2016. január 16., szombat

21. rész - Get drunk


Nem szeretnék nagy ügyet csinálni ebből az egész „szemes” dologból, nem hiszem, hogy bármi komoly lenne, idővel minden elmúlik, vagy nem? Patrick mára még nem készült el az eredménnyel, vagy az elméletével, ami szerint a szemem „világít”, de őszintén szólva nem is hiszem, hogy lesz erre ésszerű magyarázat. Apa folyamatosan azzal nyaggat, hogy pihentessem a szememet és ne az átkozott telefonomat vagy a tévét bámuljam egész nap. De szerintem ennek semmi köze a szememhez, ismét. Szóval igen, most itt fekszek a kanapén a lábam a támlán, a fejem pedig lassan a földet súrolja. Egy hitelen puffanásra összerezzenek, és a földön kötök ki. A bejárati ajtó felé nézek, ahonnan apa szitkozódását hallom meg, mert Logan leejtette az asztal egyik felét és két darabban, egy hangos reccsenéssel a földre esik. Ezt meg kell, hogy köszönjem majd neki, még ha nem is direkt csinálta, mivel utáltam azt az asztalt.
- Rendben, akkor most elmegyünk a legközelebbi bútorboltba és veszünk pár bútort azok helyett, amit eltörtél. – apa meglepően nyugodtan beszél, bár tisztán hallható a hangjából, ahogy próbálja visszafogni magát. Tudom, hogy teljesen ki van akadva, de nem lenne jó pont Lillynél, ha már most felhajtást csinálna. Még a kapcsolat elején vannak, nem fognak veszekedni úgy egy hónapig, aztán majd megunják és mindegyikőjüknek elege lesz abból, hogy visszafogják magukat és akkor lesz egy oltári nagy balhé, nem fogok hazudni, kíváncsi vagyok rá. Valahogy annyira szürreálisnak tűnik a kapcsolatuk, és még mindig nem tudom Lilly milyen hátsó szándékkal érkezett ide. Nem hiszem, hogy csak a védelem hajtotta, és ha igen akkor miért pont hozzánk? Ahogy láttam volt pár nézeteltérésük Styles-ékkal, akkor miért jött újból a közelükbe? Miért tőlük kért segítséget, hogy megtaláljon minket? Nem tudom, hogy valaha megtudom e a választ ezekre a kérdésekre, de abban biztos vagyok hogy nem ok nélkül merültek fel bennem. Apámat pedig biztos csak beijesztette az, hogy egyedül fog megöregedni, mivel anya már nincs vele, és ezért elkezdett randizni az első nővel, akit meglátott.
- April készen vagy már? – zökkent ki a gondolatmenetemből, aminek hatására észreveszem, hogy még mindig a földön fekszek.
- Egy pillanat! – kiabálok vissza miközben a lépcsőn rohanok fel. Egész gyorsan el is készülnék, ha nem kéne 20 doboz közül kikeresnem, hogy melyikben vannak a ruháim, s még ki is választani, hogy mit vegyek fel. 10 perc alatt végül is sikerült végeznem, így már a bútorboltban a szebbnél szebb és persze drágábbnál drágább bútorok között járkálunk.
- Apuuu! – kezdek bele vékony hangon.
- Mit szeretnél? – néz rám egy fél mosoly kíséretében.
- Tudod, mit szólnál ahhoz, hogyha új bútorokat vennénk nekem me...-
- Szó sem lehet róla! Tökéletes állapotban vannak a bútoraid.
- Igen, 12 éves korom óta, szóval nagyon jó lenne, ha végre újakat kaphatnék.
- April, megmondtam, amit megmondtam és nem szeretnék erről vitát nyitni.
- Egyre rosszabb leszel, remélem tudod. – vágom le a hisztit
  A boltban nem igazán érdekelt már mit csinálnak, így elővettem a telefonomat és olvasni kezdtem rajta inkább az egyik ágyon. Körülbelül 2 óra múlva újból megtaláltak, majd a sorok között kezdtünk bolyongani.
- Na, akkor minden megvan? – teszi fel a kérdést apa.
- Nem, igazából semmi nincs meg, ami miatt abba a házba költöznék. – húzom el a számat. A kijelentésemre Lilly és apa arca is elkomorodik, Logan arckifejezéséből csak azt szűröm le, hogy tudja, miben mesterkedek.
- 15 percet kapsz, hogy kiválaszd, amiket szeretnél. – igen, pontosan tudtam, hogy ezzel meg tudom győzni. Ez önzően hangzott, de végül is tényleg nem akartam oda költözni, legalább valami jó dolog legyen az egészben. Hazafelé úton végig beszéltem, pontosan kielemeztem, hogy melyik bútordarabot, miért kellett megvenni. De megérteni még mindig nem tudták, hogy az a galéria miért kell nekem, de végülis én fogok ott lakni nem ők, szóval az lesz ott amit én szeretnék. Mire hazaértünk apa már áthozatott jó sok bútort a régi lakásunkból, illetve valahonnan Lillyék cuccait is idehozatta, az új bútorok pedig holnap érkeznek meg. Éppen nagyban zenét hallgatok a szobámban, egy bögre forró tea mellett, egy könyvet olvasva, mikor Logan kopogás után belép.
- Nincs kedved eljönni ma egy új szórakozóhely megnyitójára? – teszi fel a kérdést miközben kezével játszadozik, majd beletúr fekete tincseibe.
- Hát, nem is tudom. – húzom el a számat. Harrynek sem tetszene és apának sem. Igaz apának a véleménye nem nagyon érdekel, és Harrynek meg kell tanulnia hogy vannak barátaim akikkel elmehetek szórakozni, szóval csak azért is el fogok menni. – Tudod, mit? Legyen. Elmegyek. – szemei felcsillannak, nem hiszem, hogy számított rá, hogy ilyen gyorsan és egyszerűen belemegyek.
- Rendben, akkor 1 óra múlva. Anyáékkal már megbeszéltem. – kacsint rám.
- És az én apám is belement? – húzom fel a szemöldökömet.
- Ha láttad volna – nevet fel- ő győzte meg anyát is. Na ez furcsa. Csak nézek magam elé. Talán van valami jó ebben az 'apának új nője van' dologban.

XXX

Másfél óra múlva már a klub ajtajában álltunk, én egy hosszú ujjú fekete, csillogós ruhát vettem fel, aminek a hátulja teljesen ki volt vágva és maga a ruha alig takart a combom feléig. Egy szintúgy fekete cipőt társítottam hozzá és a levéltáskámat szorongatva mentünk be a tömegbe. Biztos vagyok benne, hogy felkapott hely lesz, már most rengetegen vannak. Logannel egyből a bárpulthoz sétálunk, és ameddig én körülnézek, ő rendel mindkettőnknek. Nem igazán hallottam mit kért, de megbízok benne, szóval nem is kíváncsiskodok. Éppen nagyban beszélgetünk, mikor valaki odalép közénk és kezet fog Logannel. Még nem láttam, és nem is ismerős a srác.
- Még nem láttalak erre szivi, biztos új vagy. – fordul felém, nyelve lassan forog, közben megfogja a poharamat és felhajtja, ami benne volt. Dühösen nézek rá majd megszólalok.
- Inkább a hely új nem gondolod „szivi”? – hangsúlyozom ki az utolsó szót egy kis éllel a hangomban azt remélve, hogy leesik neki hogy nem tetszett ez a jelző.
- Valaki nagyon morcos ma este – próbál az én hangomon beszélni – na, egye fene, rendelek neked egy italt hogy jobb kedved legyen.
- Nem, nem kell, én teljesen jól megvagyok így. – próbálom visszautasítani, nem terveztem, hogy berúgok ma este.
- Ő itt Tom, nem fogod lebeszélni semmiről. – nevet fel Logan – Amúgy ő is hozzánk tartozik. – világosít fel.
- Aha, jó tudni hogy ilyen haverjaid vannak. – bólintok. Nem tetszik, hogy ezekkel kell lennem egész este. Miután Tom megunta, hogy próbál leitatni, invitált minket egy pókerre, de én közöltem, hogy nem tudok pókerezni, de mintha meg sem hallotta volna, húzott minket a boxukhoz. Egy csapat egy idős srác ült ott cigivel és végtelen mennyiségű piával. Nem igazán élveztem a „játékot”, mivel én nem tudtam játszani. Tom befogott a kabala figurájának és hát igen legszívesebben megfojtottam volna a hülye lapjaival. Mintha dulakodást láttam volna a klub hátuljából, ami felkeltette a figyelmemet. Közöltem Logannel hogy elmegyek mosdóba, aztán amilyen gyorsan tudtam elmentem az asztaluktól. Ahogy közeledtem az események kezdtek felgyorsulni, egy holt részeg kitetovált, kopasz pasas próbált bevonszolni egy szobába egy lányt. Nem tudtam megállni, hogy ne segítsek neki, senki más nem figyelt fel rá. Először arra gondoltam, hogy simán kiszabadítom a férfi szorításából, de az túl egyszerű lenne. Jobb dolog jutott az eszembe. Feljebb húzom a szoknyámat a lábamon és melléjük lépek. A lány hálálkodóan néz rám.
- Hé szépfiú, miért érnéd be csak eggyel ha mindkettőnket megkaphatsz?- próbálok úgy kinézni mint aki azt sem tudja fiú e vagy lány, bár nem hiszem hogy sikerült, de ennek tökmindegy azt sem venné észre ha egy guminővel lenne. A lány rám néz és kikerekednek a tengerkék szemei. Megragadom a csuklóját majd magammal húzom a szobába. - Csak megtanítjuk, hogy többet maradjon inkább otthon, mint hogy részegre issza magát és ilyen lányokkal kezd ki. – súgom oda a lánynak. Most már teljesen megtelt önbizalommal, az igazat megvallva a félelem legkisebb jelét sem látom rajta. Szája egy barátságos mosolyra húzódik, közben tekintetemet végigvezetem a tetkóin, amik beterítik az egész kezét. Arcán felfedezek egy orrpiercinget is és feltűnik, hogy nem is annyira ártatlan, mint amilyennek elsőre tűnt. A férfit az ágyra lökjük, és elkezdjük vetkőztetni, igazság szerint ruhában is hányinger keringetett tőle, de felső nélkül még rosszabb volt. Szőrös volt. Mindenhol. Mindketten próbáltuk visszatartani a röhögésünket, én már az alsó ajkamba haraptam bele, hogy mégis csak színvonalas előadást nyújtsunk. A szőke lány ráült a csípőjére, majd ütemesen mozogni kezdett rajta. A férfi száját máris nyögések hagyták el és egyik pillanatról a másikra kicsi lett rá a nadrág. Közben kihúztam az övét és a kezénél fogva az ágy támlájához kötöztem. A lány lehúzta a zokniját majd egybe rakta a kettőt így egy kisebb gombócot formálva belőle, majd belenyomta a férfi szájába. Úgy gondoltuk, hogy kényelmesen el lesz így ameddig valaki rá nem talál, szóval miután magunkat rendbe raktuk kislusszantunk a szobából. Az ajtónak dőlve feküdtünk a nevetéstől, együtt.
- Egyébként April. – nyújtom a kezemet.
- Mia – helyezi az enyémbe puha kezét.
– Azt hiszem erre inni kéne. – jelenti ki.
- Ebben egyet értek. – bólintok helyeslően.
- Figyelj nálam nincs pénz és egy üveg italért nem fizetnék amúgy sem annyit amennyit elkérnek érte, szóval tereld el a pultos figyelmét addig én leveszem az italokat. – adja ki a parancsokat egy ravasz mosollyal a reakciómat figyelve miközben a pulthoz megyünk. Egyből megragadom a pultos figyelmét és a legjobb koktélról kezdem kérdezni meg minden hülyeségről, mint például, hogy mindegy-e hogy hogyan szelem fel a citromot az italhoz. Mia átnyúl a pult fölött és elvesz 2 üveg bort, amik nem hiszem, hogy az olcsó kategóriába tartoznak. Sikeresen véget vetek a bájcsevejnek a pultossal és a hátsó kijárat felé indulunk. A hideg levegő egyből emlékeztet arra, hogy egy hátul teljesen kivágott ruhában vagyok, és az egész testem libabőrös lesz. De mikor Mia odanyújtja az egyik üveget és nagyot kortyolok belőle, fokozatosan kezdek felmelegedni, és testemet kezdi elönteni az ismerős érzés.

A kőlépcsőn mellettem ülő lánynak szerintem az egész életemet elmeséltem ott, de hogy valaha látom-e még vagy emlékezni fogunk-e rá, azt nem tudom.

Meg is érkezett a 21. rész. Mostantól minden szombaton hozzuk az új részelet, 
Itt tudtok csatlakozni a facebook csoportunkhoz is ha esetleg még nem tettétek meg:  https://www.facebook.com/groups/1672880056279336/ ( ha esetleg nem jó a link kérlek szóljatok kommentben :D ) 

4 megjegyzés:

  1. Marha jo lett es orulok, hogy April igy elengedte magat. Lilyt pedig nem kedvelem.😯 csak igy tovabb. Varom a kovit.❤

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jo lett^^ en nekem szimpatikus Lily mert rabeszelte April apjat hogy engedje el egyet bulizni. Kivancsi vagyok a kovi reszre:) <3

    VálaszTörlés
  3. Szia:)
    Meglepi nálam ;)
    http://hidegverufeketesegmaffia1d.blogspot.hu/2016/01/koszonom-dijat-eva-hunter-nek-kis.html

    VálaszTörlés