2015. június 26., péntek

1. rész - Hide or die



Enyhén kiizzadva és kissé akadozó légzéssel húzom meztelen testünkre a puha takarót. Nem ez az első alkalmunk, szeretek játszani a tűzzel, hiszen drága apám akármikor hazajöhet. Viszont azt számításba véve, hogy este 10 körül ér mindig haza, és akkor sem fordít túl nagy figyelmet rám, amiről nem tud, az nem fáj neki. Felpillantottam enyhén kipirosodott arcára, amint észrevette, hogy őt kémlelem, rögtön egy szívdöglesztő mosolyra húzódott a szája. Ez engem is vigyorgásra késztetett, kicsit megemelkedtem, majd megduzzadt ajkaira leheltem egy csókot. Kisöpörtem pár kósza, göndör hajszálat verejtéktől gyöngyöző homlokáról, majd mellkasára hajtottam fejemet. Pár percig néma csend telepedett közénk, e közben ütemes, még mindig gyors szívverését hallgattam. Ujjaimmal már megszokásból egyre jobban gyarapodó tetkóin vezettem végig, majd halvány rózsaszín ajkait rajzoltam körbe. Csípőjére ültem, majd karjaimat nyaka köré fonva forrtunk össze ismét egy csókban.
- Szeretlek - suttogtam ajkaiba.
- Én is bébi - vezette hatalmas, mégis puha kezét végig hátamon. A gyűrűi hidegségébe beleremegtem, ezen csak elmosolyodott. Ujjaimmal beletúrtam gesztenye barna fürtjeibe, mire egy apró nyögés hagyta el a száját. Hirtelen fordított a helyzetünkön, így én feküdtem alatta.
- Ugye tudod, hogy piszkosul nem ér, hogy egy mozdulattal el tudsz csábítani? - hajolok füléhez.
- Ezt úgy mondod, mintha nem lenne kölcsönös. - húzza fel szemöldökét. - Bár nem lehet mindenki ilyen szexi, mint én... - túr bele dús hajába.
- Ebben igaza van Mr. Styles. És az egója sem lehet senkinek akkora, mint az öné! - vetem oda neki gúnyosan.
- Ez! - emeli fel a hangját - teljesen igaz- nevet fel, ezzel előbukkannak gödröcskéi is arcán. Lehajol hozzám, majd nyakamba fúrja arcát, és azt kezdi kényeztetni. Végül még 10 perc játszadozás után az ágyban, ölébe fekszek és egy nyálas, romantikus filmet kezdünk nézni. Soha nem voltam az a lányos, sírós, romantikus típus. Inkább nézem meg a legújabb akció filmet, minthogy egy csoportnyavalygós lánnyal, egy 100-as zsepit elhasználjak egy tragikus szerelmi történeten. A sminket, ruhákat és cipőket viszont semmi pénzért nem tagadom meg magamtól.
- Na, és mikor tervezel bemutatni a szüleidnek? - fordul felém.
- Minél később. - adok egyszerű választ.
- Ha attól félsz, hogy nem bírnak, semmi aggódni valód sincs. Hiszen tudod, engem mindenki bír. - dobja oldalra lányosan haját.
- Persze- persze - bököm meg egyik gödröcskéjét. - És te mikor szeretnél bemutatni a szüleidnek?
- Ez komplikált. Tudod jól, hogy nagyon sokat utaznak. - tűr egy hajtincset fülem mögé.
- Tudom, tudom...
- De a te apád itt bankár a városban, szóval a legközelebb adandó alkalommal bemutatsz. - néz rám csillogó, smaragdzöld szemekkel. Persze bankár.. örülnék neki, ha ilyen egyszerű lenne.
- Ígérem. - nyújtottam ki a kisujjamat. Éppen végeztünk a kézfogással mikor hangokat hallottam lentről. 
- Ez ő! - sikítok fel, mire befogja a számat.
- Itt van az alkalom, amiről beszéltem. - kacsint rám.
- De nem a megfelelő! - húzom fel az ágyról, majd ruháival együtt-, amiket villámgyorsasággal szedtem össze a szobakülönböző pontjaiból- a szekrény felé tuszkolom. De ő, mintha nem érzékelte volna, hogy mit mondtam, csak mohón esett ajkaimnak.
- Ha- Harry!  Kérlek... E- ennek nem lesz jó vége!  - lihegem a csókok között. - Most bemész oda és levegőt sem veszel, vagy neked lőttek! - utasítom, miközben a szekrényre mutatok. Ameddig ő bemászott, én magamra kaptam egy bugyit és egy felsőt, majd az ágyamba ugrottam, és telefonomat kezdtem nyomkodni. Hallottam a lépcső egyre hangosabb nyikorgását, majd látom, hogy a kilincs lenyomódik. Rápillantok apám komor képére az ajtóban, majd visszavezetem tekintetem a mobilra abban a tudatban, hogy kimegy. De nem tette. Lépteivel felém közelített, majd éreztem, ahogy besüpped az ágy mellettem.
- Ki volt itt?- kérdezi közömbösen.
- Mi? - bukott ki belőlem. Már ott elakadtam, hogy a küszöbnél tovább jött a szobámban, amit én inkább magáncellának neveznék.
- Azt kérdeztem ki volt itt. - emeli fel a hangját.
- Senki. - felelem magabiztosan.
- Akkor csak nem te használsz férfi parfümöt?
- És ha igen? Bajod van vele? - húzok elő egy férfi dezodort az éjjeliszekrény fiókjából. Az igazat megvallva fogalmam sincs, hogy került oda, de per pillanat életmentő volt. Apám csak kerek szemekkel nézett rám, majd egy sóhajtás kíséretében elindult az ajtó felé. Viszont mielőtt kiment volna megtorpant.
- Nem szeretem, ha hazudnak nekem. - beszél maga elé, nem fordul hozzám. - Te is jól tudod.
- Igen, ezért nem is ha- csendre int. Visszafordul, majd a szekrény felé indul. - Apu e- megint nem hagyja, hogy befejezzem. Szemeimet összeszorítom, és levegőt sem merek venni. Elszámolok magamban háromig, miközben felvázolom magamban a lehetséges reakciókat. Akárhogy is nézzük, sehogy sem fogok kijönni jól ebből az egészből, mindenhogy ordítás lesz a vége. Kezével az ajtó után nyúlt, majd rám nézett. Szólásra nyitotta a száját, de szavak helyett a telefon csengése szólalt csak meg. A füléhez emelte a készüléket, nem értettem sokat, csak a beszélgetés egyik felét, de nem gondolkozhattam sokáig, mivel idegesen kirontott a szobából. Ezt követte a bejárati ajtó becsapódása. Kiugrottam az ágyból és kimentem a szobám elé, hogy megnézzem tényleg elment e. Nem hallottam semmit, a riasztó halk csipogásán kívül. Visszarohantam a szekrényhez és kirángattam Harryt. Magához húzott egy csókra, majd akart volna tovább haladni, de eltoltam magamtól.
- Ideje lesz menned. - nézek zöld szemeibe.
- Ilyen könnyen nem szabadulsz meg tőlem. - húzza magúra fehér felsőjét, ami alól tökéletesen átlátszottak tetoválásai. - Holnap látlak?
- Az attól függ. - éppen válaszolt volna, de telefonja elkezdett rezegni zsebében, majd egy mély levegőt vett. Állkapcsa megfeszült, épp, mint az izmai. Minden szó nélkül az ablakhoz lépett majd intett egy aprót kezével, és megeresztett egy féloldalas mosolyt is. Nem volt meglepő, nem egyszer csinált már ilyet. Amolyan hangulatember, bár ki nem az. Egy idő után már megszokható.
Este 7 körül járhat az idő, azóta mindent megcsináltam a szobámban, hogy véletlenül se gyanakodjon semmire. Éppen Tv-t néztem a nappaliban, amikor kivágódott az ajtó, és idegesen belépett rajta apám.
- 20 perc múlva vacsora tedd le azt a tál pattogatott kukoricát. - lépett mellém majd az irodája sötétjében tűnt el. Nem tudom mikor volt az utolsó alkalom, amikor együtt vacsoráztunk, talán amikor anyu még nem utazgatott ennyit.
20 perc múlva beléptem az étkezőbe, a vacsora tálalva volt, úgy ahogy apa mondta. Leültem az egyik asztalfőre a hatalmas asztal mellett, a másikra pedig apám.
- Mikrózott étel, hű de.. egyedi. - bukik ki belőlem.
- Mi mondtál? - kérdez vissza a távolság miatt.
- Azt, hogy isteni. - bökök egy falatot a villámra egy fintor közben. - Apu, mit szólnál, ha lenne egy barátom? - szólalok meg halkan.
- Kiherélném. - nem néz rám, mégis érzem, hogy ölni tudna szemeivel.
- De -
Semmi de. Megmondtam, hogy veszélyes.
- Minden velem egy korú felnőttnek saját döntései vannak. Miért kezelsz gyerekként?
- Mert úgy viselkedsz, mint egy gyerek. Fejezd be a kiabálást és ülj vissza. - mutat a székre, miközben már ő is kiabál. - Nem bízhatsz senkiben.
- De nem is élhetem le az életemen egy kicseszett házba bezárva! - dobom le a villámat a tányérra. A hangos csörömpölés betölti az egész szobát. Nem igazán foglalkozott velem, bár ez már szokásos volt. Csak ránézett a telefonjára, majd sietősen felállt az asztaltól.
- Ez nem lehet igaz. - sóhajtok fel. - Egy percig nem bírsz létezni a hülye telefonod nélkül.
- Munka. És te ne oktass ki engem semmiről, egyelőre jobban ismerem ezt a világot, mint te.
- Az az egy biztos, hogy a világot jobban ismered, mint engem. - viharzok ki a konyhából a nappaliba, miközben vállammal nekimegyek. Minden szó nélkül itt hagyott, már csak az autó motorjának indítását hallottam. Pár percig még dühöngtem egy párnával a kezemben, majd nekidobtam a falnak, és sikítottam egyet.
- Miért ilyen önfejű és makacs? - felkelek, hogy visszahelyezzem eredeti helyére a párnát, amin az előbb töltöttem ki dühömet. Viszont megakad a szemem a nyitott iroda ajtón. Soha nem voltam még odabent. Pont ezért megyek be most. Ezerszer próbáltam bejutni, de mindig zárva volt. Most itt az esélyem. Talán meg tudok valamit az apámról végre és nem hazugságban kell élnem. A kérdés csak az, hogy az igazság jobb vagy rosszabb lesz.
A bútorok szilva színűek, a falak pedig sötét barnák. Néhány fehér kiegészítővel van egyensúlyozva a kopár színvilág. A szoba közepén egy hatalmas asztal foglal helyet, egy fekete bőrszékkel. Végighúzom mutató ujjamat a finom fán, majd beülök a székbe. A legtöbb fiók kulcsra van zárva, de a laptopot kint hagyta. Pár papír cetli van ide-oda dobva az asztalon, nem értem őket. Miért nem lehet angolul megírni? Végül felnyitom a laptopot, és elkezdek rajta kutakodni.
10 perce semmire sem jutottam. Viszont valaki itt van. Hallom az ajtó nyitódását, majd csukódását. Lecsapom a laptopot, majd a kijárat felé indulok. Ezzel a lendülettel viszont vissza is mentem, mivel az a bizonyos valaki erre közeledett. Pánikba estem. Idegesen kapok fejemhez, majd a legjobb rejtekhelyet keresve, úgy döntöttem, hogy az asztal alá bújok. Az ismeretlen éppen ez után lépett be a szobába. Fekete lakkcipője kopogtatta a padlót, élére vasalt, fekete nadrág takarta lábát. Egyik szememet lehunytam, másikkal még mindig őt figyeltem. Már a szék mellett állt, vészesen közel hozzám. Engem pedig az ájulás keringetett.


Sziasztok!
Meghoztam az első részt, remélem tetszik, a 4 rendszeres olvasónak nagyon örültünk, és a több mint 200 oldalmegtekintésnek. Pár kommentnek is nagyon örülnénk. Sietünk a következő résszel.
puszi Katyxx

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése