2015. augusztus 4., kedd

5. rész - Shoot



Idegtépő ugatás. Igen, a lehető legkellemesebb dolog, amire kelhet az ember. A párnámat és a meleg takarót is a fejemre húzom, ezzel tompítva a kutya által keltett zajt. De még így sem teljesen. Abban bíztam, hogy csak látott valakit sétálni az utcán, és nem akarta, hogy az ő birtokát megsértése. Sokszor elgondolkodtam egy kiskutya örökbe fogadásán, de az ilyesmi incidensek miatt mindig hagytam a francba az egészet. Még mindig nem hagyta abba az ugatást. Nem is tudom, hogy ébredtem e már ennyire rosszul, de ez most nagyon felhúzott. Összeszorított öklökkel léptem az ablakhoz, majd becsuktam és elhúztam a sötétítőt is. Még mindig bántotta a fülemet a hang, de most már jelentősen kisebb volt a hangereje. Visszavánszorogtam az ágyhoz, és egy hullaként dőltem a meleget árasztó ágyi ruhák közé. Belegondoltam, hogy miért lehetek fáradt egyáltalán, hiszen mióta elment nem csináltam semmit, csak magamba roskadva halálra untam magam. A fejemre húztam a takarót és próbálta újból visszamerülni az álomvilágba, ahol még mellette aludtam el. De nem sikerült. Akárhogy szorítottam össze a szemeimet, akármilyen pózban próbáltam újból visszaaludni, csak annál jobban magamhoz tértem, a kemény valóságba. Nem volt itt. És ez a legrosszabb, amikor tudod, hogy hosszú ideig nem fogod látni. Az ő pólója volt rajtam, még mindig éreztem jellegzetes illatát. Minden érintése, a hanga, a szavai belevésődtek emlékezetembe, úgy érzem, hogy meg fogük őrülni, ha így folytatom. 
Erőt veszek magamon, majd a konyha felé indulok. Út közben beletúrok kócos hajamba, majd felfogom egy copfba. Álmos szemeimet dörzsölöm a hirtelen fény hatására, miközben egy ásítás hagyja el a számat. A szekrényben matatok a kávéfőző előtt állva, de a kávészacskót csak azért sem találom meg. A hűtő kilincsét markolom meg, de észreveszek egy citromsárga cetlit az oldalán.

" kávépor és a tej elfogyott. Estére lesz otthon. "
Varázslatos. Pedig én nem bírom ki a napot kávé nélkül, szóval be kell mennem a legközelebbi kávéshoz. Nem sok kedvem van taxizni, apa sem lesz elragadtatva, de ha nem tudja meg nem lesz belőle baj. Ránéztem a digitális órára a szekrényen, és nem is volt olyan korán, mint éreztem. 11:56 villogott piros számokkal a kijelzőjén, éhes viszont egyáltalán nem voltam. Amilyen gyorsan ment, magamra kaptam egy rövidnadrágot egy egyszerű pólóval, felvettem egy barna magas sarkút majd tükörbe néztem. Kicsit nekem is furcsa volt a látvány, karikák a zöld kissé kialvatlan szemeim alatt, és még látszódott az ágynemű gyűrődése az arcomon. Hajamat hagytam abban a "copf" szerűségben, nem is tudom, hogy nevezhetem e annak, a sminket pedig teljes mértékben kihagytam. Kinek van ereje ilyenkor tökéletesre festeni az arcát, amikor nem ivott kávét? Egy napszemüveggel is beértem, majd leszaladva a lépcsőn megfogtam a barna táskámat, ami meglehetősen passzolt a ruhákhoz azt tekintve, hogy csak találomra megfogtam. A kulcsomat és telefonomat felkapva zártam be a házat és hívtam egy taxit.
                                                               XXX

15 perce állok a sorban. Igen, lassan 1 óra lesz, és most már a hasam korgása is jelzi, hogy éhes vagyok. Azt hiszem, rendelek valami ételt is. Mióta jöttem otthonról folyamatosan úgy érzem, hogy valaki figyel. Ilyen hosszú sorban esküszöm, hogy nem álltam még. A telefonomat kezdtem nyomkodni, de egy idő után egyre rosszabb lett az érzés, hogy figyelnek. A táskámba süllyesztettem a készüléket, majd körbenéztem. Az egyik sarokban lévő asztalnál 2 pasi ült, talpig feketében, az arcukat nem láttam, és van egy olyan érzésem, hogy azért mert odanéztem. Átfordultam a másik irányba, és egy ugyan olyan fekete ruhás pasi ült ott is. 
A sor szépen lassan haladt előre, a rendelésemet leadtam, már csak percek kérdése volt, hogy mikor vethetek véget ennek a gyomorkorgásnak. Nem tartott sokáig, amíg megkaptam az életet mentő ételt, viszont az nagyobb akadályt jentett, hogy hol fogok ülni. Egyetlen egy üres asztal volt, és az is a fekete ruhás, ijesztő pasasok mellett. Egy nagy levegőt vettem majd elindultam. Út közben láttam, hogy egy lány is ugyan arra az asztalra pályázik. Felgyorsítottam a tempómon, láttam, hogy ő is ezt tette. Egyszerre csaptuk le a cuccainkat az asztalra, de akkoris szerintem én voltam az első. 
- Drágám, keress másik helyet, ez az enyém! - beszélek hozzá egyelőre normális hangnemben. 
- El is fejtheted. Én voltam itt előbb! - hihetetlenül irritált a csaj. Nem hallottam még embert ilyen vékony hangon beszélni, majdnem el is röhögtem magam rajta. Mondjuk maga a csaj sem volt jobb, elöl deszka hátul léc testalkat, derékig érő szőke póthaj amihez egyáltalán nem megy az agyon szolizott bőr. 
- Sajnálom, biztos vagyok benne, hogy én voltam itt előbb. 
- Ugye tisztában vagy vele, hogy kivel beszélsz?
- Uhmm... Miss Hisztivel? Nem érdekel melyik sarokról jöttél, fogalmam sincs, hogy ki vagy nekem csak a helyem kell. 
- Te... Most... Áááá véged lesz - vöröslő fejjel mutogat felém a mutató ujjával. - Tudod ki vagyok én?
- Nem érde-
- Én vagyok itt a leg-
- Hé, April mellénk is ülhetnél! - fordul hátra az egyik fekete pulcsis srác. Hangja ismerősen cseng a fülembe, egyből felismertem. Majd amikor a kék szemeivel is szemben találom magam, teljesen biztos vagyok benne. 
- Sajnálom, jó lesz nekem itt. - vágom rá egyből. Nem tartom jó ötletnek, hogy túl közel kerüljek hozzájuk. Bár a mondás szerint a barátaidat tartsd közel, az ellenségeidet még közelebb, de ennek még nincs itt az ideje. Valamit akarnak. Biztos vagyok benne, hogy ők követtek. Eközben leültem a székre, így pont Louis-val egymásnak háttal voltunk. 
- Veled pedig szívesen beszélgetnék még, de egy totálisan nagy ribanc vagy, szóval ideje menned.
-  Nem most láttál utoljára. - kiabálja az arcomba majd magabiztosan kisétált az épületből. 
- Pedig reméltem...- motyogom magamban, majd nekilátok a "reggelimnek" bár az étvágyam jelentősen elment. 
Már a fele elfogyott a reggelimnek, amikor – gondolom - Louis megbökte a vállamat. Fejemet félig oldalra fordítottam, hogy jobban halljam.
- Hé pssz. Ideadnád a kávés poharadat?
- Mi? Persze hogy nem. - nem értettem minek neki. De kell neki valamire, szóval először én is tudni akarom mire. - Minek kell?
- Azt nem neked kellett volna, hogy adják. - magyarázza.
- Hanem az apámnak - nézek nagy szemekkel miközben meglátom az előbb említett személyt belépni az ajtón. 
- Ezt meg honnan tudtad? - fordul hátra teljes törzsével.
- Itt van. - lököm vissza, majd én is elfordulok az ablak felé. A szívem hihetetlen tempóval ver, mivel nem nehéz engem felismerni. Nem túl gyakori a hosszú vörös haj erre. Közben a kezembe veszem a poharat, hogy kiderítsem mi is olyan fontos ebben. Nem találtam rajta semmit, egészen addig, ameddig meg nem láttam az alját.

" 11:30,  a bank mögötti sikátorban"
Ez érdekesen hangzik.. Azt hiszem megvan az esti programom. Végre felpörögnek egy kicsit a dolgok. 
Egy elégedett mosoly kíséretében hátranyújtom Louisnak a poharat, közben ügyelve, hogy apám véletlenül se vegyen észre. Megvártam, amíg elhagyja a helyet apám, majd felkaptam a cuccomat és én is elindultam. Túlságosan nem siettem, tudtam, hogy nem haza megy. Esze ágában sem volt hazamenni. De miért csinálja ezt? Nem lenne egyszerűbb, ha tudnám? 
Gondolatmenetemből egy rántás ébresztett fel. Megragadta a csuklómat és az épület mögé húzott. Bőre tökéletesen napbarnított volt, amit fekete tetkók tarkítottak. Arcát oldalt felnyírt, a tetejét pedig egy kis kontyba felkötött, koromfekete haja keretezte. Szemei szó szerint gyönyörűek voltak, nem láttam még ilyen szép barna szemet, a szempillái pedig minden lány számára irigylésre méltóak voltak. 
- Hmm téged ismerlek. - szerintem nem ezt a reakciót várta tőlem.
- April, amit ottbent olvastál a bögrén, most elfelejted. - szólal meg mély, egy csöppet rekedtes hangján.
- Te is ott voltál Harryéknél, nem?
- April figyelj már rám, felejts el az estét! - mostmár tisztán hallatszott hangján az idegesség.
- Z-z-z Zack? - figyelmen kívül hagyom, amit mondott. 
- Zayn. - szűrődik a fogai közül. Na mostmár megijedtem tőle, de igyekeztem minél kevesebbet mutatni ebből. 
- Nem mondhatod meg, hogy mit csináljak. 
- De ettől függetlenül odakötözhetlek egy fához, minden megbánás nélkül. - szorítja meg a csuklómat.
- Áúú, ez fáj. - nézek mélyen a szemébe. - Csak éppen nem fogsz. - mosolygok rá.
- April nem tudod, hogy miket szoktam még csinálni. Ez semmiség lenne.
- Igen, nem tudom. Pont ezért megyek oda.

                                                                XXX
11 óra. A kanapén ülök, teljesen készen, már csak az akarat hiányzik, hogy elinduljak. Nem is tudom. Mi van, ha tényleg veszélyes. Apámnál múltkor egy fegyver volt és meglőtte Harry kezét. Mi van, ha most valami durvább lesz? Nem érdekel. Nem akarok több kérdést. Válaszokat akarok, és az igazságot. Fel tudom dolgozni, már gyakorlatilag felnőtt vagyok. Akkor is elmegyek. Nem érdekel mi lesz. 
Mostmár hosszú ruha volt rajtam, hajamat pedig egy tartósabb copfba fogtam össze. Még utoljára végig néztem magamon, majd a kilincsért nyúltam. Megtorpantam. Visszafutottam egyenesen az apám irodájába, majd kerestem egy pisztolyt a fiókban. Csak a biztonság kedvéért. 
11:21. Fogalmam sincs hova menjek. Pontosítva, hogy hova bújjak el. Nincs itt még egy kuka sem, az égvilágon semmi. A percek hihetetlen gyorsasággal telnek, én pedig csak kétségbeesetten bámulok ki a fejemből. Megkerülöm a másik épületet, majd megpillantok egy létrát, ami a tetőre visz. Egyből fel is mászok, majd a sikátor felöli oldalára megyek. Tökéletesen láthatom, és hallhatom is a dolgokat, mivel nem túl magas az épület, talán valami kisebb raktár vagy garázs lehet. Lépteket hallottam lentről, így inkább leültem, hogy véletlenül se lássanak meg. 2 férfi állt egymás mellett, ha jól látom az egyik apám. Mindkettő mögött 2-2 ember, fiatalok, és kigyúrtak. Lehet, hogy mégsem kellene beleavatkoznom, motyogom magamban. Azoknál az embereknél ki tudja hány fegyver van, és ki tudja mire képesek. 
- Mondtam én, hogy ne gyere ide. - jelenik meg 2 alak mögöttem. Rögtön rájuk  kapom tekintetemet, az egyik titokzatos alak Zayn a másik pedig, amennyire látom, az arcát haloványan világítja meg a lámpa fénye, talán Louis. Egyre közelebb jönnek, hozzám, majd Louis megragadja a lábamat, és elkezd húzni, miőtt egy sikítás elhagyná a számat, de  Zayn keze befogja azt. Össze-vissza ficánkolok a kezükben, de eszük ágában sincs elengedni. 
Mindennel próbálkoztam már, de sehogy nem sikerült rábírnom őket, hogy engedjenek el. Megközelítőleg 10 perce fogják be a számat és nem hagynak mozogni.
- Ha most elengedem a szádat, nem fogsz sikítani ugye? - nemlegesen megrázom a fejemet, ezzel tudtukra adva, hogy nem szándékozok hangzavart csapni. Bár ebben jentős szerepet játszott, hogy ott lógott mindegyik övén egy-egy fegyver. 
- Még mindig nem értem miért baj, ha meg akarok tudni valamit apámról. Jogom van hozzá. 
- Csak nem itt és most. - szólal meg Louis. 
- Ez nem neked való ügy kislány. - folytatja a kioktatást Zayn is. 
- De ha már itt vagyok, akkor megnézem. - nem ellenkeztek, amin csodálkoztam, csak megforgatták a szemüket és egymásra néztek. Elindultam vissza, az eredeti helyemre. 
- Itt a pénz, add ide a kulcsokat!- figyelmezteti a másik ember apámat.
- Ha elárultad miért kell. 
- Ugyan már, öreg barátom... Ennyire nem bízol bennem?
- Többek között ez az egyik oka, hogy nem is beszélünk. Ti Stylesok hazudtok, mint a vízfolyás.

- Miért kell neki? - kérdezem a két fiútól mögöttem. - És pontosan kik is állnak ott?
- Ha elmondhatnánk, az apád is tudná már. - kezd bele Louis.
- Az ott az apád, mögötte Jim és Josh. - mutat körbe. - Ott pedig Des, Harry apja, mögötte Liam és Harry. - a torkomban egy gombóc keletkezett a név hallatán. Nem gondoltam, hogy fogom még látni a közeljövőben. A mellkasom egyre gyorsabban emelkedett fel és le.

- Tényleg nem értelek. Az a bár vagy 20 éves. Nem nagy a forgalmunk, kevés a bevétel. Minek kell?
- Ugyan már, inkább örülnél neki, hogy megszabadítalak tőle.
- Semmit nem csinálsz ingyen - felemelte a kezében lévő pénzzel teli táskát - vagy ok nélkül. Nem hagytad, hogy befejezzem. 
- Nos, megkapom a kulcsokat vagy sem?
- Jim, add oda neki. - int apám az egyik mögötte álló fiúnak. A srác odalép és átnyújt egy kulcscsomót. A pénzt azonban nem kapja meg. A kezében forgatja a kulcsokat, alaposan megszemléli, majd dobja az utca sötétjébe. 
- Az igazi kulcsot kérem - megragadja Jim nyakát, maga elé húzza, majd egy pisztolyt szegez a fejéhez. - Nos, elárulod, hol van? 
- Mi a francot csinálsz, engedd el! - üvölti apám.
- Vagy talán a lányodnál van? - apám szemei kikerekednek nem szól semmit. Egy hideg tárgyat érzek a tarkómnak nyomódni. 
- Szóval hol a kulcs? - áll elém karbafont kezekkel Louis. Még mindig érzem a nyomást a tarkómon.
- Nincs nálam semmi! Azt sem tudom, miről van szó, de persze biztos nálam van. - humorizálok, bár az én helyzetemben nem volt túl jó ötlet.

- April nem tud semmiről. Őt hagyd ki ebből.
- Úgy, ahogy te is tetted? Szerinted kicsit sem kíváncsi, hogy ki az apja? Hidd el nekem idő kérdése és megtud mindent. Eldöntheted, hogy te mondod el neki, vagy mástól tudja majd meg.
- Szóval csináljam azt, amit te? És legyen a gyerekemből egy kegyetlen szörnyeteg? - legszívesebben sírni tudnék. Miért nem mondja el? Tudni akarom, most már mindegy, hogy milyen rossz dologról van szó. Egy hirtelen ötlettől vezérelve, megfordulok, előrántom a pisztolyt és egyenesen Zayn fejéhez szegezem, a két gesztenyebarna szeme közé. Az ő pisztolya ugyanabban a helyzetben van, csak az én fejemnél.
- Akkor azt mondd el, hogy Harry mit csinál ott! - figyelmeztetem kicsit hangosabban, mit terveztem.
- Ugyan már, még életedben nem fogtál fegyvert a kezedben. Úgysem fogod meghúzni. Nem tudnád. - nevet fel. Hallom Louis kuncogását is magam mögött. pár percig néma csend telepszik az egész környékre

Majd pisztoly elsülését jelző durranás vízhangzik az utcában.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése