyen napod volt? 

-Eddig? Nem különb mint a többi. Csak lenne már vége. 

-Én is nagyon szeretném. -leülünk egy asztalhoz ebédelni. A vele tartó kapcsolatom, az egy hónapig tartó "barátok extrákkal" dolgunk miatt egyáltalán nem romlott meg. Először furcsa volt, de végül is jól alakult. Ebéd után kimegyek a pályára, ahol megtalálom Zayn-t. 

-Szia. Otthon lesz éjjel apud?

-Szia. Nem, miért?

-El akarok menni hozzátok. Rég láttam Hayley-t.

-Oké, hamarosan végzek és hazaviszlek, rendben?

-Persze. Köszönöm. -levonulok a pálya szélére, ahol Den állt meg, nekem integetve.

-Szia. 

-Szia. Mit csinálunk ma? -kérdezi. 

-Nem úgy volt, hogy Lou-val leszel? 

-De. Csak akadt valami dolga. 

-Ó, értem. -elindulunk sétálva a suli elé, én meg rágyújtok. Ritkán teszem csak ezt, de most jól esik. 

-Mondtam, hogy ne a közelemben.

-Lou-t eltűröd, hogy cigizik. 

-Mert ő eddig is csinálta és nem tudom az okát, de megígérte, hogy nem csinálja a közelemben és próbál leszokni. Te meg rá akarsz szokni és azt nem hagyom. 

-Jól van, oké. Nincs semmi bajom. 

-De van. Add ide a cigis dobozt. -rakja elém a tenyerét.

-Nem. 

-Dehogynem. 

-Várhatod. 

-Kérlek. -Liam lép mögém és veszi ki a zsebemből a dobozt. Den-nek nyújtja aki mosolyogva elveszi. 

-Héééé! 

-Köszi. És nem vehetsz újat. Ha meglátom, nem tudom mit teszek de fájni fog. 

-Oké, jó. Nyugi van. -Zayn toppan mellénk, így beszállunk a kocsiba és elmegyünk. A házhoz érve mindketten kiszállunk. Hayley szobája felé veszem az irányt, és amikor meglátom a kislányt, valamiféle nyugalom fog el. Nem is tudom, miért van ez, de jól esik. Nagyon régóta először érzem ezt. Kiveszem a kiságyból és leülök vele a fotelba. Nézem, milyen csendesen és édesen alszik. Nem tudom mi lesz, ha egyszer nekem lesz gyerekem. Én is úgy fogom védeni őt, mint Des?  Régóta vagyok már Hayley-vel, amikor Harry jön be a szobájába. 

-Mit keresel te itt? 

-Jöttem a húgodhoz. 

-Kérlek, most menj el. 

-Dehogy megyek! Anyud engedett be. Nem dobhatsz ki a házból! 

-Nem, de innen igen. -kiveszi a kezemből az apróságot, aki sírni kezd. Lerakja az ágyba engem pedig kilök az ajtón. 

-Mi a franc?! Nem hiszem már el, komolyan. -már besötétedett, így úgy döntök kiülök a tetőre. Lefekszem hanyatt a cserepekre és csak nézek ki a fejemből. Berakom a füleseket és elindítom azt a számot amit éjszakánként hallgatok. Ismétlésre rakom és folytatom a bambulást. Miért kell ezt csinálnia? Miért ennyire ellenséges velem? Egy idő után nem érdekelt, hogy Lorelei-el van. Bár nem egyszer volt, hogy felhívtam Louis-t vagy Zayn-t azzal, hogy elfogok kattani, ha nem állítanak le. Mondjuk a kapcsolatuk elég furcsa volt. Hol együtt, hol külön. De már mindegy. Az elmúlt egy hétben, minden annyira elkezdett fájni. Sokkal jobban, mint az elején. Angyalnak nem mondanám magam, de bukottnak igen. És tényleg nem tudom hogy bírtam ki eddig, hogy nem ordítottam le a fejét, vagy akár bármit is tettem vele. És megígérte, de nincs mellettem. Hagyta hogy eltávolodjunk. Idegesít, hogy Harry valamiért berágott rám, de az okát nem mondja el. Utálom. Elegem van. Nem bírom. Miért nem képes arra hogy leüljön velem megbeszélni? Mert meg tudnánk. Arra is gondoltam már hogy testileg nem tetszem neki, de amikor ezt elmondtam a fiúknak azonnal letorkollottak és azt mondták, hogy ezt nagyon gyorsan felejtsem el. Nem tudni hogy mi az ok, kurva jó érzés mondhatom. És azzal, hogy kiküldött Hayley szobájából, beltelt a pohár. Vagy inkább túlcsordult. A szél feltámad. Felkelek és a tető szélére sétálok. Lobogtatja a szél a hajam. Jó lenne, így lebegni. Lenézek. A szemeimet lecsukom, a kezeim felemelem. A dalnak éppen az a része megy amelyik a kedvencem. Előredőlök. Jó érzés fog el. Gondok nélküli. Veszekedések és problémák nélküli. Szorongás nélküli. Az agyam üres a gondolataim eltűntek. Tovább zuhanok. Súlytalan vagyok és baromira élvezem. Bárcsak megmaradna ez az érzés. Ha belehalok megmarad. Szeretnék-e meghalni? Jelenleg igen és mégsem. Én szeretem őt, de ő engem a közelébe sem kíván. Akkor mit számítok én? Semmit. De nem érek földet. Két kar tart vissza attól a másfél métertől ami hiányzik. Kinyitom a szemem és két hasonlóval találom szembe magam. Kiveszem a fülhallgatókat de nem szólalok meg, ahogy ő sem. Elindul velem befelé és a szobájába visz fel. Csak most tűnik fel hogy sírok. Lerak az ágyra, elveszi a telefonom, majd betakar és egy puszit nyom a homlokomra. Én pedig egy pillanatra elhiszem, hogy minden rendben, és tovább patakzó könnyeim között elalszom.

45. rész - I ain't sorry

- April muszáj felkelned. – rázza meg Den a vállamat. Már fél órája próbál kirángatni az ágyból, de nekem semmi kedvem ahhoz, hogy egy kellemeset csevegjek a dirivel.

- Mmm.. Nem megyek. – húzom a fejemre a párnát, de erre Den lehózza rólam a takarót. – Add vissza. – dünnyögöm a párna alól.

- Kelj fel. – ledobom a párnát a fejemről és felülök, de legnagyobb meglepetésemre egy kancsó hideg víz ömlik a nyakamba, amire felsikítok. Pár másodperc után kinyitottam a szememet és Louisval és Zaynnel találtam szembe magam.

- Gyerünk csipkerózsika ideje felkelni. – dob a fejemre egy ujjatlant és egy farmert Louis. Gyorsan felhúzom az ujjatlant, majd leveszem a melltartómat, mert ehhez nem néz ki jól ha kilóg a pánt és felhózom a farmert is ami kicsivel a bokám fölé ér, aztán visszafekszek az ágyba.

- April elkésünk. – mordul fel Zayn.

- Éppen ez a cél. – fordulok az ágyban. Zayn hirtelen megfogja a derekamat és a vállára dob, majd elindul kifelé velem. – Valaki hozza a cipőmet! – kiabálok vissza. Zayn vezet, engem maga mellé ültet, hogy véletlenül se csináljak semmilyen szökési kísérletet.

- Így kell ezt csinálni, látjátok. – néz a visszapillantó tükörből Denre és Louisra.

Mikor megérkeztünk a sulihoz Zayn kísért el az igazgatóhoz, vagyis inkább próbált odavonszolni.

- April gyerünk már, vagy megint a hátamon vigyelek?

- Egész kényelmes volt, ezentúl vihetsz mindenhova.

Mikor megálltunk az iroda előtt éppen kilépett az igazgató. Nem igazán örült, amikor látott minket. Tekintete komor volt és minket pásztázott.

- Miss. Stark, kérem, vegye fel a cipőjét. – szólal meg, majd elindul befelé. Zayn és én összemosolygunk, ő is annyira utálja a tanárokat, mint én, majd ugrálva követem az igazgatót befelé.

XXX

- Miss. Stark, kérem, válaszoljon. – ismételgeti ugyan ezt a mondatot másfél órája, de én csak a hajammal babrálok. Elmondtam neki egyszer, hogy mi történt, nem vagyok hajlandó többször. - Az isten szerelmére, válaszoljon, vagy nem tudok segíteni, kénytelen leszek felhívni a szüleit és felfüggeszteni ha szükséges. Tanuk hiányában pedig nem tudok mást csinálni é- félbeszakította egy hangos kopogás.

- Mr. Williams most érkezett egy tanuló, aki jelen volt a tegnapi esetnél, beküldjem?

- Valakinek nagyon nagy szerencséje van. – néz rám – Kérem Miranda, küldje be.

Hátrafordulok, hogy lássam ismerem, és mikor meglátom… Hát persze, elfelejtettem, hogy ő mindenhol ott van. Visszafordultam és megforgattam a szemeimet. – Mr. Styles, kérem, üljön le és mondja el mi történt. – Persze mindent elmondott, úgy, ahogy történt és végül kiengedtek minket. Próbáltam gyorsabban sétálni mint ő, bár ez lehetetlen volt, mivel a lábai sokszorosai voltak az enyémeknek, legfőképpen a felesleges beszédet kerültem köztünk.

- Szívesen. – veti oda féloldalasan, és mikor felnézek rá a telefonján chatel valakivel. Mintha körbe kéne ugrálnom akármiért is.

- Szívesen? Mégis mit? – nevetek fel kínosan – Azt, hogy bejöttél és hazudtál? Ezért ki is rúghatnak nem csak téged, hanem engem is. Meggyőztem volna amúgy is. Nem csináltam semmit.

- Meggyőzted volna mi? Ott ültél és meg se szólaltál. – fordul felém hirtelen, és kicsit sem nyugodtan.

- Mégis honnan tudsz te akármit arról, ami bent történt? Jaj, bocsánat elfelejtettem, te Harry Styles vagy. Mindenről tudnod kell, de leszarod, mi van akárkivel. – vágom a fejéhez én is.

- Ha tudni akarod videón néztük a helyettes irodájából. – kiabál már ős is.

- És mégis mióta érdekel téged akármi, ami velem történik? Elég élénken megvan ahogy kijelented hogy nem érdekel mi van velem többé. – magyarázom, miközben hadonászok, sírnék, de túl dühös vagyok hozzá, a szemem viszont szúr. 

- Te is tudo, hogy nem ezt mondtam, -

- Ha azt akarod mondani, hogy nem voltál köcsög, szakítani nem lehet ’aranyosan’. Főleg nem úgy, hogy okot sem adsz rá. Mintha bocsánatot kérnél atóól akit lelőttél. Furán hangzik igaz? Mert ilyen nincs!

- Rohadtul kimentettelek a kicseszett kirúgástól, csak nyögd már ki hogy ’kössz’ és nem kell többet hozzám szólnod, én sem fogok, megígérem. – nyomkodja tovább a telefonját. Ez kellett csak, kikapom a kezéből a készüléket, és megnézem, kivel beszél ennyire. Amikor meglátom Lorelei képét, érzem, ahogy elvesztem a fejem és meg akarom ütni Harryt, de megfogja a kezemet és a falhoz nyom. – April. Nem. Ütsz. Meg. – néz mélyen a szemembe, és amikor lelassul a légzésem elenged és otthagy, én pedig a fal tövében a földre ülök  és kezeimmel összekulcsolom a lábaimat.

Pár perc után Louis guggol le mellém.

- Gyerünk Vöröske, hazaviszlek, húz föl, majd a átkarolja a vállamat.

- Utálom.

XXX

-.. És ezért gyűlölöm. – mesélek el mindent Miának, amiről lemaradt. Mikor hazaértünk, pontosabban a koleszba, Louis addigra már odahívta Miát, sok volt már a megbeszélni valónk és egyedül sem maradhattam szerintük.

- Ó April, mindketten tudjuk, hogy nem utálod. – húz magához.

- Igen, de annyira szeretném utálni, annyival könnyebb lenne, ha nem érdekelne, ha továbblépnék. De nem tudok. – teletömöm a számat fagyival, hogy ne sírjak megint.

- April ez nem csak neked nehéz. Ő is foglalkozik veled, szerinted miért volt ott ma?

- De valakinek mégis könnyebb, annak, aki először kimondja, Ő eldöntötte, hogy mit akar, és nem csak közölték vele, hogy már nem akarják őt.

- Figyelj rám. Te egy bomba csaj vagy. Akárki megtenne érted bármit. Használd ki és hagyd Harryt a fenébe.

- Ha már az én szerelmi életemet boncolgatjuk, mi van veled és Zaynnel? – nézek rá, de mikor meghallja a kérdést elfordítja a fejét.

- Az bonyolult.

- A bonyolult dolgokat túlságosan jól ismerem. Hallgatlak. Megcsalt? Mert akkor kinyírom.

- Nem, dehogy erről szó sincs, csak ő eleve nem az a beszédes fajta, és így, hogy ilyen távol vagyunk egymástól, még kevesebbet beszéltünk, szinte semmit ráadásul alig találkoztunk. És ezt nem lehet kapcsolatnak nevezni, szóval közös megegyezésre szünetet tartunk. – sóhajt fel és a fagyis dobozt piszkálgatja. – tudom mi kell mindkettőnknek. – áll fel hirtelen. – Egy  jó kis fősulis buli.  

44. rész - Winners and losers

Lesiettem a kolesz lépcsőin és a szekrényem felé vettem az irányt. A mai nap annyira lassan telt, hogy azt hittem előbb leszek öngyilkos. A francia órát sikerült túlélnem azzal, hogy most először végre figyeltem és mindenre tudtam a választ vagy megoldást. Csak ekkor láttam őt, egy rövid időre. Még jó, hogy mögöttem ül. Egész nap a sírógörcs kerülgetett, de szerencsére nem talált meg. Az öltöző felé igyekeztem, amikor Ross húzott félre.

- Minden oké?

- Aha.

- April, az igazat. Mi történt?

- Semmi. - mondtam, de a könnyeim elárultak, ahogy felgyűltek.

- Kérlek. Tudod, hogy nekem elmondhatod.

- Harry...

- Mit csinált?

- Szakított velem.

- Miért?

- Nem tudom, nem mondta el. - átölelt, majd az edzésre hivatkozva elsiettem. A lányok nem kérdeztek semmit, de gondolom Den beavatta őket. Átöltöztünk és kivonultunk a pálya szélére melegíteni. Lorelei csapata is kijött, de nem nagyon foglalkoztam velük. Terpeszben állva lefelé hajolgattam így nem vettem észre, hogy jön. Kirúgta az egyik lábamat így lehuppantam spárgába. Azt hitte, hogy fájni fog? Hát akkor nagyot tévedett. Nyújtottam tovább, nem is figyeltem rájuk. A fiúk teljes felszerelésben futkostak körbe-körbe. Lorelei csapata nem sokáig maradt, mert titokban akarják tartani, hogy mit csinálnak, meg amúgy is, nem mintha annyira lefárasztanák magukat. A mi csapatunk viszont a hét további részében is keményen edzett, hogy tökéletesítsünk minden apró részletet.

XXX

 Péntek reggel híre ment, hogy Ross szakított a ribancával. Ebédszünetben a focicsapat nagy asztaláig furakodtam magam és elhívtam a fiút egy percre, hogy beszéljünk.

- Miért szakítottál vele?

- Mert már elegem volt belőle. Folyton csak nyávog és azt a szar vattát eszi. - hát igen köztudott, hogy valami olyan vackot esznek mindig, ami leginkább a vattára hasonlít. Ha esznek is valami normális kaját, akkor inkább meghányatják magukat. - Úgyis talál magának valaki mást.

- Biztos. Mit érzel a meccsel kapcsolatban?

- A North Lake ellen tuti nyerünk, csak az a kérdés, hogy mennyivel.

- Nagyon remélem, hogy a mai este mindkettőnknek nyerő lesz.

- Én is. - elmosolyodik. - Nem kérsz valamit? Meghívlak.

- Nem köszönöm.

- April, ebből most nem engedek. Egész héten alig láttalak enni. Nem akarom, hogy csak Harry hülyesége miatt te is egy kibaszott vattaevő legyél. Vagy anorexiás. Úgyhogy most velem jössz és eszünk egy nagy hamburgert oké?

- Jó rendben. - adom be a derekam. Tudom, hogy igaza van.

XXX

Hideg volt a levegő a pályán, de miután beloptam Ross dzsekijét már jobban éreztem magam. A félidőben, a második negyed után megszólalt a hangosbemondó.

- Kedves nézők, szurkolók, edzők, focisták, és pompon lányok! Mindenkinek nagyon köszönjük, hogy eljött! A félidőben a lányok fognak minket szórakoztatni egy kis tánccal. Először a vendég North Lake csapatát láthatják, aztán egy összecsapás következik ugyanis a hazai csapatból jelenleg kettő is van. A mai előadásuk dönti el, hogy melyik csapat lesz az év hátralevő részében a Worcester Ducks szurkolócsapata. Először a régi mutatkozik meg, majd az új. Az eredmény, a nézőkön múlik. Mindent bele lányok! - Den szólj a többieknek, hogy menjenek be melegíteni, mi is mindjárt jövünk. - mondom majd felkapom magam mellől a vizemet, beleiszom, majd felállunk és a fiúkhoz megyünk. Den Lou-hoz pattan, én pedig kapok egy gyors ölelést és bíztatást Ross-tól, majd befut az öltözőbe. Nem akarom nézni a nyáladzást, így inkább a füvet pásztázom. Akkor kapom fel a fejem, amikor valaki mellém lép.

- Ügyes legyél vöröském! - húz magához Zayn.

- Nagyon izgulok Zaynie.

- Tudom, azért jöttem.

- Mi van, ha elbaszom, és lebőgök az egész suli előtt?

- Ez nem fog megtörténni.

- Nem akarom, hogy még jobban rám szálljon az a ribanc.

- Ha baj van, csak szólj. Tudod, hogy itt vagyunk neked.

- Igen, tudom. - gyors még megölelem Louis-t is majd bemegyünk mi is melegíteni. A North Lake táncosai sem viszik túlzásba a mozgást, de tény, hogy sokkal több mindent csinálnak, mint Lorelei meg a követői. Amikor ők jönnek mi is kimegyünk és megnézzük az "előadásukat". Khm, ja azt. Ribancos vonaglás, egy-két ugrás és testhullám. Ne meg Major Lazer - Lean On-ja.

- Na jól van, csajok, figyelem! Mindent beleadunk! Nem kell törődni azzal, hogy az elején tuti röhögnek majd, oké? Lemossuk azt az átkozott ribit meg csivaváit a pályáról! - kivonulunk és beállunk kezdőpózba. Mint ahogy elterveztük a kacsatánccal kezdünk, majd a zene átkeveredik a Hey Mama-ra és bedobjuk magunkat. Minden ugrás, emelés, dobás és spárga tökéletesen megy. Hajtottunk érte, de megérte, hiszen ahogy véget ér a szám és elmozdulunk a végpózból kiabálás és tapsolás hallatszik az egész lelátóról. Mikor levonulunk, újból megszólal a hang a hangszórókból.

- Most hogy láthattuk ezeket a gyönyörű lányokat, megkérdezném: melyik csapat a győztes? Talán a régi? - nem sok minden hallatszik csak egy gyér taps. - Vagy az új? - ováció tör ki. Egymás nyakába ugrunk. - Gratulálok az új csapatnak! Az év hátralevő részében ti szurkoltok a fiaitoknak a meccseken. Ezután folytatódik a mérkőzés, persze nyerünk. Mindenki bevonul az öltözőbe, de én hátramaradok.  

- Állj meg te kurva! - ordítja el magát mögöttem Lorelei. A feje színe vetekedik a hajam színével. Nekilök a falnak és üvölteni kezd. A vállamnál fogva tart a falnál, vagyis pontosítva, engedem neki, hogy ott tartson, hiszen a vékony karjaival még a pomponokat is alig bírja emelgetni. - Te ribanc, senki nem veheti el tőlem a csapatot! Ez az enyém! Hogy merészelsz ideállítani az elsős képeddel és azt hinni, hogy mindenki a lábaid előtt hever majd. Hát kurvára nem! Én vagyok itt az, akit mindenki szeret, mindenki engem akar, Nem pedig festett piros kis műhajadat nézni, ahogy ide- oda dobálod. - A rohadt életbe Lorelei, nyugodj már le a picsába. Először, tanulj meg veszíteni, aztán próbálkozz csapatban csinálni akármit. A MI csapatunk nyert, ideje elfogadnod, még ha ezt nehéz is felfognia a csöppnyi agyadnak. Ti nem voltatok elég jók, senki nem kíváncsi rád és a szoliztatott bőrödre. Mellesleg ez igazi és soha nem volt festve, de te honnan is tudhatnád? – fogom meg a hajamat. - Nem tudom hogyan nyertetek, de biztos nem szabályosan. Lefogadom, hogy lefizettetek mindenkit a kis alattvalóiddal, vagy nem is. Lefeküdtetek velük a szavazatokért cserébe. Igaz? Mindig is tudtam, hogy egy nagybetűs ribi vagy. - Jézusom, veled veszekedni sem lehet, mert egyszerűen nem fogod fel, hogy mit mondanak neked. Inkább keress magadnak egy orvost, mert biztos vagyok benne hogy valami bekattant nálad miután Ross szakított veled. – amint kimondtam egy meglehetős gyenge, bár hozzá képest nagy pofont kaptam, tovább már nem hagytam, hogy a falhoz nyomjon, levettem a kezeit a vállamról és odébbálltam. - Szóval ezért szakított velem. Egy ilyen utolsó senkiházi miatt, mint te! – üvölti, miközben a könnyek a sminkjével együtt folynak le az arcán és a fal mellet a földre kuporodik – Ezt még megbánod! Nem tudom hogyan és mikor, de tönkreteszlek. – dühödik fel hirtelen, majd elkezd felém futni. Én viszont kitérek az útjából, ennek hatására ő nem tud megállni és fejjel neki esik a lelátó oldalának. A szám elé kapom a kezeimet és egyszerűen ledermedek. Pár másodperc alatt Lorelei sikítozására egy kisebb tömeg gyűlik körénk. Az edző és a fiúk is itt vannak a focicsapatból, mindenki teljesen meglepve, hogy mi történt. Megszólalni nem tudok, fogalmam sincs, hogy nevessek vagy sírjak. Az elsőt azért, mert nem tudom egyszerűen felfogni, hogy hogyan lehet valaki ennyire béna, a másodikat pedig azért, mert tudom, hogy úgy néz ki mintha én csináltam volna. Mintha hangosan gondolkodtam volna, Lorelei ebben a pillanatban kiabálta a nevemet a fejét fogva, ami vérzett is mostanra, és hevesen felém mutogatott. Próbálom védeni magam, de egyrészt alig jutok szóhoz, másrészt még mindig alig fogom fel mi történt és harmadrészt, ahogy a dolgok állnak, nem hinnének nekem. - Stark holnap az igazgatóiban kezd! – kiált nekem az edző, miközben viszik az orvosiba a szőke hisztigépet. A tömeg szépen lassan felszívódik, de nagy örömömre pár ismerős arc még mindig kételkedve előttem áll. Louis felvont szemöldökkel néz rám, magyarázatra várva, Zayn pedig csak összefont karokkal áll. Den pedig csak össze van zavarodva. Végül megszólalok. - Tudjátok megérdemelte a ribanc, de sajnos nem én csináltam és csak ezt sajnálom az egészben.