9. rész - Meet him again

Az edzést másfél órásra terveztük, ugyan úgy, mint az eddigieket. Eddig egy óra telt el, nem mondanám, hogy valami fényesen ment, a kezem tele van karcolásokkal, a vérzések már elálltak, mivel főként az elején bénáztam, nem is gondolná az ember, hogy ilyen nehéz helyesen megfogni. Mindent meg kell egyszer tanulni, senki sem képes mindenre gyakorlás nélkül. Eddig jobban kedveltem az álló célpontokat, a mozgókat nem igazán találtam még el. Ezeket az apró kellemetlenségeket leszámítva még mindig teljesen oda vagyok érte. 
- April összpontosíts a célpontra. - mondja el  tizedjére Jax.  Már idegesít, hogy nem bírja rendesen elmagyarázni.
- Éppen azt csinálnám, ha nem lihegnél a nyakamba, mint egy kutya. - mordulok fel. 
- Akkor összpontosíts jobban, éles helyzetben is lesz elég sok zavaró tényező. Zárd ki őket. - becsukom a szemeimet és mély levegőt veszek. Próbálok csak arra az egy dologra koncentrálni, semmi másra. Elképzelem, ahogy a papírra rajzolt emberke közepébe fúródik a kés. Menni fog. Érzem, hogy sikerülni fog. Meglendítem a kést, és elhajítom a céltábla irányába. 
- Ooo nézd Jax!!! - kiálltok fel
- Eltaláltad a táblát... 
- De nézd már meg, nem látod? Tök jót dobtam miért nem örülsz neki?
- April, 20 centire van a kijelölt helytől. - mosolyog rám önelégülten. 
- Az egy dolog, eddig a papírt sem találtam el, ne legyél már ilyen pesszimista. - fordulok el duzzogva tőle. 
- Én csak a legjobbat akarom. Hogy minél gyorsabban megtanuld ezt a kicseszett késdobálást.
- De ez nem megy két perc alatt. Nekem idő kell a dolgokhoz. 
- Csak a végén kifutunk az időből.
- Most mire céloztál?
- Csak emlékezz vissza mi történt múltkor. Megvertek. És tudták, hogy ki vagy. Mire lehetnek még képesek?- felveszem közben a kulacsomat, hogy igyak, egy kortyot-
Biztos vagyok benne, hogy az a Styles gyerek is benne van. - na, itt félrenyelem az innivalót és köhögni kezdek.
- Ezt meg honnan veszed? - csattanok fel, bár belegondolva nem volt jó ötlet.
- Tudod ki ő? - kerekednek ki a szemei. 
- Nem, vagyis hát... - most elmondjam neki vagy ne? - Csak hallottam róla dolgokat és nem hiszem, hogy benne volt.
- Ha hallottál róla dolgokat, akkor pont az ellenkezőjét hinnéd. - sandít rám. - Nem ismered őt April. 
- Miért te igen? 
- Hidd el jobban, mint te. - ahha persze mert te lefeküdtél már vele, ugye?
- Oké,  meggyőztél, hagyjuk. - elmosolyodik, mintha neki lenne igaza. Még ha tudná, hogy mennyire nem. De ha elmondanám neki, annak nagyon rossz vége lenne, kitálalna apámnak és még a szobámból sem jöhetnék ki. - Folytassuk inkább az edzést. - nyögöm ki végre. Nem szólt semmit, némán beleegyezett majd folytattuk, amit elkezdtünk. Egészen 15 percig, mivel egyszer csak kivágódott az ajtó, és apám lépett be rajta lángoló szemekkel. Nem igazán lettem volna a közelében. Jax-nek int mutatóujjával, mire a fiú távozik mellőlem. Figyelem a beszélgetésüket, apám hevesen artikulál és hadonászik a kezeivel. Pár perc múlva odakiáltanak nekem, hogy mindjárt jönnek, csak van egy kis elintéznivalójuk, addig gyakoroljak. Hu hát köszi szépen, mégis hogy gyakoroljak? Aztán hirtelen elfog a félelem, hogy Harryt netán megtalálták. Hiszen abban biztos voltam, hogy a kép miatt őt keresik. Igen, aggódom értem, mert törődöm vele. Nem úgy mint ő velem. Végignézte aznap este az egészet. Végignézte mintha nem is ismerne. De akkor engem miért érdekel, hogy vele mi lesz? Azért mert törődök, mindigis törődtem, ez az én bajom. 
Egy meleg kéz telepszik a bal vállamra. Az ijedtségtől összerezzenek és egy késsel a kezemben hirtelen hátrafordulok. 
- Hé hé hé, nyugalom kislány - nevet fel ismerős hangon. Ha meglátom nekem is jobb kedvem lesz, de nem tudom megmagyarázni, hogy miért. Tartok tőle, és nem bízok meg benne, de mégis jobb kedvre tud deríteni egyszerűen a jelenlétével. 
- Te mit keresel itt megint? - kérdezem aggódva mégis egy halvány mosollyal. - Elég bajom van már miattad. 
- Éppenséggel csak erre jártam, gondoltam beugorhatok a kis cimborámhoz. - kacsint rám.
- Én meg éppenséggel gyakorlok. - mutatom fel a kezemben lévő kést mosolyogva.
- Láttam, ahogy "gyakoroltál" de én azt inkább tanulásnak nevezném. - beszél visszafojtott röhögéssel. Felemelem a szabad kezemet és mellkason vágom, mire megjátssza a sértődöttet, és hogy nagyon fájt neki az ütés. Megforgatom a szemeimet és elmegyek az eddig földre esett késekért. 
- Szóval csak úgy véletlenül pont erre jártál igaz? - kiabálom vissza neki mivel nő közöttünk a távolság. 
- Ahogy mondod. - kacsint rám ismét.
- Akkor véletlenül sem Harry küldött bébiszitternek ugye? - teszem le a késeket az asztalra. 
- Abszolúte nem. - villantja meg fehér fogait. Egyre kínosabb lesz a téma, próbálom nem kimutatni, de nem hiszem, hogy sikerült. Így inkább meg fogok pár kést és elkezdem dobálni őket. Persze pont most egyik sem talált bele még csak a céltáblára sem. A földön hevert az összes én meg magamban szitkozódtam, hogy milyen béna vagyok. Meghallom magam mögül Louis kuncogását is, majd hátradöntöm a fejemet és én is kiröhögöm magamat. 
- Most úgy röhögsz, mintha neked jobban menne. - nem szól, semmit csak felhúzza egyik szemöldökét és felvesz három kést. Néhány másodpercig méregeti a célpontot majd magabiztosan elhajítja a késeket egymás után. Mondanom sem kell, hogy mindegyik a közepébe fúródott, én meg tátott szájjal bámultam. 
- Nem szóltam semmit. - emelem fel a kezeimet és még mindig le vagyok sokkolva 
- Egyszerű, csak ne görcsölj rá. Nézd így. - A kezembe nyom egy kést, majd ő is megfogta a markomat. Mögöttem áll, kissé zavar a közelsége, de csak a késre figyelek. - Ne szorítsd ennyire, csak lazán. - súgja a fülembe. Azt csinálom, amit mondott, majd együtt eldobjuk a kést. Először nem nyitom ki a szememet megnézni, Louis mellkasának döntöm a fejemet. - Szóval nem nézed meg mit alkottál? - válaszul csak nemlegesen megrázom a fejemet. Megfogja gyengéden a két csuklómat és a táblával szembe fordít. - Nyisd ki a szemedet. - súgja lágy hangon a fülembe. Először csak az egyiket nyitom ki majd a másikat. Majd mikor meglátom, hogy majdnem "eltaláltuk" a tábla közepét felvisítok, és a nyakába ugrok. 
- Köszönööööm - vinnyogom, neki miközben még mindig ölelem. 
- Ugyan már, semmiség. Tudod, a mestertől mindig tanulhatsz. - beleütök, a vállába mire csak megint jajgatni kezd. Tengerkék szemeibe nézek, amik az eddiginél világosabbnak tűnnek. Még nem is néztem meg, hogy mi van rajta. Egy zöld ’Adidas’ melegítő fölső és szürke, ugyanolyan márkájú nadrág. Haja enyhén hátrafésülve, arca kissé beesett. Mégis bódítóan néz ki. Leheletén érzem a cigi szakod, meg persze a mentolos rágót, amivel próbálja elnyomni a kellemetlen szagot. Harrynél sosem volt ilyen gond. Ő nem cigizik, legalábbis nem rendszeresen. És persze a megjelenésük sem hasonlítható össze, hiszen Harry mégiscsak Harry. És őrülten hiányzik. 
De az ajtó a változatosság kedvéért megint kivágódig, és feltűnik apa és Jax. Louis egy pillanat alatt felhúzza a kapucniját és elsiet. 
- Ki volt ő? - kérdezi apám miközben elém lép. De mielőtt válaszolhatnék, bombáznak a többi kérdéssel.
- Mit akart?
- Bántott téged?
- Megfenyegetett?
- Mit mondott?- teszik fel felváltva a kérdéseket.
- Uram atyám, ti betegek vagytok. Gyógyszert kéne szednetek erre, ez nem normális, paranoiásak vagytok. Fogalmam sincs, hogy ki volt, csak a WC-t kereste. - hazudom nekik. Pár másodpercig csak némán bámul rám, majd mintha eszébe jutna, valami felkapja a vizet és elmegy abba az irányba, amerre Louis ment. 
Jaxel még gyakoroltunk a dobásokat, bár nagyon nem volt kedvem az egészhez, így még rosszabbul sikerült. Először nagyon érdekelték a kések, amik a céltábla közepében voltak, de leráztam annyival hogy szerencsém volt.
                            XXX
Éppen aput várom valami irodában, hogy végezzen a dolgával, már vagy háromnegyed órája. Igaz azt mondta, hogy maradjak itt, de nem bírom tovább. Kinyitom az ajtót és a kávéautomatához sétálok. Útközben megbámulnak többen is, már igazán megszokhatnám. 
Egy pohár cappuccino sétálgatok tovább. Nem tudom, mit csinál itt ennyi ember, de mindenki rohan valahová. A fejem már megfájdult a zsúfoltságtól ezért úgy döntök, hogy megkeresem aput. Néhány ember megkérdezése után végre tudom, hogy az alaksorban van. Fél óra keresgélés után végre megtalálom a lejáratot. Bár ha belegondolok jobb volt fent unatkozni az irodában, mint itt menni, ahol lekopott a tapéta a falról és minden tele van pókhálóval. Köhögni kezdek a portól, miközben a harmadik ajtóhoz sétálok. Elvileg itt van. De az biztos, hogy egy őr áll az ajtó előtt. Odasétálok, hogy csak úgy bemenjek, de megállít. Valószínűleg nem tudja ki vagyok, még újnak tűnik és fiatalnak.

-          Elnézést kisasszony, oda nem mehet be.

-          Sajálom, de szerintem meg igen.

-          Hölgyem kérem, menjen el innen, vagy nekem kell elvinnem.

-          Maga nem fog hozzám nyúlni, az apám odabent van. – megint a kilincs után nyúlok, hogy bemenjek.

-          Utoljára szólok hölgyem, ha nem megy el nem ilyen rendezett a haja és a ruhája. – a gondolattól felfordul a gyomrom nem is tudom hogy lehet ilyeneket alkalmazni.

Utoljára szólok, ha nem enged be nem lesz itt munkája, detalán el is köszönhet a családjától. – mosolygok rá majd előhúzok a farzsebemből egy kártyát és az arcába nyomom. Amit meglátja, kikerekednek a szemei és el is vörösödik. Még mindig csak vigyorgok rá, közben kinyitja az ajtót és végre bemehetek.
- Apa már nagy unatkozom, nem lehetne, h- nem tudom befejezni mikor, meglátom a zöld szempárt. Apámmal szemben ül, éppen megszakítottam a beszélgetésüket. Már annyi ideje nem láttam, de a találkozásunkat nem így képzeltem el. 
- Jó hogy itt vagy kicsim. April ő az a fiú, akit mutattam neked múltkor azon a képen. - beszél hozzám önelégülten. 
- Tényleg? - mosolyodok, el miközben ránézek. - Maradhatok, ameddig beszélsz vele? - fordulok apámhoz. Maga mellé húz egy széket, amire leülhetek. 
- Tudod, kicsim már nemsokára végzek, de itt maradhatsz a végére. Ha gondolod kérdezhetsz is. - simít végig a hátamon. 
- Hát akkor kezdjünk bele. Harry, ugye ez a neved? - bólint, mosolyogva majd hátradől a székben. - Szóval mit csináltál aznap este.
- Semmit. Iszogattam pár haverral. Meg volt egy kis elintéznivaló dolgom. - mosolyog miközben előbukkannak a gödröcskéi. Milyen régen láttam már így. Elég ne gondolj erre April, mérges vagy rá. 
- És milyen elintéznivalók? Csak nem kellett végignézni valamit? - fáj felidézni, ami történt, vagyis azt, ami nem történt meg, mivel meg se moccant.
- Nem, én rögtön hazamentem miután végeztünk az ivással. - nagyon jól hazudik. Ha nem tudnám, hogy ott volt, akkor hinnék is neki. 
- Akkor tegyük fel, hogy otthon volt. Nos, akkor mit gondol arról az emberről, aki végignézte, ahogy megvernek egy lányt, meg sem mozdult, egy szemrebbenés nélkül, állt és nézett ki hülyén a fejéből, ameddig a lány segítségért kiáltozott, arra várva, hogy megemeli az az idióta a seggét és segít neki. - a végén már kiabáltam vele, sírástól visszafogott hangon. Zöld szemeit az enyémbe fúrja, látom, rajta hogy próbál valamit mondani, de nem találja a szavakat. Helyes.
- Azt gondolom róla, hogy biztosan nyomós oka volt arra, hogy nem segített, - előrehajol, és az asztalra könyököl. - Biztosan nagyon sajnálja az egészet és nem aludt  és enni is alig evett az óta, mióta megtörtént az az este. Csak nem tudja, hogy mit is mondhatott volna, vagy, hogy hogyan mondja el. - most már tényleg könnyek gyűltek a szemembe. Felállok és elé lépek. Kezem a következő pillanatban az arcán landol, megpofoztam. Nem tudom miért csináltam egyszerűen muszáj volt. 
- Dögölj meg! - üvöltöm, neki majd kirohanok a szobából.

UI: Mint már megszokhattátok ismét késve hozom a részt :D De azért remélem tetszik. Kommenteket még mindig szívesen olvsunk. ;D