2016. július 14., csütörtök

42. rész - Broken hearted girl



Harry szemszöge:

- Hé tesó! – csapódik mellém Zayn miközben a pályáról jövünk le edzés után.
- Helló. – öklözök le vele.
- Kemény volt az edzés mi? – kérdezi, miközben a vizéből kortyol nagyokat.
- Már hozzászoktam, eddig is voltak ilyen kemény edzések, már ha érted. – bólintok a fejemmel a maffiás dolgokra célozva.
- A főiskolán mégis másabb. Egy csapat hormonokkal túltengő sráccal rosszabb, mint a magába zárkózott bérgyilkosokkal. – nevet fel.
- Ha már a hormonoknál tartunk. Beszéltél Miával? – arca elkomorodik és mivel már az öltözőbe értünk elkezd levetkőzni.
- Még nem találtam rá jó alkalmat.
- Hagyd a megfelelő alkalom keresését. Csak beszéljetek. A nők imádnak beszélni, hallani akarnak mindent, még ha az teljesen egyértelmű is. Én már csak tudom.
- El kéne kezdenem rád hallgatni kapcsolati tanácsok terén és nem Louisra. Talán úgy nem szakítanék minden lánnyal 2 hónap után.
- Louis makacsabb, mint a férfiak átlagban és mindenből viccet csinál. A lányok két hétig bírják vele. – most már mindketten nevetünk.
- Mit hallanak füleim, csak nem az én nevemet említettétek? – dobja hozzánk izzadt pólóját, amit mindketten sikeresen kikerülünk. – Mellesleg nagyon jó a hallásom és egy öltözőben vagyunk… falak nélkül, ha nem tűnt volna fel.
- Megmondhatod, ha fáj az igazság Tomlinson. – szólal meg Zayn.
- Ha tudni szeretnéd éppen egy virágzó kapcsolatba kezdtem egy lánnyal.
- A sarki bárból felszedett lányok nem igazán számítanak „kapcsolatnak”. – szólalok meg.
- Nem sztriptíz táncos, ha tudni szeretnétek. – fonja össze karjait a csupasz mellkasán. – Ide jár és tegnap volt egy igazi randink is.
- Odanézzenek. – kiált fel Zayn.
- Aminek a végén a sárga földig ittátok magatokat. – teszem hozzá.
- Ó igen, a nekem való csaj.
- A merő ellentéted Dan, Louis. – veregetem meg a vállát.
- Csak vigyázz a tűz-víz játékkal Louis, Harrynek sem sikerült. – csatlakozik Liam és Niall is.
- Ezt meg hogy érted? – kérdezem mérgesebben, mint kellene.
- Folyamatosan csak veszekedtek, és ha végül ’boldogan éltek, míg meg nem haltak’ happy end lesz, tuti halálra unjátok magatokat.
- Tudod, hogy bírlak Liam, de most meg tudnálak fojtani a zuhanyzóban. Aprilel jól megvagyunk, és ha tudni akarod, ezer éve vesztünk össze.
- Mindenki tudja, hogy tegnap békültetek ki. – szólal meg Louis.
- Igen, az már ezer éve volt. És nem kellenek tanácsok tőletek, akiknek a leghosszabb kapcsolata reggelig, vagy addig sem tart. – ezzel ott hagyom őket és a zuhany alá állok.
Mikor végzek, és már majdnem felöltözök Zayn lép hozzám.
- Apánk hívott és azt akarja, hogy segítsünk neki.
- Nincs más, akivel megcsináltathatná a piszkos munkát?
- Ez családi ügy, Harry. Számít ránk.
- Azok a legrosszabbak. Ezúttal mit kell csinálnunk?
- Majd elmondja, ha bemegyünk hozzá.
- Nagyszerű, szóval komoly a dolog. – sóhajtok fel.

XXX

- Na, végre hogy ideértetek.
- Nem tudtuk, hogy határidős. – mordulok fel mivel semmi kedvem az egészhez.
- Ezt kéne elintézni.
- Milyen üzlet? – kérdezi Zayn a táskát nézve.
- Ó fiam, ez nem üzlet. – csóválja a fejét, amitől csak felmegy bennem a pumpa. – Lefizetés. Mindenki megvehető a mai világban, és van egy nem kívánt személy a közelünkben, akit el akarok tüntetni innen úgy, hogy nyoma se maradjon az egésznek.
- Ki az? – kérdezem.
- Fiam, ha ennyire tudni akarod. – köszörüli meg a torkát és az ablakon néz ki. – Lilly Stark.
- Ezt most te sem gondoltad komolyan. Elment az eszed. – állok fel a székemből.
- Mi bántott meg ennyire fiam? Azt hittem vége a kis játékodnak Stark bácsi féltve őrzött lányával. – itt volt elég az egészből, apámat a gallérjánál megragadva vágtam a falhoz.
- Nem. Játék. Volt. – veszek mély levegőt a szavak között nem csak azért hogy megértse hanem hogy ne veszítsem el a fejemet.
- Te nem vagy jobb nálam, Harry. – fordít a helyzetünkön és a kezeimet a hátamhoz szorítva az asztalhoz szorít. – Vagy megcsináljátok, vagy mehettek innen.
- Legalább azt mondd meg miért? – kérdezem lihegve, mikor kiszabadulok szorításából.
- Remélem, elkötelezettebb leszel, ha hallod a történetet.  – kezd el fel-alá járkálni hátul összekulcsolt kézzel – Évekkel ezelőtt mikor 5 és 6 évesek voltatok született volna egy testvéretek. Vagyis meg is született, akkor még Lilly is a mi oldalunkon állt, bár ti erre nem emlékezhettek mivel kicsik voltatok. Sokat volt nálunk rátok is volt, hogy vigyázott, az egyik legjobb emberem volt. Mielőtt hazahozhattuk volna a kórházból, meghalt. Legalábbis ti ezt a verziót tudjátok. Ami valójában történt az az, hogy megölték. Lilly ölte meg. Mint utólag kiderült végig az volt a célja hogy tönkretegyen minket. Ezek után sokáig üldöztem, mikor már elég messze volt hagytam, hogy félelemben éljen. Nem gondoltam, hogy valaha visszajön. De megtette, méghozzá egy olyan befolyásos ember mellé férkőzött, aki szintúgy gyűlöl engem. Haileyt nem fogom elveszíteni, ezért is nem tud róla senki. Így nincs biztonságban, ezért akarom eltüntetni innen. – mikor befejezi a történetet, egy szót sem szólok, csak felkapom a bőröndöt és kiviharzok a szobából a kocsimhoz. Hallom, hogy Zayn kiabál utánam, talán még fut is. Mikor indítanám be a kocsit, kinyílik az ajtó és az előbb említett személy ugrik be a mellettem lévő ülésre.
- Harry nem jó ötlet, ha ilyen dühösen akarod meggyőzni. Hadd beszéljek én. – néz rám. Nem válaszolok, de állkapcsom megfeszül és inkább csak az utat nézem.
Úgy tudtuk, hogy az egyik sajátboltjukban van ezért oda mentünk először. Minden udvariasságot kihagyva, a pultot megkerülve ragadom meg a nő kezét és húzom a raktárba. Egy üres asztalra dobom a táskát és karjaimat a mellkasom előtt keresztezem Zaynre várva, hogy beszéljen.
- Mégis mi folyik itt? – kiabál a nő. – Azonnal tűnjetek el innen vagy-
- Vagy mi lesz? Szól Starknak? Vagy ami még jobb, megöl valakit? – kezd kiabálni Zayn is. N inkább csendben maradok, mert nem lenne jó vége, ha beszállnék.
- Ti nem tudtok semmit rólam, nem tudjátok mit miért csinálok, vagy csináltam. – mintha felidézné magában miket is csinált.
- Elég tudnunk, hogy mit tett, maga egy szörnyeteg. Egy csecsemőt megölni? Hogy tud így tükörbe nézni? – Zayn mindig is tudta hogyan zsaroljon embereket.
- Ti ne játsszátok itt az ártatlant, amikor az áldozataitok listája a végtelent közelíti meg.
- Megnyugodhat egyikőjük sem volt ártatlan, de gyerek sem volt. – támaszkodik az asztalra Zayn.
- April tudja ezt? Ismeri ezt az oldaladat? Tényleg elvennéd tőle azt, aki az anyját helyettesíti?
- Ha magáról van szó? Igen. – ha ölni lehetne nézéssel, valószínűleg sokkal hosszabb lenne azoknak a bizonyos áldozatoknak a listája.
- És mégis hogy tenné túl magát rajta? Mert te itt vagy neki? Megutálna abban a pillanatban, hogy megtudja.
- April sok mindent tud rólam, túl fogja élni.
- Sok mindent? Mi van azokkal a piszkos kis titkaiddal, amiket még magadnak sem vallasz be? Ő megértené őket? – közelít felém lassan.
- Maradjon ott, ahol van. – rántja elő Zayn a pisztolyát, vele egy időben Lilly is a sajátját. – Fogja a pénzt és tűnjön el minél messzebb.
- Emberelőnyben vagyunk, ha nem tűnt volna fel. – szegezem a nőre én is a pisztolyomat.
- Én abban nem lennék biztos. – egy ördögi mosoly jelenik meg az arcán, és a következő pillanatban nyílik az ajtó.
- Lilly itt vagy….? – lép be a legutolsó személy, akit most itt látni akarok. – Harry? Zayn? Mi a…?
- April menj el innen! – kiabálok rá.
- Mi a fenét csináltok? Azonnal tegyétek el azokat a pisztolyokat. – néz erőteljesen rám. – Nem hallottátok?
- April kérlek, menj el. – szólok neki még egyszer.
- Harry vidd ki innen, én elintézem ezt. – int Zayn. Elrakom a fegyveremet és April felé sétálok, majd kihúzom a szobából.
- Barom! – kiabál velem, majd meglendíti a kezét, az arcomon csattan, ami elfordul az ütés ereje miatt.
- Csak hallgass meg-
- Nem, nem hallgatlak meg. Nem mondasz el nekem semmit és a mostohaanyámra fegyvert fogsz. Ez már túl sok Harry.
- Te nem ismered azt az oldalát, amit én.
- És te sem ismered azt az oldalát, amit én. Viszont akit lassan már nem ismerek az te vagy. – bök az apró mutatóujjával a mellkasomra, majd visszasiet a szobába és Lillyt maga után húzva távoznak.
- Haver, női logika, ne próbáld megérteni. – teszi Zayn a kezét a vállamra. – De amilyen önfejű April, biztos vagyok benne, hogy még ha tudná is hogy neked van igazad, akkor is ellened lenne.
- Ez nem éppen a poénok helye.

XXX

April szemszöge:

- Den légyszi ne erőltesd ezt rám. – könyörgök a lánynak mikor Louisék háza felé rángat. Filmnézős estét szerveznek, és meghívtak pár embert. Persze én Harryvel délután óta nem beszéltem, és így is maradhatott volna, nem tudom, hogy látni akar-e de abban biztos vagyok, hogy én őt nem.
- Jó buli lesz, gyere már! – vonszol tovább.
- Ugye tudod, hogy nem kellek ahhoz, hogy találkozz Louisval? – nézek rá.
- De kellesz, mert különben túl komolynak tűnne.
- Szerintem is nagyon komolynak tűnne egy alapból idióta fiúval filmet nézni. Jut eszembe ott lesz még 4 dinka haverja is. Még komolyabb.
- Elég a szövegelésből, bemegyünk.
Egy óra kínszenvedés után a konyhában az italoknál Liam csatlakozik hozzám.
- Látom te sem érted a filmezés lényegét. – hajt fel egy italt.
- Nem igazán volt kedvem hozzá.
- Harry fent van. Beszélni szeretne veled. – kacsint rám.
- De én nem szeretnék.
- Mindketten tudjuk, hogy nem beszélgetés lesz a vége, hanem valami sokkal… hangosabb. – nevet fel.
- Nem ittál te ma túl sokat? – veszem ki a kezéből a poharat. – Én most felmegyek. – nézek rá komolyan.
- Aztán védekezzetek ám. – mutatja fel a mutatóujját.
Sietősen szedem a lépcsőfokokat, majd Harry szobáját keresem. Mikor benyitok, megcsap a hideg szellő, ekkor veszem észre, hogy az ablak nyitva van. A szoba sötétségbe burkolózott, csak a kintről beszűrődő hold fénye miatt látok többet a feketeségnél. Harry az ablak előtt áll, nem reagált arra, hogy bejöttem, de tudja, hogy itt vagyok. Mögé sétálok és megállok pár lépéssel mögötte.
- Beszélni akartál. – szólalok meg hosszú percek után. Oldalra fordul, én pedig mellé állok, így mindketten látjuk egymást.
-  Igen. – ad rövid választ.
- Tudod, beszélnünk kéne pár dologról, de tényleg. Úgy értem meg kell beszélnünk mindent, ha azt akarjuk, hogy minden rendben legyen és-
- April ..-
- Tudom, tudom, de tudunk mindent egymásról és már..-
- April figyelj rám. – fogja meg gyengéden az arcomat két kezével. – Sok mindent nem tudsz rólam. És ez így egyre veszélyesebb.
- Harry miért beszélsz így? Akkor mondd el. Itt vagyunk, van időnk. Kérlek. Mi történt? – csuklik el a hangom és kezemet az övére teszem.
- April, vége. – suttogja.
- Megbeszéljük. Mi-mi mindent megoldottunk eddig. Biztos vagyok be-benne hogy ennél durvább dolgon is túljutottunk már. Ha-harry. – szorítom össze a szemeimet, amikor a könnyek kicsordulnak.
- April kérlek ne..- magamhoz húzom, amilyen erősen csak tudom és mellkasába fúrom a fejemet. A könnyeim szép lassan áztatják el a pólóját.
- Kérlek. – suttogom a mellkasába. Válaszul csak megtámasztja az állát a fejemen majd egy puszit nyom hajamba. – Legalább azt mondd meg, hogy mi történt. – emelem fel a fejemet és szipogok párat.
- Én..- néz el mellettem a földre. – Én már nem szeretlek.
- Nem, nem, nem, akármit mondhatsz, de ezt nem csinálhatod. Ez nem igaz. Harry. – remeg meg a szám, a könnyek még mindig csordogálnak az arcomon. Pár perc arca fürkészése után rekedt hangon folytatom. – Nézz- nézz a szemembe és úgy mondd. – nem hiszem el. Ez nem igaz. A szemembe nem fog tudni hazudni. Lehámozza a kezeimet testéről, de még a kezében tartja őket és lenéz rájuk. Felemeli azt a gyönyörű smaragdzöld tekintetét és az én szemeimbe fúrja őket.
- April, el kell, hogy engedj és boldognak kell lenned nélkülem, mivel én már nem tudlak úgy szeretni, ahogy az neked, nekünk jó lenne. – engedi el a kezemet, mikor befejezi és lassan elindul az ajtó felé, ezzel engem egyedül és a szívemet összetörten hagyja a sötét és most már hideg szobában.


A történet már wattpadon is megtalálható! A részek folyamatosan kerülnek fel. ---> ITT

9 megjegyzés:

  1. Szegeeny ! :( amugy nagyon jo volt ez a resz is ! Kerlek hamar hozd a kovi reszt . koszi :) szia

    VálaszTörlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  3. Kedves Katy!
    Régóta szerettem volna irni, de nem volt fiókom.
    Most itt a lehetőség, csináltam egyet, és egyből írok véleményt.
    Akinek ez a story nem tetszik, az kapja be. :P
    De most KÍNZOL?! Kérlek, ne szakítsanak:/
    Én egyébként előre tudtam, hogy valami történni fog, mert a Gif..
    Mindenesetre imádom, így tovább! Kövi rész mikorra várható?
    Ölel: Ely❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Köszi a kommentet, igazán aranyos vagy ❤️
      A kövi rész jövő hét elején várható, de azt én hozom ☺️

      Törlés
    2. Juuj nagyon szépen köszönöm ❤
      Ahogy Luca írta ő hozza a következőt, én pedig igyekszem legközelebb, most azért késett ilyen sokat mert utaztam is el, de próbáljuk/ inkább én próbálom időben hozni az én részeimet mivel Lucának ez jobban megy😂
      De egyébként hetente lenne új rész, szombatonként, és még egyszer köszönjük a kommentet 😘❤

      Törlés
  4. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  5. Kéne egy olyan oldal hogy fejezetek igy sokkal konyebben megtalalna aki el akarja olvasni. (En)

    VálaszTörlés