2.rész - You didn't see anything

April Stark

Előttem áll. Lélegzet visszafojtva vártam, hogy elhagyja a szobát, de nem tette. Csak állt előttem és nem mozdult. Aztán hirtelen már a keze a lábam szorítja és kiránt az asztal alól olyan erővel hogy a fejemet hangos csattanással be is verem. Egy rettentően halványkék szempárral találom szembe magam és nem, egyáltalán nem ismerős. 

-Ki vagy? És mit keresel itt?

-Ezt én is kérdezhetném. -szól szárazon, majd eltűnik felőlem én pedig felállok. 

-De én kérdeztem előbb. -vetem oda neki csak úgy mint ő nekem.

-Itt ilyet nem játszunk kislány. -mondja, feltöri az egyik zárt fiókot és papírok között kezd turkálni. -Na halljam. 

-Én itt... -kezdem, de rájövök hogy nem biztosan lenne szerencsés elmondani hogy itt lakom, amikor a srác apám cuccait forgatja fel. -Takarítok. 

-Akkor mit kerestél az asztal alatt? -kérdezi közben rám se néz. Direkt nem válaszolok, mert nem tudom mit is mondhatnék. -Megnémultál? -néz fel egy pillanatra. 

-Nem. De igazán elmondhatnád minek vagy itt. Frank küldött valamiért? -érdeklődöm. 

-Hát persze. -mondja, de a leghülyébb ember is rájön hogy biztosan nem így van. Kiemel egy lapot a többi közül és elindul kifelé. 

-Rendben, akkor megmondom neki hogy itt jártál. -erre a mondatra megtorpan majd visszajön hozzám, a falnak lök és nekiszorít. 

-Nem mondhatod meg hogy itt voltam. 

-De ha ő küld... 

-Nem. Szólsz. Egy szót sem. Különben visszajövök és annak nem lesz jó vége. És nem láttál semmit. Értetted? -vág kiabálva a szavamba. Bólintok mire elhagyja az irodát. Visszamegyek az asztalhoz és kihúzom a fiókot. Baszki, ez hülye nem zárta vissza! Ha apa visszajön, engem basz le érte hogy mi van. A hátsó részben meglátok egy kis könyvet. Kinyitom, de üres. Idegesen vágom be fiókot és megyek ki a szobából. Az ajtót is becsukom majd a kanapéra ülve benyomom a tévét. Nem igazán érdekel hogy mi megy benne, sokkal inkább hogy mit is keresett itt ez a pasi. Nem lehetett sokkal idősebb nálam, max 4 évvel. Még hogy apám küldte! Francokat. Remélem én azért hihetőbben adtam elő hogy itt takarítok. Egy lapot vitt el, de nem láttam mi volt rajta. Ekkor apám ront be, de szó nélkül megy is tovább köszönni se köszön. Pár perc múlva pedig a nevemet ordítja. 

-APRIL! AZONNAL GYERE IDE! 

-Itt vagyok. -lépek be az irodába és meglepődöttséggel nézek körbe, mintha sosem jártam volna itt. 

-Nem járt itt senki? -kérdezi. -Nem hallasz?!?

-Bocs, de még sose engedtél be ide. -fordulok körbe. 

-Megvan az oka. 

-Nem volt itt senki. 

-Biztos vagy benne?

-Teljesen. Miért? -sóhajt egy nagyot és leül a székbe. Odamegyek az egyik polchoz és egy könyvet vennék le. 

-Ne nyúlj hozzá. Mellesleg mit csinálsz te itthon egész nap? Csak a tévét bámulod? 

-Nem, ma kitakarítottam a szobám. 

-Elmehetnél csinálni valamit. -közli én meg hirtelen ötlettől vezérelve válaszolok.

-Mi lenne ha mondjuk elmennék hozzád a bankba részmunkaidőre? 

-Kizárt. 

-De miért? 

-Inkább menj fősulira. 

-Az csak szeptemberben kezdődik és nem eszem ágában sincs odamenni. 

-Már pedig fogsz. 

-NEM!! -ordítok rá. 

-Velem így nem beszélsz. 

-Nem vagyok tíz éves. Észrevehetnéd már. -hagyom el a helyiséget és átmegyek a szobámba. A telefonom megzörren én pedig boldogan veszem tudomásul hogy Harrytől kaptam egy üzenetet.

-Szia bébi! Mikor láthatlak újra?

-Holnap megfelel? 

-Meg, de legszívesebben már most ott lennék melletted. Az ágyban ;) 

-Tudom. Nem úgy volt hogy te mostanában be akarsz mutatni szüleidnek?

-Szeretnéd? Holnap jönnek haza.

-Igen. 

-Akkor majd érted megyek. Aludj jól bébi :)

-Neked is szerény személyemmel teli álmokat :D -írom majd veszek egy gyors fürdőt és befekszem az ágyba. Rögtön el is alszom. 

•••

Eléggé meglepődtem amikor reggel, apát a tévé előtt ülve találtam. Sosem szokott itthon lenni. 

-Jó reggelt. 

-Neked is. 

-Hogy hogy itthon vagy?

-Egész éjszaka nem leszek. 

-Értem. -csinálok magamnak egy tál müzlit és azzal ülök le mellé. Enni kezdek, ő pedig egyszer csak kiveszi a kezemből a tálat.

-Hé! Az az enyém. 

-Akkor szerezd vissza és védd meg. -mondja, de látom rajta hogy inkább betanult válaszként jön és összeráncolt szemöldökkel, de eszik tovább. Bárhogy próbálkozom csak azért se sikerül visszavenni és a tartalma pedig egyre csak fogy. 

-Akkor tanítsd meg hogyan. -erre a mondatra lefagy és félre nyel én meg egy egyszerű mozdulattal csak magamhoz húzom a kezével együtt és kiiszom a maradékot. Abba hagyja a fuldoklást és egy szót se szólva többet nézi a tévét. Nagyon jó mondhatom. De már nem okoz meglepetést és még hiába mondanám el hússzor, azokra se reagálna. A nap további részét a szobámban töltöm. Írok Harrynek este hat körül, hogy ugye nem kell nagyon kiöltöznöm. A válasz pedig hogy nem kell. Néha én is furcsállom hogy nem igazán szokott felhívni, csak üzenetet küld. Persze mondta, hogy inkább én is írjak neki és csak akkor hívjam ha baj van. Apa hétkor elment, Harry nyolckor jön. Nem vittem túlzásba az öltözködést, egy fekete cipőt, nadrágot és piros felsőt vettem fel. A smink is csak alap. Így vártam rá és amikor megérkezett örömmel szálltam be mellé. 

-Szia Hazz. 

-Szia bébi. -csókol meg. Az út negyed óra, a házuk pedig sokkal nagyobb mint a miénk. Kézen fogva vezet végig a folyosókon, az egyiken pedig szembe jön velünk a kék szemű, aki tegnap nálunk járt. Ő még nem vett észre, de mosolyogva közeleít aztán meglát engem mire megtorpan és furcsán bámul ránk. A mögötte lévő ajtó felé húz Harry. Benyit én pedig gyorsan hátra fordulok mielőtt bemennék. 

-Elfelejtetted bezárni. -mondom halkan, de úgy hogy tudjam hogy biztosan hallja. Becsukódik az ajtó én pedig szembe találom magam, egy kedvesen mosolygó nővel és férfival. 

-Anya, apa. Ő a barátnőm. -mindketten előttem állnak.

-Mi a neved? -kérdezi Harry apja. 

-April. April Stark.