2016. március 27., vasárnap

31.rész - Runaway

Egy pillanatra elhomályosul a látásom, de utána újra tiszta minden. Magam előtt látom Harry kissé rémült tekintetét. 
-Sajnálom. -szűri ki a fogai közt, hogy tartsuk az álcánkat. De én nem mondok semmit, csak lelököm magamról. Nem tudom miért, de most mintha nem én irányítanám a testem. Ezért történik meg az is, amit nem tudom, hogyan fogok kimagyarázni. Mintha valamiféle harag irányítana. De biztos, hogy nem ő okozta, hiszen ő az egyetlen aki vissza tud rántani a vörös szemeim uralmából. A kezem ökölbe szorul és már találkozik is Harry arccsontjával. 
-Istenem...én... -de folytatni nem tudom, mert valaki felhúz róla. A kettő pasiból az egyik, akit leszedtem Harryről nem sokkal ezelőtt. Verni kezd és valahogy nincs erőm ellenkezni. Aztán rájövök, hogy muszáj tennem valamit, ugyanis túl kell élnem. Élnünk. A következő ütés elől elhajolok, majd megfogom a kezét és -ahogy egy botot szokás- eltöröm a kezét, mire felüvölt. A mellkasára rúgok így elterül. Észreveszem az éles követ amibe én is bevertem a fejem. A hajába markolok és nekiverem a halántékát a kőnek. Hatszor ismétlem meg, mire meghal. Felnézek. Harry épp a másikat öli meg. Észreveszi, hogy nézem. Felállok és rohanni kezdek felé. Ő is megindul felém. Mikor találkozunk, nagy csattanással terülünk el a földön. Én arccal a föld felé, Harry teljes testsúlyával rajtam. 
-Bocsánat. 
-A szemed. Vörös volt. 
-Nem miattad vagy ellened van.
-Tudom. -fordít meg maga alatt. Felém nyúl, de megszólal a sziréna. -Bassza meg! -szitkozódik hangosan, majd leszáll rólam. Felkönyökölök, de már csak a futva távolodó alakját látom. Én is visszaindulok a házikómba. A vacsora csendben telik. Alig lehet valami zajt hallani az étkezőben. Megint utolsónak megyek fürdeni és remélem, hogy Harry még itt van a közelben és esetleg tudunk beszélni egy kicsit. Meg is látom az alakját amikor ki akarok menni a fülkéből. 
-Hogy a francba jutunk ki innen mindketten élve? -kérdezem. 
-Fogalmam sincs. Ha az apáinkon múlik, akkor sehogy. Remélem Louis-ék kitalálnak valamit. 
-Én is. Harry... ha... ha...
-April, nem fogsz meghalni. Nyugi. -simít végig az alkaromon. Istenem, de jó hogy itt nincs kamera. -Csak vedd elő a szemeid. Ilyene senki másnak nincs. -bólogatok. Az állam alá nyúl és felemeli a fejem. A szemébe nézek.
-És... ha kimegyünk innen, akkor valószínűleg majd vissza akarnak majd minket hozni igaz?
-Igen. De elviszlek valahova. Valahova messze. Ahol csak ketten lehetünk. Együtt. Oké?
-Oké. -mosolygok rá. 
-Ügyes legyél. 
-Most úgy megcsókolnálak. 
-Most úgy megdugnálak.
-Perverz. -teszem karba a kezeim.
-Egy apró törölközőben állsz előttem és felnyomod a melleid. 
-Miattad nem fogok tudni aludni. -mondom és szorosan összezárom a lábaim.
-Felizgattalak? -nyalja meg a száját.
-Direkt csinálod?
-Talán. -válaszol a kérdésemre.
-Talán. -válaszolok én az övére. Egy nagy mosolyt villant, majd kimegy. Nem, nem néztem végig ahogy az a szűk fekete ruha kiemeli az izmait. Gyorsan felöltöztem és elhagytam a helységet. 
Aznap 22-en maradtunk.
Másnap 13-an mentünk vissza a házainkba.
Aztán csak 8-an.
Majd 5-en.
A hetedik nap végére már csak 3-an maradtunk. Én, Harry és még egy pasi. A bemondás szerint meg is kaptuk a levelinket, de persze mi más lett volna benne, minthogy öljem meg Harryt? Összeverve, tele sebekkel feküdtem le aznap aludni. És akkor tényleg elhittem, hogy van számunkra remény, hogy kijutunk innen.

XXX

A nyolcadik nap reggelén, amikor kiléptem az ajtón elhatároztam, hogy nem kezdeményezek harcot. Csak akkor harcolok, ha rám támad a pasi. De remélem Harry megöli. 
A Vér-hegyet célba véve, elindultam és nem sokkal később a tetején kötöttem ki, ahonnan lelátni a kis házainkra. Sokáig ültem ott és bambultam, a fejemet kiürítve. Jól esett és elhatároztam, hogy ide még vissza fogok jönni. Sötétedik és lassan a sziréna is meg fog szólalni úgyhogy felkelek és elidnulok lefelé. Ütközben nyüszítést hallok îgy a hang forrásának keresésére indulok. Nem kell túl messze mennem, mert nemsokára rábukkanok egy fekete kiskutyára, aki beleakadt egy csipkebokorba és nem tud szabadulni. A tüskék beleakadtak és ezért nyüszít ennyire. Óvatosan próbálom kiszedni a bokorból és iszonyú boldog leszek amikor sikerül. De ő is, mert össze-vissza kezd nyalogatni. Iszonyú aranyos. És két világító kék szeme, esküszöm, mint valami démon. 
-Démon. -gondolkozom el. -Ez lesz a neved. Tetszik? -kérdezem, bár azt se tudom minek beszélek egy kutyához. Megszólal a sziréna én pedig Démonnal a nyomomban elindulok vissza. A házaknál csak Harryt látom. 
Úgy látszik ketten maradtunk. 

XXX

-April! April! -Jax hangjára és rázogatására kelek. 
-Hogy kerülsz te ide? -pattanok fel az ágyból. 
-Kiviszünk innen titeket. Gyere. -gyorsan pattanok fel és húzom fel a ruhám és cipőm. -Hogy jutottatok be? 
-Áramszünet. 8 percünk van kijutni. -felkapom Démont. Nem tudom, hogy tudná-e tartani a tempót, de ha igen, akkor sem akarom hogy zajt csapjon. 
-És még mennyi? 
-Öt. 
-Menjünk. -ahogy kilépek a házból látom, hogy Harry ajtaja is nyitva van. Gyorsan becsukom az enyémet és futásnak eredünk. Kb négy percnyi sprint után meglátom a nagy házat és a kaput ahol bejöttem. Mikor átérünk rajta iszonyatosan megkönnyebbülök. Elrohanunk a kocsiig, bepattanunk és Logan már indul is. Zihálva dőlök hátra. 
-Hova visztek? Egyenlőre egy rejtekhelyre. Reggel indul a gépünk Dubronik-ba. 
-Horvátországba? 
-Igen.
-Miért pont oda?
-Mert reméljük hogy ott nem találnak ránk. 
-Mi hárman?
-Igen. Plusz Mia és Louis, Niall, Liam, meg a két Styles gyerek. 
-Két Styles? Mi? Zayn is Styles?
-Eléggé csodálkozom hogy nem tudtad.
-De ez... hogy?
-Des mielőtt összejött a nőjével gyereket csinált egy másik nőnek, aki neki adta a gyereket. 
-Ja, értem. -Logan leparkol egy külvárosi kisház előtt, majd bemegyünk. Ahogy beérek és Harry meglát felpattan és a karjaiba zár. 
-Most tényleg megnyaltad az arcomat? -kérdezi. 
-Nem én voltam. -mondom és felemelem a szeme elé a még kezemben lévő apróságot. Megsimogatja, de a következő pillanatban eltűnik a kezemből. 
-Istenem de aranyos! 
-Én is nagyon örülök, hogy újra láthatlak, kedves Mia. 
-Szia. -ölel meg. -Mi a neve?
-Démon. 
-April! 
-Lou! -sorban megölelgetek mindenkit, majd lefekszem a kanapéra, és el is alszom. 
Kb két óra múlva kelt fel Liam, hogy ideje kimenni a reptérre. És még csak hajnali 5 van. Ahogy közeledünk egyre idegesebb leszek, ugyanis nagy az esélye, hogy lebukunk, elfognak és akkor ki kell találnunk valamit, hogy miért nem vagyunk hajlandóak egymással harcolni. Felszállunk a gépre ahol egymás mögött 3 darab hármas ülés van így pont elférünk kilencen. Liam, Jax és Logan az elsőben, Lou, Harry és én a másodikban, Niall, Zayn és Mia mögöttünk. Így indulunk el Horvátország felé. Nem tudom honnan lesznek cuccaink, mert összesen két sporttáskát hoztak és foggalmam sincs hogy mik vannak bennük. Nagyon szeretném lecserélni ezt a szűk fekete hacukát, ami elég kényelmes volt a verekedéshez, de több mint egy hét után már nagyon jó lenne megszabadulni tőle. Harry vállára hajtom a fejem, ő pedig ad egy puszit. Az út 4 óra, így fél tízkor le is szállunk. Jó lenne, ha nem találnának ránk. A tengerparttól nem messze egy kis emeletes ház lesz az ideiglenes lakhelyünk. 
-Fáradt vagy? -kérdezi Harry.
-Igen. Látom rajtad, hogy te is. 
-Aha. Na gyere, végre aludhatunk együtt. 

2 megjegyzés:

  1. helló nagyon tetszik remélem hamar lesz folytatás és remélem semmi bajuk nem lesz^^ várom a folytatás*-*

    VálaszTörlés
  2. Uristen ez valami naon cukii sorii naon tetszik remelrm hamar lesz kovi mar nagyon varom

    VálaszTörlés