49. rész - Answers

Visszamegyek April mellé, az arcát simogatom, mire lassan kinyitja a szemeit.

- Harry. – motyogja, miközben könnyek gyűlnek szemébe. Lassan feltolja magát kezeivel, így közelebb kerülve hozzám. Pár percig mozdulatlanul és falfehéren ül előttem, egyáltalán nincs jól, ahogy eddig sem volt, de én nem vettem észre. Itt volt egész végig előttem, mégis mintha ezer mérföldre lettünk volta egymástól. – Harry nem bírom tovább. Nagyon fáj. – folynak le a könnyek az arcán, közben kezeit a nyakam köré tekeri és magához húz, én pedig az ölembe ültetem.

- Minden rendben lesz, jól leszel. – suttogom neki miközben magamba szívom édes illatát.

- Nem a sebekről beszélek. – néz rám és homlokát az enyémnek dönti.

- Én sem. – kezem közé veszem apró arcát és ajkaimat az övéinek nyomom. Rég nem csókoltam meg így, mostanában csak érzelmek nélkül értünk egymáshoz, féltünk attól, hogy mi lesz. Legalábbis én.  Nem veszíthetem el, akármennyire is gyűlöl. Szükségem van rá, és tudom, hogy neki is rám.

Hirtelen megáll, és elhúzódik tőlem, a kezeit tördeli.

- April.. – simítok végig a hátán. – Mi a baj?

- Nekem.. Nekem ez így nem megy. – szipog.

- Hogy érted hogy nem tudsz megcsókolni? Mit nem értesz?

- Hihetetlen vagy – forgatja meg a szemeit. – Fogalmam sincs, hogy mi történt, hogy miért döntöttél úgy, hogy kizársz és hogy miért nem beszéltünk hónapokig. Egyszerűen minden kavarog a fejemben és szeretném ha végre vége lenne. Nem akarok több időt azzal tölteni, hogy ez teljesen felemészt belülről, egyszerűen tudnom kell. Olyan sokat kérek?

April szemszöge:

Harry ránk húzza a takarót és egymással szembe ülünk, először magára húzott, de úgy éreztem muszáj közben látnom az arcát ezért lemásztam róla. Először kezével rózsaszín ajkait piszkálja, izgul. Aztán végigszánt most már egész hosszú haján és felsóhajt.

- Amikor először megtudtam, hogy Lilly újra a közelünkben lesz, már terveztem, hogy hogyan tartsalak távol tőle-

- Lillytől? Apám feleségétől. – bólint – ugyan arról az emberről beszélünk?

- Igen és innentől nem szakítasz félbe – int csendre. – később használhatod másra a csinos kis szádat. – reagálnék rá, de végre hajlandó elmondani mindent. – Szóval én, vagyis mi ismertük már korábbról Lillyt. A mi maffiánkhoz tartozott, elég sok ideig. Még kicsik voltunk Zaynnek, azt hiszik, nem emlékszünk rá, de mégis csak sokat vigyázott ránk. Szinte minden nap ott volt ő is, már családtag volt szinte. Apával sok bevetésre ment, talán ő valt az akiben legjobban megbízott. Ő volt a jobb keze, személyes dolgokat tudott a családról. Aztán amikor 5-6 évesek voltunk jött a harmadik gyerek. Igaz nem volt betervezve, és apáméknak még mi ketten is néha túl sokak voltunk, egyrészt a sok munka miatt, másrészt mert mégis csak két fiú vagyunk és mindegyikőnk makacs és figyelemre vágyik. Szóval mikor megszületett, már alig vártuk, hogy lássuk, de végül nem vittek be minket a kórházba hozzá. Engem és Zaynt elvitetett apa az egyik emberével, a nagyinkhoz. Hetekig ott voltunk és nem hallottunk felőlük, persze mindenki próbálta elterelni a figyelmünket, de kicsik voltunk, nem pedig hülyék, azt hitték, hogy nem emlékszünk rá, de az ilyenek egész jól megmaradnak. Tudtuk, hogy baj volt. Mikor hazavittek minket, anyát alig láttuk, folyamatosan sírt, apa pedig még jobban elzárkózott, csak annyit mondtak, hogy a testvérünk nagyon gyenge volt és nem tudták megmenteni. Persze egyik napról a másikra hirtelen ennyit romlott az állapota, semmi baja nem volt. – szorítja meg a kezét és beleütne a falba, de megállítom, öklét elgyengíti és hagyja, hogy összefűzzem ujjainkat. Légzése újból visszaáll rendes tempóba, beletúr hajába és folytatja. – Szóval nem mondtak semmit erről a dologról később. De amikor Lilly idejött, volt egy veszekedésünk, amikor le akartuk fizetni. – bólintok, jelezve, hogy emlékszek. – Az előtt mondta el apa nekem és Zaynnek, hogy mi is történt. Ugye Lilly célja az volt, hogy tönkretegyen minket, és a baba a kórházban nem azért halt meg, mert gyenge volt, hanem mert Lilly megölte. Apám sokáig üldözte, egészen addig ameddig biztos volt benne, hogy nem jön vissza, és időközben megszületett Hailey is. Őt már titokban tartottuk, hogy elkerüljünk egy ilyet, és a családon kívül csak te tudod. Szóval mikor összevesztünk, vagyis szakítottunk, az előtt adta a pénzt apa, hogy küldjük el innen, az előtt tudtuk meg Zaynnel, hogy mi történt, nem igazán tudtam eldönteni, hogy mit csináljak, miután Lillyvel is beszéltem valamilyen szinten hatott rám, olyan dolgokkal fenyegetett, ami a legtöbbet jelenti nekem. Veled. Tudtam, ha te szakítanál, akkor végleg vége lett volna, mert csak akkor tetted volna meg, ha már utálsz. De így volt még esély arra, hogy együtt leszünk, még ha hazudnom is kellett. – kezét az arcomra teszi és magához húz. Homlokaink egymásnak vannak támasztva.

- Te jó ég… - suttogom. – Annyira sajnálom. Én.. Ha tudtam volna, meg tudtam volna akadályozni és-

- Nem, April, nem tudtad volna. Mit mondtál volna apádnak? Tönkretette a legnagyobb ellenséged életét, ne vedd el? Ez csak jól jött volna neki.

- Ha tudta volna nem engedte volna a közelembe. Mi lett volna, ha engem is ki akar nyírni?

- Nem hagytam volna.

- Már hogy ne hagytad volna, nem is beszéltünk hónapokig.

- Ez nem ilyen egyszerű. El kellett volna tűntetni, mielőtt találkozol vele. – suttogja.

- Nem tudom mit csináljak. Szerinted Lilly csak azért van apával, hogy bosszútájon?

- Nem vagyok biztos benne, hogy megtenné, de nem lehetünk naivak. A legtöbb esélyünk akkor van, ha ugyan úgy viselkedsz velük mint eddig. Ha hazudik, úgyis hibázni fog.

- Ezek után, hogy viselkedjek ugyan úgy vele?  

- Csak próbálj meg közömbös lenni. De most ne erről beszéljünk, gyere. – kivesz egy melegítőt a szekrényből, felveszem, majd beszállunk a kocsijába, nem törődve a többiek kíváncsiskodásával. Beindítja a motort és kigördülünk az útra.

- Na és hova megyünk? Tudsz egy helyet, amiről senki más nem tud és kettesben lehetünk?

- Nem. – nevet miközben megdörzsöli az arcát. Egészen kihalt úton megyünk, de fényes nappal van. Egy kezemen meg tudom számolni hányszor ültünk együtt kocsiban nappal. Harry felveszi a napszemüvegét, én pedig csak élvezem a meleg napsugarakat, ritkán van itt ilyen. Zöld szemeivel rám néz és arcunkról levakarhatatlan a mosoly. – Kapaszkodj, gyorsítok.

- Várj! – intem le és felállok előbb. – Mehet. – csillogó szemekkel néz rám, miközben egyre emelkedik a sebességünk. Hajamba belekap a szél és kezeimet kinyújtom. Kiélvezem minden percét, majd mikor már minden elmosódik körülöttem, kinyitom a számat és akkorát sikítok, amekkora fizikailag lehetséges. Kiadok magamból minden eddigi fájdalmat. Mintha szabad lennék.

Hirtelen elfog egy rossz érzés és intek Harrynek, hogy lassítson. Félrehúzódik én meg kiugrok a kocsiból és a kezemet a szám elé kapva szaladok egy bokorhoz hányni. Egy üveg vízzel lép mellém, először kiöblítem a számat, majd iszok belőle.

- Azt hiszem, nem bírom a sebességet, ezt nem csináljuk még egyszer.  – Magához húz és pár percig állunk egymásba fonódva, majd visszaülünk a kocsiba.

Órák óta utazunk, már besötétedett, amikor egyre ismerősebb lesz a környék.

- Harry te-

- Igen, visszahoztalak Londonba.