2016. december 31., szombat

55. rész - Delusion






Még én sem igazán fogtam fel épp ésszel, hogy mi történt, mintha az egész pár óra alatt forgott volna le. Megtudtam, hogy terhes vagyok, elraboltak minket, kínoztak minket, Harry is megtudta, hogy terhes vagyok, és végül mindez hiába, hiszen a francba is, nem vagyok már terhes. Harry megszorítja a kezemet, közben a többieket nézek, Apa egyből kimegy a szobából, majd Des is követi. Lilly leül mellém az ágyra.
- Miért nem szóltál?
- Én is csak aznap tudtam meg mikor elraboltak minket. – törlöm meg az arcomat. – Mellesleg, nem lett volna túl egyszerű elmondani alapból se, hogy terhes vagyok, nemhogy azt, hogy Harry az apja.
- Ki tudja, talán összehozta volna őket megint. – sóhajt Anne. – Most valószínűleg kint veszekszenek, hogy kinek a hibája volt ez az egész. Pedig eddig úgy tűnt, van remény arra, hogy vége lesz a nézeteltéréseknek közöttük. Mikor eltűntetek ők próbáltak együtt dolgozni, még ha nem is látszódott próbálkoztak. De valljuk be nem egyszerű együtt dolgozni valakivel, aki ugyan úgy vezető egyéniség és mindent az irányítása alatt akar tartani.
- Talán majd a közös utálat összehozza őket megint. A közös utálat összehozza az embereket. – szólal meg Louis.
- Oké sajnálom, hogy ezzel leromboltam az egész ’ újra összehozzuk őket, mint a régi szép időkben’ teóriát. Fogalmam sincs, hogy hogyan kéne reagálnotok erre, de biztos nem kéne még a fejemhez vágni, hogy most hogy elromlott minden. Nem mintha eddig akárki próbálkozott volna ezzel. – felkelek és egy pulcsit magamra húzok.
- Sajnálom, April. – nyúl a karomért Lily.
- Nem szeretném, hogy akárki sajnáljon, nem megyek sokra vele, csak, hogy mindenki úgy fog kezelni, mint egy sérült madarat. Csak legyetek mellettem, mert nem hiszem, hogy ezt épp ésszel ki fogom bírni, de az egyáltalán nem segít, ha még több dolgot ráfogtok erre, így is van elég bajom, érezzem még e miatt is bűnösnek magam? Mert nem szeretném. – kimegyek a szobából és becsapom az ajtót magam után. Nem foglalkozok apáék veszekedésével, egyenesen az erkélyre megyek és behúzom az ajtót magam után. Nem szeretnék senkivel beszélni erről, azt hiszem először magamban kell rendeznem a dolgot, de ezt mégis hogy tudnám lerendezni egyedül. Csalódást okoztam Harrynek, csalódást okoztam Anne-éknek, csalódást okoztam apáméknak, de legfőképpen magamnak.
- Miért teszek tönkre mindent? – temetem arcomat kezeim közé.
- Rossz szokás? – nevet fel mellettem egy ismerős hang, nem is vettem észre hogy kijött. – vagy akár családi vonás. – fordul felém és közben a korlátnak támaszkodik. – Csak mert ismerek valakit, aki szörnyen kezdte a karrierjét é rettenetesen béna volt abban, amit csinált.
- Ha egy rettenetesen béna egykori énedhez hasonlítasz, lehet, hogy csak rontasz a helyzeten.
- A lényeg az lett volna, hogy észrevedd én béna voltam, te pedig nem vagy az. Őszintén szólva nálad jobban és gyorsabban senki nem tanulta még meg így helyzeteket kezelni, vagy akár harcolni. Ez már benned volt, csak dolgoznod kellett rajta. És nem azért tartottalak, illetve próbállak távol tartani tőle, mert nem bízok benned vagy, mert béna vagy. Tudom milyen ez a szakba, és tudom milyen veszteségekkel jár, te is kezded érteni. – szünetet tart és rám néz. – Soha nem akartam, hogy ilyenen kelljen átmenned. Nem is gondoltam, hogy érdekelni fog, amit csinálok, normális életet akartunk neked, de te nem szerettél anyáddal utazni és vásárolgatni. – forgatja meg a szemét mintha olyan nagy problémának tartaná, majd mindketten nevetünk. – Tudom, hogy csalódtál, amikor nem mentem érted időben, ez az én hibám is, gyorsabban is odaérhettünk volna ha az elejétől össze tudunk dolgozni Desékkel.
- Apa nem a te hibád, hogy Lukék pszichopata barmok és semmi emberség nincs bennük. Te megcsináltál mindent, amit tudtál, én viszont feladtam miután.. miután Luke tette amit. Ott ültem és nem próbáltam meg kijutni, végig néztem, ahogy Harryt verté, és gyűlölöm magam miatta.
- April te tettél meg mindent. Fizikailag szó szerint nem voltál többre képes, nem rajtad múlt. De az a lényeg hogy most már itt vagy.
- Köszönöm. – hajtom a fejemet a vállára.
- Ez nem jelenti azt, hogy ki vagyok békülve a gondolattal, hogy vele vagy, főleg nem azzal, hogy terhes lettél tőle, talán ráküldhetnék pár embert, hogy –
- Apu! – ütöm meg a kezét.
- Jó ezt a beszélgetést máskorra. – áll fel. – És egyébként Zaynnek köszönd. – értetlenül nézek rá. – A megmentés, Zaynnek köszönd, ha nem hozzák össze Miával, talán még mindig ott lennétek. – egy apró mosolyra húzom a számat, ő pedig bemegy. Pár perc után én is elindulok, hogy megkeressem Zaynt. Nem találom egyik szobában sem, ezért kimegyek az udvarra. Egyedül áll kint csak egy szál cigi társaságában. Nem volt már belőle sok, de amikor meglátott rögtön elnyomta.
- Igazából elszívhattad volna, most ez érdekel legkevésbé. – mutatok a cigire nevetve.
- Hát akkor.. – sejtelmesen a zsebébe nyúl és kihúz egy újat, majd a szájába veszi.
- Azt már nem! – veszem ki az öngyújtót a kezéből és elhajítom messzire.
- Jössz egy új öngyújtóval. – vág morcos képet.
- Ugyan már megtalálod estig. – bököm oldalba, hogy újra mosolyogjon.
- Hiányoztál. - húz magához.
- Te is nekem, jobban, mint hinnéd. – hajtom a fejemet a mellkasára. – Köszönöm.

XXX

*2 hónap múlva*

„ Liv a nappali közepén táncol egy balett szoknyában és a plüss macijával. Andy egy játékrepülővel szaladgál körbe-körbe, közben brümmögést imitál apró szájával. A nappaliból egyenesen a konyhába, ahol a palacsintákat sütöm, a pult körül kezd keringeni, és a következő pillanatban csak egy huppanást hallok és hangos sírást. Elzárom a gázt és felveszem az ölembe Andit.
- Kicsim, hányszor elmondtam, hogy ne papucs nélkül szaladgálj. – bökök az orrára. Nagyokat pislog könnyes szemeivel, persze már abbahagyta a sírást, hiszen csak hiszti volt. – Na, most szedd össze a játékaidat. – próbálom letenni, de erősen kapaszkodik a nyakamba. Kiegyenesedek újból, hogy a szemébe nézzek. – Na gyere, akkor inkább segíts palacsintát sütni. – leültetem a pultra és engedem, hogy kevergesse a palacsintatésztát. Persze hamar megunja ezért lekéretőzik a pultról és elfut játszani. Egy ideig nézem, ahogy a kockákat rakosgatja egymásra, majd Harry karjait éreztem magam körül.
- Az én gyönyörű feleségem és.. az elégetett reggeli. – fordul az égett szag felé.
- Ó a fenébe. – kapok a serpenyőhöz. Eldobom az odaégett palacsintát, majd Harry kiveszi a kezemből a serpenyőt.
- Majd én befejezem, te menj a gyerekekhez. – húz magához egy hosszú csókra.
- Szeretem, ha a konyhában tevékenykedsz. – húzódok el tőle.
- Azt is szereted, ha a hálószobában tevékenykedek. – harapja meg az alsó ajkamat. – Ami már régen volt.
- Tudoom, nekem is hiányom van már, de ikrekkel kinek van ideje ilyenekre, örülök, ha fogat mosok reggel. Fésülködni nem is szoktam.
- Pont ezért, mit mondasz arra a hétvégi kiruccanásra? Csak te én, és semmi gyerek. 2 nap.
- Még túl kicsik és bébiszitterre nem akarom bízni őket. – hezitálok.
- 3 évesek, a szüleink meg tapasztaltak, probléma megoldva.
- 2 nap, de csak ennyi. És csak azért mert már nagyon rég óta nem voltunk együtt. – nyomok egy puszit az arcára majd elmegyek rendet tenni a két veszekedő apróság között.”

- April ébredj! – rázza meg a vállamat Harry.
- Megint sír Andy? – nyöszörgöm.
- Micsoda? Ki az az Andy? April, kelj fel. – ebben a pillanatban jövök csak rá, hogy mit mondtam. Már vagy 3 hete ugyan ezt az álmot álmodom. Teljesen ugyan ezt, és már annyiszor átkondoltam, hogy milyen lenne, ha igaz lenne, hogy lassan már azt hiszem, hogy ez a valóság. Mintha emlék lenne nem csak egy álom részlet.
- Mondtál valamit? – tettetem mintha csak most ébredtem volna fel.
- Csak álmodban beszéltél. – húz magához.
- Ha te mondod. – sóhajtok és próbálok visszaaludni. Az elmúlt hetekben ezekkel az álmokkal csökkent az alvásidőm is.

XXX

- Hol vannak? – futok be a szobába, ahol Louis és Zayn Xboxoznak.
- Kit is keresel pontosan? – kérdezi Louis de a képernyőt nézi.
- Hát vajon kit? Rátok bíztam őket és ti csak úgy elvesztettétek őket? – akadok ki. Mindketten összezavarodottan néznek rám. –ne csak üljetek ott, segítsetek megtalálni őket! – kiabálok.
- April nyugodj le, mondd el, hogy kit keresel. – lép hozzám Louis.
- Livet és Andyt. – tolom el magamtól. Egymásra néznek, majd újra rám. Mintha őrült lennék. – Miért hagytátok el őket? Olyan nehéz volt szívességet tenni?
- April le kell nyugodnod. – fogja meg a karomat Louis. Nem érdekel mit mondd, a falhoz lököm és oda szorítom.
- Segíts megtalálni őket! – lököm oda megint.
- April elég! – kiabál Zayn és leszed Louisról, a kezeimet hátra fogja és magához szorít. – Nem létezik Liv és Andy! Érted? Nincsenek! Csak álmodtad! – kiabálja, majd hirtelen jön a megvilágosulás és nem próbálok kiszabadulni.
- Nincsenek gyerekeim. – suttogom miközben a térdeimre esek, Zan még mindig fog. – 2 hónapja elszúrtam mindent és nincs gyerekem. – kezdek el zokogni Zayn ölében.

2016. november 27., vasárnap

54.rész - I'm here for you

Úgy esem össze, mint valami játékbábu aminek hajlíthatós végtagjai vannak. Hárman rohannak hozzám egyszerre azt kérdezgetve, hogy jó vagyok-e. 
-Igen, csak valaki segítsen felállni. -mondom, mire Jax felkap. Luke-ot és Ashton-t egy furgonba taszigálják be éppen. Harry-re nézek és meglátom a fájdalmas tekintetét. Végignézek rajta és észreveszem, hogy vérzik az oldala. Megragadom a mellettünk álló Zayn karját mire rámnéz. 
-Vérzik. Vidd be őt, kérlek. Amilyen gyorsan csak tudod.
-April, te is vérz... -de nem hagyom, hogy befejezze, a szavába vágok.
-Nem érdekel! Csak csináld. -apa és Des viszont nem hallgatnak rám. 
-Gyerünk, minnél előbb vissza kell érnünk. -indul meg Des a kocsi felé. Azonnal leesik, hogy Oxfordra gondol, de azt nem hagyhatom.
-Nem! -mondom élesen. -Nem érdekel, melyikőtök mit gondol. -mutatok apára és Des-re. -Most nem. És nem hagyom, hogy vissza menjetek, mert az baromi sokáig tart. Mindenki jön hozzánk az orvosokhoz. Leszarom ki mit gondol. Ez a leggyorsabb.
-Igaz. -helyesel Louis.
-Menjünk. -mondom, mire mindenki megindul a kocsik felé. Jax a karjaiban tart egész út alatt, elöl Mia és Logan. Száguldozunk, ettől pedig kissé rosszul leszek, de türtőztetem magam. Alig várom, hogy odaérjünk és amint megtörténik, azonnal kiszállunk és az orvosi felé vesszük az irányt. Mivel 3 heti kosz, száradt és friss vér, és egyéb undorító dolgok vannak mindenhol a testmen, ezért először egy kádhoz visznek. Két a maffiánkba tartozó nő és Mia leveszik rólam a ruháimat. Amikor elkezdik rólam lemosni a sok redvát és megszabadulok az összes vértől, nagy megkönnyebbülés fog el, bár a mellkasomon a nyomás nem csökken egy kicsit sem. Könnyek szántják végig az arcom, de amint kész lesznek fürdetésemmel, rám adnak tiszta fehérneműt rátesznek egy hordágyra és rám terítenek egy vékony lepedőt és áttolnak Patrick-hez, aki azonnal neki áll ellátni. Kapok egy erős fájdalomcsillapítót és néhány öltést is, valamint kötéseket, majd ultrahanggal kezd el vizsgálni, hogy megnézze nincs-e belső vérzésem, és hogy mennyire sérültek a szerveim. 
-Patrick?
-Igen?
-Megnéznél nekem valamit?
-Bármit. Mi lenne az?
-Kérlek... nézd meg, hogy nem vagyok-e terhes? 
-April mi...?! Megerőszakoltak?
-Nem. Csak... kérlek nézd meg. -egy sóhaj kíséretében megteszi amit kérek.
-Elmondod mi történt?
-Persze, majd el. Apámnak ne mondd el ezt légyszi. 
-Rendben. Nem találok semmit. Nem vagy terhes. -remegve kifújom a levegőt. 
-Köszönöm. -mondom. Zayn nyit be és kérdezi, hogy hogyan állunk.
-Kész van. Minden rendben lesz. Elviheted. -Zayn csak bólint és odajön hozzám, majd felkap és elvisz ki az orvosiból. Patrcik "minden rendben lesz" mondata kavarog a fejemben, mert érzem, hogy valami nagyon nem lesz rendben. Ezt az érzést félreteszem és inkább megkérdezem Zayn-től, hogy hova visz. 
-Harry-hez. Nem nyugszik, amíg ott nem vagy mellette. 
-Én sem tudnék nélküle aludni. 
-Elhiszem. 
-Ugye itt maradtok? -kérdezem és épp válaszolna, de felnéz és megtorpan. Apa áll előttünk. 
-Szia. -köszönök.
-Minden rendben? -simítja hátra pár hajtincsem. 
-Igen, persze. Részletekért menj Patrick-hez. De jól vagyok. Tényleg. Csak hadd aludjak. 
-Rendben. -nyom egy puszit a homlokomra. 
-Apa?
-Igen?
-Kérlek ígérd meg, hogy amíg itt vannak és amíg fel nem épülünk tedd félre minden ellenszenved és legalább próbáld meg elviselni őket. Nagyon szépen kérlek. 
-Megpróbálom. 
-Köszönöm. -apa int a fejével Zayn-nek, aki kikerülve apámat, megindul tovább. Kicsit meglepődöm, amikor apám itteni hálójában kötünk ki. Harry az ágyban fekszik, ébren, mellette Lilly és Anne a kezében Hayley-vel. Odajönnek mindketten és körbe puszilgatnak. Zayn berak az ágyba és betakar, majd tőle is kapok egy puszit. Lilly megkérdezi, hogy szeretnék-e valamit inni vagy enni. Most tűnik csak fel, hogy mennyire is éhes vagyok, de csak vizet kérek, amiből nagyon sokat iszom. Ezután mindenki elmegy és mi maradunk ketten, a sötétben. Nem törődve azzal, hogy fáj felnyomom magam és közelebb csúszom Harry-hez. Az oldalamra fordulok és hozzábújok. 
-Elvesztettem őt... -mondom összeszorított szemekkel.
-Tudom. Volt egy pont, ahol már úgy tűnt mi sem éljük túl. 
-Igen, de annyira rosszul érzem magam miatta. Meg kellett volna védenem.
-Kiszolgáltatott helyzetben voltál. 
-Tudom, de akartam őt. 
-Én is. Figyelj rám! Itt vagyok veled. Itt vannak a többiek. Úgy néz ki alakul valami az apáink között. Nem hagyom, hogy még egyszer bármi bajod essen. Érted?
-Igen. Alszunk?
-Azt se tudom mi az. -nevet fel és vele nevetek én is. 
-Jó éjt Harry. 
-Jó éjt kicsim. -megcsókol, majd tényleg elalszunk mind a ketten. 

XXX

Harry simogatására és szólongatására ébredek fel. 
-Mmm... hadd aludjak!
-Aludhatsz, miután ettél. Nem akartalak titeket felkelteni, de muszáj ennetek valamit. -hallom meg Lilly hangját. 
-Mi a kaja? -kérdezem bágyadtan. 
-Hús, krumpli és saláta. Jó lesz? 
-Persze. -nyitom ki a szemeimet. Megpróbálom felnyomni magam, de nem megy, a kezem összecsuklik alattam és visszaesem. Valószínűleg Harry-nek sem esett jól, de nem szólt semmit, csak egy aprót nyögött. Lilly segít nekem felülni, közben betoppan Anne is aki Harry-nek nyújt segítséget. 
-Hogy vagytok? -kérdezi. 
-Hát... voltam már jobban is. -válaszol Harry. 
-Én se vagyok a toppon. -kirakják elénk az ételt és gáznak érzem, hogy konkrétan etetnek minket, de ha azt vesszük, hogy az előbb még felülni sem tudtam, akkor már nem annyira tűnik annak. Három hét éheztetés után ez az étel maga a megváltás. Mindketten rendesen belakunk belőle. Nem sokkal később Liam lép be hozzánk mögötte a két maffiavezérrel. Az alap "hogy érzitek magatokat?" meg egy két hasonló kérdés után elmondják miért jöttek.
-Mielőtt eljöttünk Liam nagyjából mindent le tudott szedni az ott használt gépekről. Átmentünk rajtuk és talátunk felvételeket rólatok. Nem néztük meg őket még. Csak azt akartuk, hogy tudjátok, meg fogjuk nézni. 
-Előbb... mondhatok valamit? 
-Persze. 
-Jó. Azt szeretném, ha mindenki itt lenne. -bólintanak, majd kimennek. 
-Biztos vagy benne? -kérdezi tőlem Harry, miközben megfogja a kezem és megszorítja. 
-Nem, de jobb ha tudják. Azt sem tudom, hogy mi lesz utána. Hogy mennyire osztanak ki, vagy mennyit fognak üvölteni egymással? Vagy velünk? De nem számít. Már nem tehetek semmit ellene. -ekkor szállingózik be a kis csapatunk a szobába. Vagyis elég nagy ahhoz, hogy majdnem minden egyes kis zugot betöltsenek a szobában. Apa és Des az ágy előtt állnak. 
-Először is: ha elmondtam, nem szeretnék semmilyen reakciót. És nem akarom, hogy félbeszakítsatok. Oké? -mindenki bólogat. -Szóval... én... -nem tudom, hogyan mondjam, de Harry kezének simogatása megnyugtat, így inkább csak egyszerűen kibököm. -Terhes voltam. -itt apám rögtön közbe is vágna, de azonnal leintem. -Igen, Harrytől volt. -itt Des vágna közbe, de végül nem szólal meg. -Majdnem két hónapos volt, de aztán ugye elraboltak minket. Biztos rajta lesz valamelyik felvételen, amit úgyis megnéztek mind, de Luke miatt elvetéltem. Még az első elrablási hetünkön. -egy könnycsepp hullik le a szememből, de gyorsan le is törlöm a nyomát. 


Kérlek kommentelj, hogy tudjuk, hogy tetszett a rész! További szép hétvégét nektek!

2016. november 20., vasárnap

53. rész - They broke me



Zayn szemszöge:

3 hét.  Ennyi ideje vagyunk ráállva Harryék keresésére. Szinte semmi más nem számít, mióta nyomuk veszett. Először csak az üres kocsiból és a dulakodás nyomaiból tudtunk elindulni, nem hagytak maguk után szinte semmit. Akkor még nem vették komolyan a dolgokat, ez előtt is volt már, hogy Harry elszökött, nem ez lett volna az első eset. De mikor az első hét után megérkezett Luke-éktól az üzenet, mi szerint addig nem engedik el őket, és kínozzák őket, ameddig át nem adjuk nekik Londont, minden komolyra fordult. Apa nem avatott be minket részletesen a dolgoknak ebbe a részébe, de annyit tudunk, hogy Starkékkal nem hajlandóak összedolgozni, talán személyesen nem is beszéltek erről.  Pedig mindketten tudják, hogy nem csak a saját gyerekük van elfogva.
Egyelőre semelyik emberük nem bénázott még. Liam ráállította a keresőrendszerünket az összes eddig ismert emberükre, de senki nem ment sehová. Próbáltunk visszakeresni kamerafelvételeket, de eltűntették őket.
A második héten már mindenki ideges volt, mivel előrébb nem jutottunk semmivel. Nm csak, Strakék sem. Ezért úgy döntöttem, persze Apám tudta nélkül, hogy kapcsolatba lépek Miáékkal. Nem publikus, hogy együtt vagyunk, Apáék így is eléggé ki vannak akadva Harryék miatt. De legalább, agy össze tudtuk hozni a dolgokat. Kerestünk egy régi apartmant, és berendeztük a kereséshez szükséges dolgokkal, majd Mia, Jax és Starkéktól még pár ember elkezdett közösen dolgozni négyünkkel. Összeraktuk az eddig tudott dolgokat, és utána mindent amit megtudtunk. Talán a legnehezebb az volt, hogy félretegyük a kételyeinket a másik csapat iránt, és a pár verekedést és a folyamatos beszólogatást leszámítva egész jó csapatot alkottunk.
- Liam, van valami a kamerákon? – huppanok le a kanapéra, miközben elnyomom a cigit.
- Semmi nyomravezető.  – dől hátra a székében.
- Semmi a külvárosban. – lép a szobába Mia Jax-el.
- Valószínűleg csak nem vetted észre haver. – szólal meg gúnyosan Louis.
- Mintha te találtál volna akármit, haver. – utánozza Jax Louis erős akcentusát.
- Én csak azt mondom, hogy jobban is megerőltethetnéd magad. – áll fel Lou és mellkason löki Jaxet, aki szintúgy visszalök. Közéjük állok és szétválasztom őket.
- Msjd ha megtaláltuk őket felőlem annyit verekedtek amennyit akartok. – egy élesen csipogó hang szakít félbe minket, mindenki Liamre néz, aki csak maga elé bámul.
- A régi raktár. Most állt le az egyik autójuk három emberrel előtte. Azt hiszem, ott lesznek. – hadarja Liam. Miára nézek, aki bólint és mindketten elővesszük a telefonokat. Liam ezeket is meghackelte nekünk, így tudunk más nevében sms-t küldeni. Én apám nevében írok egy sms-t Starkéknak, hogy hajlandóak vagyunk velük dolgozni bizonyos feltételekkel, Mia is ugyan ezt csinálja, csak fordítva. Helyszínnek megadtuk ezt a helyet, és persze azt hogy tudjuk, hol vannak.
Alig telik el 10 perc egyszerre rontanak be a bejárati ajtón, persze már egymással veszekedve.
- Nem tudom elhinni, hogy még ilyenkor is ki akarsz szúrni velem, azzal, hogy idehívsz a semmiért. – kiabál Apám.
- Te ennyire idiótának nézel? Te hívtál ide engem, azzal, hogy tudod hol vannak. – folytatja Stark.
Megállunk felük szembe Miával, mire mindketten csendben maradnak és felmérik a helyzetet.
- Ti ketten – mutat ránk Stark – ajánlom, hogy ne azzal álljatok elő, hogy ti is együtt vagytok.
- Tulajdonképpen megtaláltuk őket.
- Veled még beszédem van. – néz végig rajtunk Apa, majd mindketten elrohannak mellettünk a szobába.
- Akkor ti maradtok és figyeltek, mi meg megyünk értük. – osztja ki a parancsokat apám.
- Ezt el is felejtheted, Styles. Az én lányom is ott van. Ti maradtok, és mi megyünk.
- Mrnjen mindenki és maradjon itt Jax figyelni. – fogja meg a pisztolyát Louis.
- Vagy maradj itt inkább te, a 170 centiddel úgysem megyünk sokra.
- Ahogy a te humorérzékeddel sem. Én megyek. – teszi el a fegyvert.

Jax szemszöge:

- Mindenki jön és kész. – születik meg az eredmény 5 perc kiabálás után. Mindenki beszáll a kocsijába, én csak Miával megyek. A régi raktár alig félórányira van, direkt választottak olyan helyet, amire nem számítottunk, közelebb van, mint akármi ahol megnéztük eddig. Az épület régi, néhány helyen omladozik. Egybe van építve még egy egész sor háztömbbel ezért pár embert hátra is küldtek, így be tudtuk keríteni az épületet. Frank és Des félretették a gyűlöletet és egészen normálisan tudtak irányítani. Frank ment Niallel és Liammel meg még a csapat felével az épület felső részébe, Mia, Louis, Zayn, Des és én a csapat másik felével az alaksorba mentünk. Körülbelül 10 emberen kellett csak átjutnunk, nem állítottak túl nagy elvárásokat. Csönd volt talán túlságosan is. Des ment előre, bent korom sötét volt. Mindannyian magunk előtt tartottuk a fegyvereinket felkészülve mindenre. Próbáltam Miához közel maradni, arra az esetre, ha valami történne vele. Bár Zayn meg tudna ölni a tekintetével. A villanyok pislákolva felkapcsolódnak és meglátjuk Harryt és Aprilt két oszlophoz kötve. Harry lassan emeli fel a fejét, arcára rászáradt a vér, haja a füle mögé tűrve, és valószínűleg hetek óta nem aludt. April a földet bámulja, nem néz fel ránk, csak a véres ruhái látszódnak. Mögülünk hangos nevetés hallatszódik és pár kigyúrt ember jön be szakadt ruhákban, az ajtót pedig bezárják maguk után. Megfordulunk és Luke áll előttünk Ashtonnal. Látszik, hogy ők is kaptak Apriléktől, tiszta vér mindkettőjük, bár lett volna idejük átöltözni. Mindannyian rájuk fogjuk a pisztolyokat.
- Biztosan le szeretnétek lőni, de nem tehetitek.
- Akkor csak nézd. – kiabál Louis de Des leinti.
- Nélkülem sose tudjátok eloldozni őket a rudakról. A kódot csak én tudom. – biggyeszti le az ajkát.
- Elfelejtetted, hogy maffiánk van saját kódfejtőkkel? – szólal meg Zayn.
- Persze hogy nem, De elég gyorsak lesznek vajon? Az embereim nem nyírják ki őket előbb? Vagy a füst? – egy gyufát eldobva felgyújtja a fa dobozokat, és az egész raktár fából van, így alig van időnk. Louisval és pár emberrel Aprilékhez indultunk és elkezdtük a bilincseket feltörni. A többiek addig tőlünk pár méterre harcoltak. Körülbelül ugyanannyian voltak. A hely kezdett megtelni füsttel, a pólómat az arcom elé fogtam, ugyan ezt csináltam Aprilel is. Nem tudom mit csináltak velük, de ő úgy néz ki mint egy élőhalott. Csak bámul maga elé még meg sem szólalt, a szemei kisírtak és csupa vér. Egyre több köhögést hallok, de a bilincsekkel nem jutottunk többre. A többiekre nézek, pár emberünk a földön fekszik, de többen fekszenek az ellenségtől. Egy sms-t kapok Franktől, egy szám és betűkombinációt küldött, megpróbáltam Aprilén de nem nyílt ki, odadobtam Louisnak, hátha Harryét kinyitja. Még időben adtam át mivel valaki felrántott a földről és eldobott, majd pedig hason rúgott. Kirúgtam a lábát, majd elővettem a pisztolyt és lelőttem. Harry bilincsét sikerült leszedni, de Louis alig bírta visszatartani.
- Harry ülj vissza, alig tudsz járni. – nyomja vissza Louis.
- Majd leülök, ha kinyírtam a rohadékot. – tolja el magától, felvesz egy pisztolyt a földről és elindul Luke felé. Leguggolok Aprilhez, fáradtan pislog.
- April, figyelj, mindjárt kint vagy csak maradj velünk. – fogom meg az arcát. Alig láthatóan bólint. Aggódom érte, túl véres a ruhája. Az időnk vészesen fogy de nem kerülünk közelebb April kódjához. Deséknek sikerül felülkerekedni Lukeékon, Frankék pedig kinyitották az ajtót. Az izompacsirták maradéka elfutotta kivéve Lukot és Ashtont. Őket nem hagyták. Liam hozzánk futott és valamit bütykölt April bilincsén. Közben a többiek kivitték a foglyokat a raktár mögé és ott vártak minket, mert már túl sok volt a füst. Liam April és én maradtunk. Pár másodperc után a bilincs leesett April kezéről és megkönnyebbülten sóhajtottunk fel. Felkaptam az ölembe majd az ajtóhoz futottunk, de egy gerenda ledőlt előttünk ezzel az utunkat elzárva. Liammel egyszerre néztünk az ablakra. Egy székkel kitörte, majd kis hezitálás után először kimásztam én, majd feladta nekem Aprilt, és jött ő is.
Des és Frank éppen monológot tartottak mielőtt lelőtték volna Lukeékat.
- Jax kérlek, vigyél oda. – szorítja meg a vállamat April.
- Ez nem jó ötlet me-
- Ne most ellenkezz. – üt meg. Végül elindulok vele, és mielőtt odaérnénk kéri hogy tegyem le.
- April ülni is alig tudtál. – csak belém kapaszkodik és odabicegünk eléjük. April megfogja a fegyvert és Desre néz.

- Nem lőheted le őket. – mindenki úgy néz rá, mint egy őrültre. – Nem, az nem lenne elég. Szörnyű dolgokat csináltak, amiken nem tudom, hogyan fogom túltenni magam. Összetörtek, olyan szintem, hogy már nem is őket hibáztatom hanem magamat. Az hogy lelövöd őket édeskevés ahhoz képest, amit csináltak. Azt akarom, hogy szenvedjenek. Azt akarom, hogy azt kívánják, bárcsak meghalhatnának. Ezt nem úszhatják meg. – egy lépést hátrébb lép és Des válaszát várja, de hirtelen tehetetlenül összeesik. 

2016. november 13., vasárnap

52.rész - Completely lost

-Sajnálom.

Harry-t elengedik, de nem mozdul. Mintha minden megállt volna, senki nem csinál semmit. Luke pedig önelégült vigyorral bámul ránk. Hagyom, hogy eluralkodjon rajtam a düh és amíg Luke egy pillanatra elfordítja a fejét teljesen elengedem az egészet. Ashton még mindig tart, így támasztéknak használva őt, a lábaimmal meglököm magamat, majd felhúzom azokat és találkoztatom Luke arcával. Hátraesik, ahogy mi is, Ashton szorítása el is lazul. Felpattanok és Luke-hoz rohanok. Ahogy odaérek nekiesek ütöm ahogy tudom, a fejét többször is találkoztatom földdel. Nem tart sokáig ugyanis Ashton ránt le róla, majd a másik két majom is odajön, hogy lefogjon, Harry-t pedig azok fogják le akik verték is. Visszahurcolnak minket az oszlopokhoz és odakötnek hozzá újra. Luke rántja fel a fejemet. Az arca ijesztően közel van az enyémhez. 
-Ezt még megbánod, te mocskos felbaszott ribanc. 
-Oh, Luke, te csak azt hiszed. -mosolygok az arcába. A fejemet az oszlophoz vágja, de hiába a mosoly nem hervad le a számról. Elhagyják a helyiséget. Félek felnézni, de végül mégis megteszem.
-El akartam mondani. -szólalok meg halkan.
-És mégis mikor?
-Amikor... amikor elraboltak minket, akkor a kocsiban. Azért hívtalak, emiatt akartam beszélni veled és én is csak egy órával előtte tudtam meg. Sajnálom Harry, én nem akartam. Nem tudom, hogy hogyan jöttek rá. Azért nem mondtam itt, mert nem akartam, hogy megtudják. 
-Értem... én... még mindig nehez hiszem el. 
-Semmi baj. Még nekem se nagyon fekszik. -egy ideig csendben vagyunk, aztán megszólalok. -Félek. Féltem. -nézek le a hasamra. 
-Remélem minnél előbb kijutunk innen. Amúgy... hogyan csinálod?
-Mit?
-Ezt a szemes dolgot. 
-Hát azt mondták attól a szertől van amit ezek az idióták használnak arra, hogy hyorsan kiüssenek. A szemem vörössége biztosan ezen múlik, de az, hogy emiatt majdnem megállíthatatlan leszek az nem csak ezen. 
-És hogy csinálod?
-Hát, amikor baromira bedühödök, akkor van bennem egy öléskényszer is, de gondolom mindenkiben van. Csak én elengedem. Hagyom, hogy elhatalmasodjon és olyankor mintha nem lennék a testem, mintha valaki más irányítaná. És mostmár legalább megállítani is tudom.
-Mire gondolsz olyankor? -apró mosolyra húzom a szám.
-Rád. 

XXX 

Az arcomra érkező hatalmas ütés ránt ki az álmomból. Luke-ra emelem a tekintetem, majd inkább el is fordítom. Nem is akarom nézni őt. Meglazul a kezemen a kötél mire azonnal támadnék, de visszanyomnak az oszlophoz. 
-Ó, nem cicám. Most szenvedni fogsz. -felránt és arrébb rángat, majd ellök. Harry minket néz, de a tekintetéből semmit nem tudok kiolvasni. A földön hátra felé csúszva próbálok minnél messzebb kerülni Luke-tól. Persze, nem jön össze, mert két lépést tesz és ugyanott tartunk ahol az előbb. Leguggol és elkapja a lábaim, majd visszaránt magához. -Édesem, egyszer már elintéztelek. Kivívtad magadnak a második menetet. -hajol közel a fülemhez, de én inkább Harry irányába fordítom a fejem. -Tudod, a helyzet nem igazán változik. Te szenvedsz, ő pedig csak nézi. -idézi fel a jelenetet. Megfogja az államat és maga felé rántja a fejem. -Most sem fog megmenteni. -látom felénk közeledni Luke seggnyaló majmait, így már tényleg jobban elfog a félelem. Megfognak és felemelnek. Bármennyire tiltakozom és rángatózom, csak erősebben szorítanak. Aztán egyszer csak elengednek. Esem, de nem érek földet. A kezemen lévő szoros és vastag kötél akadályozza ezt meg. Rögtön felhúzom a lábaim, hogy valakibe belerúgjak, azonnal megállítanak és a lábaimat odaláncolják a földhöz.
-Tudom cicám, hogy szeretsz rugdosni, ezért csak neked, vastag vasból lett csinálva. Ugye tetszik?
-Máris imádom. -morgom. 
-Akkor kezdődjön a szórakozás! Garantálom, hogy te is élvezni fogod. -villant rám egy elmebeteg mosolyt és megérzem magamon az első ütéseket. Most már átérzem a boksz zsákok helyzetét. Rohadtul nem kellemes. A szemem sarkából látom, hogy Asthon meglendíti a lábát, majd az a hasamon csattan. Felkiáltok, mert ez már nem kicsit fáj. Telnek a percek és egy kis időre megnyugszom, hogy nem történt semmi. Harry-re nézek és látom rajta, hogy egyre idegesebb. Megértem, hogy nem akar így látni. Én sem akartam látni amikor verik. Le akartam állítani. Rá nem figyelnek de látom, hogy próbál kiszabadulni. Gyorsan elkapom a tekintetem, nehogy feltűnő legyek és észre vegyék mit csinál. A következőt rúgás Luke-tól érkezik, majd rögtön követi még egy szintén tőle. Hiába próbáltam elfordulni, nem sikerült. Hiába feszítettem meg mindenemet előre, nem jött össze és éreztem, hogy itt a vége. Ennyi volt. Kudarcot vallottam. Nem tudtam megvédeni. És iszonyúan fáj. Ennyire még soha semmi nem fájt. Érzem, hogy folyik belőlem a vér. A szememből záporoznak a könnyek. 
-Nem... nem, nem... ne... -rázom fejem és csak ez jön ki a számon. Akkor már mindenkiben tudatosult, hogy mi történt. Harry-re esik a tekintetem újból, aki torka szakadtából üvölt. Látom, hogy elengedi. Eluralkodik rajta az a bizonyos 'sötétség', ahogy rajtam is szokott. Hirtelen történik minden. Harry már nincs az oszlopnál, éppen Calum-ot öli meg. Hallom a verekedés hangjait, hallom, ahogy meghalnak. Beront két gorilla termetű ember és megpróbálják leállítani, de nem lehet. Luke valahogy elszabadul és kifelé indul.
Ekkor a torkomból sikítás tör fel, mintha falat képezhetnék és megállíthatnám. De csak annyit érek el, hogy a fülét fogva a földre rogy, de aztán megy is tovább kifelé. Harrynek pedig annyi előnye lett, hogy az egyik hústornyot sikerült megölnie. Csak az volt a baj, hogy helyette három másik jött be akikkel, már nem tudott mit kezdeni. Visszarángatták az oszlopához és dupla vasbilincset kapott amit ráadáskép összecsavarva tettek rá, nehogy szét tudja szakítani, mint a kötelet. Aztán kiszabadították a lábam, majd a kezem mire a földre zuhantam. Keményet puffantam, de nem érdekelt azonnal Harry felé kezdtem mászni, aki dühösen fújtatva ült. Nem sikerült elérnem hozzá, mert felemeltek, majd visszadobtak a helyemre és most már engem is bilincsbe vertek, de még csak egybe, és végül otthagytak minket. Még mindig folytak a könnyeim. 
-H-harry... -nyögtem ki.
-Ígérem kijuttatlak innen. -zokogásba ment át a szipogásom és csak egy dolgot akartam. Hozzám tolta a lábait mivel, máshogy nem tudott közelebb jönni. Ficánkolni kezdtem, hogy valahogy levegyem magamról a csupa véres nadrágot, de nem sikerült. Sehogy sem. Az azt követő egy hétben sem. Hiába kínzott már Luke, hiába tett bármit, már rég nem éreztem semmit. Már teljesen mindegy volt mennyit kapok. Mindent elvett tőlem ami számított. Harry-t sem kímélte, de ő kitartott. Benne még volt remény. Próbáltam, én tényleg próbáltam vele maradni. Ő itt volt nekem. Én is ott akartam lenni neki. De kudarcott vallottam ebben is. 


Kérlek kommentelj! Fontos nekünk a véleményetek!

2016. november 7., hétfő

51. rész - Getting worse and worse


Hideg van, rajtam meg egy ujjatlan és egy farmer lóg, helyenként elszakadva, vagy véresen. A hajam össze-vissza áll, a hajgumi valamikor elszakadhatott, az egyetlen dolog ami javíthat a kinézetemen, az a tény, hogy smink nem volt rajtam, így nem fekete az arcom, bár ez a kisírt szemeket nem kompenzálja. A fejemet megtámasztom az oszlopon, most már hozzászoktak valamennyire a fényhez. Nem látom hova tűnt, aki az előbb belépett. Örülnék neki, ha inkább hagyna még időt, mielőtt megfenyeget, vagy valami ilyesmi. Mert hogy mi másért raboltak volna el minket. Harryt nézem, hasonló állapotban van, mint én, haja kicsit összeragad az izzadtságtól, a pólója is rátapad kidolgozott felsőtestére. Szemét nem veszi le rólam, de a nézésén látom, hogy folyamatosan agyal. Nekem nem igazán jut eszembe mindenkit megmentő menekülési terv, ezért remélem neki használhatóbb gondolatai vannak. A víz folyamatos csöpögése mellett egyre hangosodó lépteket hallok magam mögül. Harryre nézek, de arcáról csak a düh látszik. Nem tudom, hogy nem szakította el még azokat a köteleket. Valaki a vállamra teszi a kezét és végighúzza a nyakamon, én pedig csak undorodva lerázom magamról. Kiráz a hideg, de nem jó értelemben, hanem az undortól.
- Pedig mehetett volna barátságosan is ez az egész. – nevet fel miközben elém sétál.
- Mert az barátságos, hogy ez oszlophoz vagyunk kötve?
- Ha nem lennétek olyan makacsok, és nyitott fejjel gondolkodnátok, egész más lenne a helyzet.
- Egy undorító seggfej vagy Luke. – sziszegem neki.
- Zene füleimnek, folytasd csak. – hajol egészen közel hozzám.
- Felejtsd el, hogy akármit is mondok neked, barom. – suttogom neki.
- Ha keményen játszunk, keményen játszunk. – tárja ki a kezeit és elmosolyodik.
- Vagy talán mondd meg mi a fenéért vagyunk itt. – mordul fel Harry.
- Mert ti vagytok a kulcs. – összeráncolt homlokkal Harryre nézek akinek az arcára hasonló összezavarodottság ült ki.
- A kulcs? – kérdez vissza Harry szinte nevetve. – Haver neked orvost kéne keresned nem kulcsokat.
- Szerintem nem abban a helyzetben vagy, hogy kötekedj velem. – indul el felé.
- Attól, hogy egy oszlophoz kötöttél, nem lesz több eszed. – Luke felemeli a jobb kezét és behúz egyet Harrynek. – Azon se fog javítani, hogy úgy ütsz, mint egy lány. – Erre is ugyan az a válasz. Harry szemöldökénél kicsit felnyílt a bőr és a vér csordogálni kezd belőle. Nem tudom, mit csináljak, azzal nyugtatom magam, hogy ez valahogy a terve része. – Ha verekedni akarsz, csináld férfiként legalább, és ne úgy, mint egy gyáva nyúl. – Luke megáll egy pillanatra és fütyül egyet. A nagy vasajtó kivágódik, és két hústorony jelenik meg. Harryt eloldozzák és a két fickó kezdi ütni.
- Majd ők elvégzik a piszkos munkát, ameddig helyre teszem a barátnődet. – fordít hátat Harrynek, én pedig ezzel egyszerre kiabálom a nevét. Luke felém közeledik, és semmit nem tudok csinálni. Rángatni kezdem a kötelet, hátha elérek valamit vele, de mintha meg sem mozdultam volna. Nem is magamon akartam segíteni, hanem Harry miatt aggódtam.
- Ne gyere közelebb.
- Mintha meg tudnád akadályozni. – folytatja megállás nélkül az útját. – April Stark. Hogy lehet, hogy az apád nincs itt? Már rég Haza kellett volna, hogy vigye a kislányát. – beszél vékony hangon, én pedig csak megforgatom a szemeimet.
- Mit akarsz az apámtól? Különben meg ha tőle akarsz valamit, miért nem ő ül itt helyettem?
- És akkor hogyan tudnám megzsarolni London legnagyobb maffiavezérét? – kérdezi, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne.
- Miért akarod te megzsarolni az apámat? Pénz? Drog? Azt hittem ennél nagyobb pályások vagytok.
- Pénz? Drog? Ez mind semmi. Nekem illetve nekünk, hatalom kell. Nem kis dolgokkal játszunk. Mindent vagy semmit.
- Ez esetben be kell érnetek a semmivel.
- Túl sok ütőkártyám van ahhoz, hogy kiszálljak.
- Megfenyegeted őket. Hogy kinyírtok minket? Előbb kivisznek minket, minthogy kimondod mit akarsz csinálni velünk. – Harry hangosan felnyög és felé kapom a fejem, ahogy a földre esik, hirtelen elfelejtem, hogy meg vagyok kötve és futni akarok hozzá.  – Harry! Engedd el, ennek semmi értelme.
- Most én vagyok a főnök, azt csinálják, amit én mondok. Most pedig szórakozzunk egy kicsit. Biztos hiányoltad már régi barátodat. Ashton! – kiabál, majd nyitódik újból az ajtó. Egy ördögi mosoly van az arcán mióta bejött, most Luke-al állnak előttem.
- Elképzelés? – kérdezi miközben végigmér.
- Amit szeretnél Ashton, Amit csak szeretnél. – fordít hátat nekünk Luke. – Ó csak óvatosan, mostanában gyanúsan sokat járt rókázni. – szemeim elkerekednek, amikor meghallom, ő pedig csak kacsint és tovább megy. De ha tudják… Akkor… Nem nem tudhatják, honnan a fenéből tudnák. Ashton előhúz egy kést a zsebéből.
- Arra nincs szükség, és különben is ha nekem nincs semmi az nem ér. – próbálok valahogy fegyverhez jutni.
- Csodálom, hogy Luke még nem nyírta ki azt a nagy szádat. Kapsz három másodpercet, hogy elfuss, és elbújj, ha elkaplak, az legyen meglepetés.
- Most komolyan fogócskázni akarsz? – levágja a köteleket és számolni kezd. Elkezdek tőlem balra futni, van arra pár oszlop és dobozok is amik mögött el lehet rejtőzni. Bebújok az első mögé. Csend lenne csak a verekedés hangjai töltik be az üres teret. Valahogy Harryhez kell jutnom, két izomtorony ellen mégse bírja sokáig. Lépéseket hallok, ezért áthúzódok a doboz másik oldalára. Megvárom amíg elhalad mellette, és kinézek utána. Nem vett észre. Át futok a másik oldalra. Innen úgy 10 méterre vannak Harryék. Ashtont nem látom, ami aggaszt, valószínűleg tudja, hol vagyok, de megölni mégsem ölthetnek meg minket, hiszen túszokként vagyunk itt, nem lenne értelme, ha kinyírnának minket. Hirtelen egy kés fúródik a fa oszlopba a fejem mellett, majdnem eltalálva engem. Ashtont keresem, de nem találom, ismét, ezért felállok, és mikor megfordulok, vele találom szemben magam. Elkapja a nyakamat és magához húz, de az oldalába könyöklök, és egy nyögéssel elenged. Megfogom a fejét és az oszlophoz ütöm, lassan kel fel és törli meg a vérző orrát. Egy fehér ing van rajta, ami már kezd piros lenni. Megtörli hüvelykujjával, először a kezét majd engem néz. A térdébe rúgok, ő a földre rogyik én meg elfutok mellette, de utánam nyúl, és mivel a bokámat fogja, egy hatalmasat esek előre. Mindketten fekszünk, tisztán látjuk Harryéket. Ő éppen a két térdére esik, pólója enyhén véres, haja szana-szét áll. A lábamat kirántom Ashton szorításából és feléjük futok. Már majdnem Harryhez érek, amikor Luke elkap és visszalök Ashtonhoz, aki éppen most ért utol. Kezeimet egyik kezével a hátam mögé szorítja, másikkal pedig a fejemet fogja.
- A barátnőd nagyon nem szeretné, hogy meghalj Styles. – néz Luke vigyorogva Harryre, aki mélyen veszi a levegőt. – Talán nem tudsz valamit?
- Ne csináld ezt Luke. – indulok meg felé de Ashton szorít a fogásán.
- Szóval nem. – Harry összezavarodottan néz rám. Luke rám néz, elmosolyodik és előhúz a zsebéből egy terhességi tesztet. Nem tudom, hogy az az enyém e, de ugyan úgy néz ki, mint amit én is megcsináltam.
- Várj ne! – kiabálom. Harry megrázza a fejét, először nem akarja elhinni. Nekem könnyek gyűlnek a szemembe és beleharapok az alsó ajkamba, majd alig hallhatóan mondom neki:

- Sajnálom.  

2016. október 29., szombat

50.rész - OH. MY. GOD.

*1 hónappal később*
Az elmúlt pár hétben nagyjából minden visszaállt a normális kerékvágásba. Néha Harry eljön és belóg hozzám estére, néha pedig én szököm ki hozzá, ezen felül minden nap beszélünk. Az viszont érezhető a kapcsolatunkon, hogy komolyabb lett. Régen vadabbak voltunk és nagyon rámentünk a testi élvezetekre, de ez most nem így van. Valahogy jobban tudjuk értékelni az együtt töltött időt. Legalábbis én biztosan. Volt két alkalom, amikor ott voltam Harryéknél, amiről Des is tudott. Nem nézte jó szemmel, de nem szólt semmit. Ő legalább próbálkozik, nem úgy, mint apám, aki észre sem veszi rajtam ezt, pedig megtehetné. Mondjuk volt egyszer amikor kiszöktem, de észrevett. Azt hittem már alszik, ezért a szobám melletti folyosó ablakán kiugrottam és elindultam a ház eleje felé. Nyílt a bejárati ajtó és ő kilépett rajta. 
-April, mit csinálsz itt kint? -kérdezte.
-Hallottam valamit és kijöttem, hogy megnézzem van-e itt valaki. -improvizáltam. 
-Találtál valamit?
-Nem. 
-Legközelebb, ha ilyen van szólj, rendben?
-Igen. -ezzel visszahívott a házba.
Annak örültem leginkább, hogy visszaengedett a "munkába". Egy akció után Jax szobájában dobjuk le magunkat. Mia ment el kajáért, mi pedig xbox-ozni kezdünk. Miután betolom az adagomat hátradőlök az ágyon, de elfog  a rosszullét és azonnal rohanok ki mosdóba és kijön belőlem minden. Megint. Mint az elmúlt hónapban is egy párszor. Jó párszor. 
-April, jól vagy? -gyorsan kimosom a szám és kimegyek. 
-Persze, csak elfelejtettem bemenni apához. -mondom és kirohanok az ajtón, ki az épületből és leülök a legközelebbi padra. A két kezembe temetem az arcom és mélyeket lélegzem és gondolkozni kezdek. Aztán felállok és elsétálok a legközelebbi gyógyszertárig. Megveszem amit szeretnék, majd hazamegyek, de közben írok egy gyors üzenetet Jax-nek, hogy haza kellett mennem, mert dolgom van. Szerencsémre üres a ház, így valamennyivel nyugodtabban megyek fel az emeletre. A fürdőbe érve elvégzem a terhességi tesztet. Szét szed az idegesség, a várakozási idő alatt és úgy kismilliószor teszem meg a szoba két fala között a távot. Napi kilométerszám pipa. A telefonom jelez, hogy lejárt az idő. Megfogom a tesztet és megnézem. Két csík, azaz pozitív, vagyis terhes vagyok. Uram isten. Mi lesz velem ha ezt apám megtudja? Meg fog ölni. Főleg ha megtudja, hogy kitől van. De... mit kezdek én egy gyerekkel? 18 évesen? Jó mondjuk ez még nem akkora probléma. Az már annál inkább, hogy nem vagyok egy igazán befolyásos maffia főnöke, így az esélyeim eléggé lecsökkentek azt véve, hogy hogyan tudnám őt megvédeni. Konkrétan az utcára se mehetnék ki. És nem. Egy percre sem fordult meg a fejemben az, hogy elvetessem. Kizárt. Na de a többiek? Vajon mellettem állnak majd? Harry? Mi lesz ha megtudja? De biztos hogy ő lesz az első akinek elmondom. Mi van, ha azt mondja, hogy vetessem el, vagy elhagy csak ezért? Azt már nem élem túl. Vagy beleőrülök.
Elmegyek ki a közeli parkba és kidobom a tesztet egy nagy konténerbe. Hazabattyogok és bevackolom magam az ágyamba a takaróm alá. A kezembe veszem a telefonom és írok egy üzenetet Harrynek. 

"Szia. Beszélnünk kell"

"Baj van?"

"Nem, nincs. Csak mondanom kell valamit."

"Rendben. Azonnal indulok. Hívlak ha a városba érek."

"Oké."

Előbb ér ide, mint reméltem, de nem problémázok rajta. Eddig úgyis csak a hasamat nézegettem, amin persze még semmi nem volt észrevehető. Amikor hívott gyorsan átöltöztem és két utcával arrébb megálltam a kocsija mellett. Kinyitottam az ajtót és beszálltam. Egy hosszú csókkal köszöntött, majd megkérdezte: 
-Ugye tényleg nincs baj?
-Nem. Csak... beszélni akartam veled, mert... -nem tudom folytatni, elcsuklik a hangom és remegni kezdek. Könnyes lesz a szemem, de próbálok nem sírni.
-Hé, nyugi. Itt vagyok. -húz közel magához. -Tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz. 
-Tudom. -varázsolok egy apró mosolyt a számra. -Szóval... az van, hogy... -kezdek bele újra, de befejezni most sem tudom, mert egy alakot látok meg a kocsi ablakában Harry mögött. Kirántja az ajtót és mielőtt bármit tehetnék egy kar ránt meg hátra engem is és egy sötét anyag takarja el a látásom. Bárhogy próbálok kiszabadulni nem sikerül, Harryért kiabálok, az ő nevét kontrázon, csak azért, mert tudtom, hogy valószínűleg ő is hasonló helyzetben van annak ellenére, hogy remélem nem így van. Az ő szájából pedig az én nevem hallatszik. Sikerül kiszabadítanom az egyik lábam a fogásból és ez felbátorít annyira, hogy még inkább vergődjek amíg képtelenek nyugton tartani. Sikerül és a földre ejtenek. Harry hangját már nem hallom. Letépem az arcomat takaró fekete zsákot. Már érzem, hogy áramlik bennem az erősség és csak fokozódik és a szemem vörössé válik. Megindulok Harry földön fekvő teste felé, valamint az őt lefogó két hústorony felé. Az egyiknek rögtön a fejét célzom a talpammal, így őt elintéztem. Mielőtt a másiknak is neki eshetnék újra elkapnak hátulról és ezzel együtt érzem a szúrást az oldalamon. Fogalmam sincs milyen szert használtak, de azonnal kiütött. 

XXX

Süt a nap, kint vagyok a kertben és minden olyan gyönyörűnek látszik. A kezemben egy apró baba, amely folyamatosan csak nevet. Harry lép ki az ajtón és jön oda hozzánk. 
-Hogy van az én két gyönyörűségem? -kérdezi, majd egy csókot ad. 
-Jól vagyunk. -felelek. Az egész napot kint töltjük a lányunkkal, boldogan. Aztán már későre jár, így az esti tevékenységeinket letudva befekszünk az ágyba köztünk a csöppséggel. Aznap mosolyogva alszom el. 
Az éjszaka közepén riadok fel, és amit látok sikításra késztet. Körülöttem minden csupa vér Harry és a lányunk halottan hevernek mellettem. Valaki megölte őket és én fel sem ébredtem. Átaludtam az egészet. A fájdalom ami belém mar elképesztő mélységig nyúl le és ott telepszik le bennem. 

XXX

Sötét van. Egy nagyon kis helyen jöhet be fény, mert alig látni valamit. Maximum öt méterre. Az egész testemen átfut a hideg. Mintha egy jégkamrában lennék. Ülve lettem odakötözve valami vastag oszlophoz. A kezeim hátul és a kötél szorosan többször rá lett csavarva a csuklómra. Alig érzem a kezem, az ujjaim. A fejem fáj, és alig tudom nyitva tartani a szemeim. A lábaim kicsúsznak a felhúzott pozícióból és nekiütköznek valaminek. Lassan emelem fel a fejem, miközben próbálok koncentrálni, hogy kitisztuljon a látásom. Meglátom magam előtt őt hasonló pozícióban, mint én. Már régebb óta fent lehet. Próbálom az álomképeket elhessegetni a fejemből, de egyáltalán nem olyan egyszerű. Nagy csikorgást hallok és fény árad be, majd léptek és végül megáll valaki melletünk. Nem akarok felnézni. Nem akarom látni őt. Őt aki mindent tönkre tett.

2016. október 23., vasárnap

49. rész - Answers

Visszamegyek April mellé, az arcát simogatom, mire lassan kinyitja a szemeit.
- Harry. – motyogja, miközben könnyek gyűlnek szemébe. Lassan feltolja magát kezeivel, így közelebb kerülve hozzám. Pár percig mozdulatlanul és falfehéren ül előttem, egyáltalán nincs jól, ahogy eddig sem volt, de én nem vettem észre. Itt volt egész végig előttem, mégis mintha ezer mérföldre lettünk volta egymástól. – Harry nem bírom tovább. Nagyon fáj. – folynak le a könnyek az arcán, közben kezeit a nyakam köré tekeri és magához húz, én pedig az ölembe ültetem.
- Minden rendben lesz, jól leszel. – suttogom neki miközben magamba szívom édes illatát.
- Nem a sebekről beszélek. – néz rám és homlokát az enyémnek dönti.
- Én sem. – kezem közé veszem apró arcát és ajkaimat az övéinek nyomom. Rég nem csókoltam meg így, mostanában csak érzelmek nélkül értünk egymáshoz, féltünk attól, hogy mi lesz. Legalábbis én.  Nem veszíthetem el, akármennyire is gyűlöl. Szükségem van rá, és tudom, hogy neki is rám.
Hirtelen megáll, és elhúzódik tőlem, a kezeit tördeli.
- April.. – simítok végig a hátán. – Mi a baj?
- Nekem.. Nekem ez így nem megy. – szipog.
- Hogy érted hogy nem tudsz megcsókolni? Mit nem értesz?
- Hihetetlen vagy – forgatja meg a szemeit. – Fogalmam sincs, hogy mi történt, hogy miért döntöttél úgy, hogy kizársz és hogy miért nem beszéltünk hónapokig. Egyszerűen minden kavarog a fejemben és szeretném ha végre vége lenne. Nem akarok több időt azzal tölteni, hogy ez teljesen felemészt belülről, egyszerűen tudnom kell. Olyan sokat kérek?

April szemszöge:

Harry ránk húzza a takarót és egymással szembe ülünk, először magára húzott, de úgy éreztem muszáj közben látnom az arcát ezért lemásztam róla. Először kezével rózsaszín ajkait piszkálja, izgul. Aztán végigszánt most már egész hosszú haján és felsóhajt.
- Amikor először megtudtam, hogy Lilly újra a közelünkben lesz, már terveztem, hogy hogyan tartsalak távol tőle-
- Lillytől? Apám feleségétől. – bólint – ugyan arról az emberről beszélünk?
- Igen és innentől nem szakítasz félbe – int csendre. – később használhatod másra a csinos kis szádat. – reagálnék rá, de végre hajlandó elmondani mindent. – Szóval én, vagyis mi ismertük már korábbról Lillyt. A mi maffiánkhoz tartozott, elég sok ideig. Még kicsik voltunk Zaynnek, azt hiszik, nem emlékszünk rá, de mégis csak sokat vigyázott ránk. Szinte minden nap ott volt ő is, már családtag volt szinte. Apával sok bevetésre ment, talán ő valt az akiben legjobban megbízott. Ő volt a jobb keze, személyes dolgokat tudott a családról. Aztán amikor 5-6 évesek voltunk jött a harmadik gyerek. Igaz nem volt betervezve, és apáméknak még mi ketten is néha túl sokak voltunk, egyrészt a sok munka miatt, másrészt mert mégis csak két fiú vagyunk és mindegyikőnk makacs és figyelemre vágyik. Szóval mikor megszületett, már alig vártuk, hogy lássuk, de végül nem vittek be minket a kórházba hozzá. Engem és Zaynt elvitetett apa az egyik emberével, a nagyinkhoz. Hetekig ott voltunk és nem hallottunk felőlük, persze mindenki próbálta elterelni a figyelmünket, de kicsik voltunk, nem pedig hülyék, azt hitték, hogy nem emlékszünk rá, de az ilyenek egész jól megmaradnak. Tudtuk, hogy baj volt. Mikor hazavittek minket, anyát alig láttuk, folyamatosan sírt, apa pedig még jobban elzárkózott, csak annyit mondtak, hogy a testvérünk nagyon gyenge volt és nem tudták megmenteni. Persze egyik napról a másikra hirtelen ennyit romlott az állapota, semmi baja nem volt. – szorítja meg a kezét és beleütne a falba, de megállítom, öklét elgyengíti és hagyja, hogy összefűzzem ujjainkat. Légzése újból visszaáll rendes tempóba, beletúr hajába és folytatja. – Szóval nem mondtak semmit erről a dologról később. De amikor Lilly idejött, volt egy veszekedésünk, amikor le akartuk fizetni. – bólintok, jelezve, hogy emlékszek. – Az előtt mondta el apa nekem és Zaynnek, hogy mi is történt. Ugye Lilly célja az volt, hogy tönkretegyen minket, és a baba a kórházban nem azért halt meg, mert gyenge volt, hanem mert Lilly megölte. Apám sokáig üldözte, egészen addig ameddig biztos volt benne, hogy nem jön vissza, és időközben megszületett Hailey is. Őt már titokban tartottuk, hogy elkerüljünk egy ilyet, és a családon kívül csak te tudod. Szóval mikor összevesztünk, vagyis szakítottunk, az előtt adta a pénzt apa, hogy küldjük el innen, az előtt tudtuk meg Zaynnel, hogy mi történt, nem igazán tudtam eldönteni, hogy mit csináljak, miután Lillyvel is beszéltem valamilyen szinten hatott rám, olyan dolgokkal fenyegetett, ami a legtöbbet jelenti nekem. Veled. Tudtam, ha te szakítanál, akkor végleg vége lett volna, mert csak akkor tetted volna meg, ha már utálsz. De így volt még esély arra, hogy együtt leszünk, még ha hazudnom is kellett. – kezét az arcomra teszi és magához húz. Homlokaink egymásnak vannak támasztva.
- Te jó ég… - suttogom. – Annyira sajnálom. Én.. Ha tudtam volna, meg tudtam volna akadályozni és-
- Nem, April, nem tudtad volna. Mit mondtál volna apádnak? Tönkretette a legnagyobb ellenséged életét, ne vedd el? Ez csak jól jött volna neki.
- Ha tudta volna nem engedte volna a közelembe. Mi lett volna, ha engem is ki akar nyírni?
- Nem hagytam volna.
- Már hogy ne hagytad volna, nem is beszéltünk hónapokig.
- Ez nem ilyen egyszerű. El kellett volna tűntetni, mielőtt találkozol vele. – suttogja.
- Nem tudom mit csináljak. Szerinted Lilly csak azért van apával, hogy bosszútájon?
- Nem vagyok biztos benne, hogy megtenné, de nem lehetünk naivak. A legtöbb esélyünk akkor van, ha ugyan úgy viselkedsz velük mint eddig. Ha hazudik, úgyis hibázni fog.
- Ezek után, hogy viselkedjek ugyan úgy vele?  
- Csak próbálj meg közömbös lenni. De most ne erről beszéljünk, gyere. – kivesz egy melegítőt a szekrényből, felveszem, majd beszállunk a kocsijába, nem törődve a többiek kíváncsiskodásával. Beindítja a motort és kigördülünk az útra.
- Na és hova megyünk? Tudsz egy helyet, amiről senki más nem tud és kettesben lehetünk?
- Nem. – nevet miközben megdörzsöli az arcát. Egészen kihalt úton megyünk, de fényes nappal van. Egy kezemen meg tudom számolni hányszor ültünk együtt kocsiban nappal. Harry felveszi a napszemüvegét, én pedig csak élvezem a meleg napsugarakat, ritkán van itt ilyen. Zöld szemeivel rám néz és arcunkról levakarhatatlan a mosoly. – Kapaszkodj, gyorsítok.
- Várj! – intem le és felállok előbb. – Mehet. – csillogó szemekkel néz rám, miközben egyre emelkedik a sebességünk. Hajamba belekap a szél és kezeimet kinyújtom. Kiélvezem minden percét, majd mikor már minden elmosódik körülöttem, kinyitom a számat és akkorát sikítok, amekkora fizikailag lehetséges. Kiadok magamból minden eddigi fájdalmat. Mintha szabad lennék.
Hirtelen elfog egy rossz érzés és intek Harrynek, hogy lassítson. Félrehúzódik én meg kiugrok a kocsiból és a kezemet a szám elé kapva szaladok egy bokorhoz hányni. Egy üveg vízzel lép mellém, először kiöblítem a számat, majd iszok belőle.
- Azt hiszem, nem bírom a sebességet, ezt nem csináljuk még egyszer.  – Magához húz és pár percig állunk egymásba fonódva, majd visszaülünk a kocsiba.
Órák óta utazunk, már besötétedett, amikor egyre ismerősebb lesz a környék.
- Harry te-
- Igen, visszahoztalak Londonba.