2015. december 14., hétfő

18.rész - Fire



Éles fény vakít el. Sokáig tart mire hozzászokom. Körülnézek a szobában. Betonfalak vesznek körül, a jobb oldalamon pedig egy ablak amin besüt a nap. Egy egész éjszakán keresztül ki voltam ütve? Ülő helyzetbe tornászom magam a piszkos ágyon amin eddig feküdtem. A bal oldalon egy ajtó. Hirtelen pattanok fel és indulok el felé de valami visszarántja a jobb bokámat így nagy csattanással érek földet. 
-Ó hogy basznátok meg! -kiáltom el magam, bár tulajdonképpen gondolhattam volna rá hogy megbilincselnek. Mire feltápászkodom addigra Luke és Ashton beront az ajtón. 
-Hova igyekszel cicám?
-Az északi-sarkra. És ne hasonlíts egy négy lábon járó szőrgombóchoz. -vágok vissza. -Mellesleg igazán elmondhatnátok mi az istennek hoztatok ide. Egyáltalán hol vagyunk? És minek? 
-Ezekre nem mi fogunk válaszolni. 
-Akkor? -nem válaszol csak odalép hozzám. Eloldja a lábam majd közre vesznek és úgy kezdenek el vezetni valamerre. 
Harry.
Istenem vajon hányszor keresett? Minnél előbb ki kell jutnom innen. Vagy remélem ő jön értem. Tudatnom kell vele hogy jól vagyok. Ha kijutok az lesz az első hogy megkeresem. 
Apa.
Tuti halálra aggódja magát. Megint nem fog elengedni sehova. Vagy valakit a nyakamra küld. Szuper. 
Logan. 
Szegény. Apám biztos kurvára lecseszte. Remélem azért nem esett baja. Nem lennék a helyében. És csak tíz percig volt távol. 
Odaérünk egy kétszárnyú faajtóhoz. Belépünk és itt már más a levegő. Itt meleg van és cigifüst száll fel egy hosszú szivarból. A másik kettő -Michael és Calum- is a szobában tartózkodik. Az utóbbi szemei azonnal végigmérik a testem ami rossz érzéssel tölt el. Pontosabban hányingerrel. A karjaimat magam köré fonom és csak most tűnik fel hogy nem is a sajátjaim vannak rajtam. Egy szürke férfi póló és egy rövid de bő, kék, szintén férfi nadrág. Megborzongok a gondolattól hogy akármelyikük hozzám ért. Akárhogy. Szerencsére a fehérneműim sajátok. Legalábbis úgy érzem. 
-Gyere közelebb. -hallok meg egy mély hangot és csak most veszem észre hogy többen vagyunk itt mint gondoltam. A hang a szivar tulajdonosától jön. Ősz haj, ráncos arc, magas testes alkat. Ki a fene ez? Teszek pár lépést felé így felére csökkentve a köztünk lévő métereket. 
-Gyönyörű lány vagy ugye tudod? -összeráncolom a szemöldököm. Mit akar tőlem? 
-Foglalj helyet. -mutat a vele szemben -az asztal másik oldalán- lévő kis fotelra. Leülök. Hirtelen gyengének érzem magam. 
-Mit akar? -teszem fel a kérdést, amire nagyon szeretném megkapni a választ. 
-Megismerni téged. 
-Jó vicc. Engedjen el. 
-Nem tehetem. Még nem. 
-Nincs sok időm magára. 
-Annyid van amennyit én akarok. 
-Maga elég beképzelt. 
-Ó nem. Igazat beszélek. Apád tudja hogy itt vagy velem. 
-Hogy mi?!?!? -akadok ki. Ha tudja akkor miért nem jön értem? Megpillantom az asztalán a telefonomat. Érte kapok de ő a gyorsabb. 
-Na jó. -dőlök hátra. -Mondja már el mi a fasz van!
-Vigyázz a szádra April! -szól rám. Teljesen úgy csinálja mint az apám. Fenyegetően a szemembe néz. 
-Nem rémít meg. 
-Te mindig ilyen makacs és nagyszájú voltál? 
-Nem tudom. Biztos. 
-Mi van az apáddal meg azzal a nővel? 
-Honnan a fészkes fenéből tudjam? Semmi közöm Lillyhez. Én nem akartam hogy apám összejöjjön vele. 
-Nem mondtad neki?
-Dehogynem! De maga szerint hallgat rám? 19 vagyok és pasim se lehet mert ha meglátja hogy valaki csak a kezem fogja annak többé nem lesz gyereke! -akadok ki. Nem is tudom miért mondom el ezeket egy idegennek. Jobb lenne a befognám. 
-Szeretnéd hogy beszéljek vele?
-Hiába. Magára se fog hallgatni. Ne legyen túl bizkodó. 
-Rám mindig figyel hidd el. 
-Ja persze. Az se tudom ki maga. Miért higgyem el? 
-Igaz. -nyomja el a szivart. -A nagyapád vagyok. 
-Hogy kicsodám?
-Jól hallottad. Andrew Stark. 
-Én azt hittem meghaltál. 
-Ez csak mese. Frank nem akart bevonni a maffiába ezért azt mondta neked hogy halott vagyok. 
-Akkor.... te verettél meg? -ötlik fel bennem a gondolat. 
-Igen, én voltam. Sajnálom. -nem szólalok meg. Újra lejátszódik bennem az az este. Újra megjelenik Harry. Meg kell magyaráznia. Nem értem és egyre csak rosszabb hogy nem mondja el. Legközelebb amikor átjön kifaggatom. Valószínűleg még nem tudja hogy nincs semmi bajom. Nagyot nyelek. 
-Felhívhatnék valakit? 
-Csak tessék. -rakja elém a telefonom. Azonnal kézbe veszem és megnyitom a híváslistát. Azonnal rányomok a nevére.
-April? -szól bele azonnal.
-Én vagyok. 
-Jól vagy?
-Semmi bajom.
-Bajod esett?
-Nem. 
-Hol vagy?
-..... Nem tudom. -hadarni kezd egy csomó mindent, aminek a felét nem is értem.
-Hé! Nyugi. Nincs bajom. Hívlak ha hazaértem. 
-Le ne rakd! 
-Muszáj. Csak... nyugodj meg. Kérlek. -mondom majd kinyomom. Nem akarok visszanézni rá, mert tudom hogy látná rajtam hogy kivel beszéltem. És azt nem akarom. Kifújom a levegőt és mégis ránézek. Nem szól egy szót sem. 
-Elmehetek? -kérdezem percekkel később. 
-El. -Ashtonra néz és bólint. Két kar fog le hátulról és újra megérzem a combomnál a tűt. 
-Ezt miért kell? -kezdek rángatózni de leszorítja a lábam.
-Nem tudhatod hogy hol vagyunk jelenleg. -szűrja belém. 
-Várj! Utolsó kérdés. 
-Mi lenne az?
-Mennyi időre üt ki ez a cucc? 
-48 órára. 
-Hogy mi van? -kezdek el küzdeni a szorítás ellen újra, de már nyomja is belém az anyagot. -Egyáltalán mi ez? -kérdezem, de ha kapok is választ, már nem hallom. És nem azért mert kiüt. A szemeimbe belenyilall a fájdalom mire összeszorítom őket, de kénytelen vagyok újra kinyitni mert égő érzés önti el az egész testemet. 
-... ennek nem így kéne hatnia... -hallom, de csak mint valami suttogást. Mintha tűzbe dobtak volna, ami kiégeti a szemeim. Aztán megszűnik. Mindent élesen kezdek hallani, de a szavakat még mindig nem értem. A gyűrűmre nézek. Remegek. A gondolataim összezavarodnak. A tekintetem fennakad, majd a szemhéjaim lecsukódnak, hiába akarom őket nyitva tartani. 

XXX

Zihálva, izzadságtól mocskosan ülök fel. Megtapogatom magam körül az ágyat és az arcomat. Az én ágyam. Itthon vagyok. Apát látom a fotelomban aludni. Szólongatni kezdem mire felébred és odarohan hozzám. 
-Mi történt? Mennyi ideig voltam így? 
-16 óráig. 
-De miért? Mármint... azt mondták nem így kéne hatnia. Ezt hogy értették. 
-Még nem tudom. Patrick vett tőled vért és most dolgozik azon hogy megtudja. -bólintok. -A többit holnap megbeszéljük. Most aludd ki magad. -ad puszit a homlokomra és elhagyja a szobámat. Az éjjeliszekrényen meglátom a telefonom és rögtön írok egy üzenetet. 

"Jól vagyok. Ne aggódj."

Két percen belül meg is érkezik a válasz. 

"Már hogy ne aggódnék ha rólad van szó? Holnap este megyek ;)"

"Várlak. De most aludj. Eddig nem nagyon sikerülhetett." 

"Igazad van." 


Így már mosollyal az arcomon alszom el. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése