45. rész - I ain't sorry

- April muszáj felkelned. – rázza meg Den a vállamat. Már fél órája próbál kirángatni az ágyból, de nekem semmi kedvem ahhoz, hogy egy kellemeset csevegjek a dirivel.

- Mmm.. Nem megyek. – húzom a fejemre a párnát, de erre Den lehózza rólam a takarót. – Add vissza. – dünnyögöm a párna alól.

- Kelj fel. – ledobom a párnát a fejemről és felülök, de legnagyobb meglepetésemre egy kancsó hideg víz ömlik a nyakamba, amire felsikítok. Pár másodperc után kinyitottam a szememet és Louisval és Zaynnel találtam szembe magam.

- Gyerünk csipkerózsika ideje felkelni. – dob a fejemre egy ujjatlant és egy farmert Louis. Gyorsan felhúzom az ujjatlant, majd leveszem a melltartómat, mert ehhez nem néz ki jól ha kilóg a pánt és felhózom a farmert is ami kicsivel a bokám fölé ér, aztán visszafekszek az ágyba.

- April elkésünk. – mordul fel Zayn.

- Éppen ez a cél. – fordulok az ágyban. Zayn hirtelen megfogja a derekamat és a vállára dob, majd elindul kifelé velem. – Valaki hozza a cipőmet! – kiabálok vissza. Zayn vezet, engem maga mellé ültet, hogy véletlenül se csináljak semmilyen szökési kísérletet.

- Így kell ezt csinálni, látjátok. – néz a visszapillantó tükörből Denre és Louisra.

Mikor megérkeztünk a sulihoz Zayn kísért el az igazgatóhoz, vagyis inkább próbált odavonszolni.

- April gyerünk már, vagy megint a hátamon vigyelek?

- Egész kényelmes volt, ezentúl vihetsz mindenhova.

Mikor megálltunk az iroda előtt éppen kilépett az igazgató. Nem igazán örült, amikor látott minket. Tekintete komor volt és minket pásztázott.

- Miss. Stark, kérem, vegye fel a cipőjét. – szólal meg, majd elindul befelé. Zayn és én összemosolygunk, ő is annyira utálja a tanárokat, mint én, majd ugrálva követem az igazgatót befelé.

XXX

- Miss. Stark, kérem, válaszoljon. – ismételgeti ugyan ezt a mondatot másfél órája, de én csak a hajammal babrálok. Elmondtam neki egyszer, hogy mi történt, nem vagyok hajlandó többször. - Az isten szerelmére, válaszoljon, vagy nem tudok segíteni, kénytelen leszek felhívni a szüleit és felfüggeszteni ha szükséges. Tanuk hiányában pedig nem tudok mást csinálni é- félbeszakította egy hangos kopogás.

- Mr. Williams most érkezett egy tanuló, aki jelen volt a tegnapi esetnél, beküldjem?

- Valakinek nagyon nagy szerencséje van. – néz rám – Kérem Miranda, küldje be.

Hátrafordulok, hogy lássam ismerem, és mikor meglátom… Hát persze, elfelejtettem, hogy ő mindenhol ott van. Visszafordultam és megforgattam a szemeimet. – Mr. Styles, kérem, üljön le és mondja el mi történt. – Persze mindent elmondott, úgy, ahogy történt és végül kiengedtek minket. Próbáltam gyorsabban sétálni mint ő, bár ez lehetetlen volt, mivel a lábai sokszorosai voltak az enyémeknek, legfőképpen a felesleges beszédet kerültem köztünk.

- Szívesen. – veti oda féloldalasan, és mikor felnézek rá a telefonján chatel valakivel. Mintha körbe kéne ugrálnom akármiért is.

- Szívesen? Mégis mit? – nevetek fel kínosan – Azt, hogy bejöttél és hazudtál? Ezért ki is rúghatnak nem csak téged, hanem engem is. Meggyőztem volna amúgy is. Nem csináltam semmit.

- Meggyőzted volna mi? Ott ültél és meg se szólaltál. – fordul felém hirtelen, és kicsit sem nyugodtan.

- Mégis honnan tudsz te akármit arról, ami bent történt? Jaj, bocsánat elfelejtettem, te Harry Styles vagy. Mindenről tudnod kell, de leszarod, mi van akárkivel. – vágom a fejéhez én is.

- Ha tudni akarod videón néztük a helyettes irodájából. – kiabál már ős is.

- És mégis mióta érdekel téged akármi, ami velem történik? Elég élénken megvan ahogy kijelented hogy nem érdekel mi van velem többé. – magyarázom, miközben hadonászok, sírnék, de túl dühös vagyok hozzá, a szemem viszont szúr. 

- Te is tudo, hogy nem ezt mondtam, -

- Ha azt akarod mondani, hogy nem voltál köcsög, szakítani nem lehet ’aranyosan’. Főleg nem úgy, hogy okot sem adsz rá. Mintha bocsánatot kérnél atóól akit lelőttél. Furán hangzik igaz? Mert ilyen nincs!

- Rohadtul kimentettelek a kicseszett kirúgástól, csak nyögd már ki hogy ’kössz’ és nem kell többet hozzám szólnod, én sem fogok, megígérem. – nyomkodja tovább a telefonját. Ez kellett csak, kikapom a kezéből a készüléket, és megnézem, kivel beszél ennyire. Amikor meglátom Lorelei képét, érzem, ahogy elvesztem a fejem és meg akarom ütni Harryt, de megfogja a kezemet és a falhoz nyom. – April. Nem. Ütsz. Meg. – néz mélyen a szemembe, és amikor lelassul a légzésem elenged és otthagy, én pedig a fal tövében a földre ülök  és kezeimmel összekulcsolom a lábaimat.

Pár perc után Louis guggol le mellém.

- Gyerünk Vöröske, hazaviszlek, húz föl, majd a átkarolja a vállamat.

- Utálom.

XXX

-.. És ezért gyűlölöm. – mesélek el mindent Miának, amiről lemaradt. Mikor hazaértünk, pontosabban a koleszba, Louis addigra már odahívta Miát, sok volt már a megbeszélni valónk és egyedül sem maradhattam szerintük.

- Ó April, mindketten tudjuk, hogy nem utálod. – húz magához.

- Igen, de annyira szeretném utálni, annyival könnyebb lenne, ha nem érdekelne, ha továbblépnék. De nem tudok. – teletömöm a számat fagyival, hogy ne sírjak megint.

- April ez nem csak neked nehéz. Ő is foglalkozik veled, szerinted miért volt ott ma?

- De valakinek mégis könnyebb, annak, aki először kimondja, Ő eldöntötte, hogy mit akar, és nem csak közölték vele, hogy már nem akarják őt.

- Figyelj rám. Te egy bomba csaj vagy. Akárki megtenne érted bármit. Használd ki és hagyd Harryt a fenébe.

- Ha már az én szerelmi életemet boncolgatjuk, mi van veled és Zaynnel? – nézek rá, de mikor meghallja a kérdést elfordítja a fejét.

- Az bonyolult.

- A bonyolult dolgokat túlságosan jól ismerem. Hallgatlak. Megcsalt? Mert akkor kinyírom.

- Nem, dehogy erről szó sincs, csak ő eleve nem az a beszédes fajta, és így, hogy ilyen távol vagyunk egymástól, még kevesebbet beszéltünk, szinte semmit ráadásul alig találkoztunk. És ezt nem lehet kapcsolatnak nevezni, szóval közös megegyezésre szünetet tartunk. – sóhajt fel és a fagyis dobozt piszkálgatja. – tudom mi kell mindkettőnknek. – áll fel hirtelen. – Egy  jó kis fősulis buli.