36. rész - Excuse me

A konferenciának ma este lesz vége, az eredeti terv szerint viszont maradtunk volna egy hétig. Így viszont a cuccainkat ki sem pakoltuk, rögtön indulunk, amint végeztek a tárgyalással. Bár apu szó szerint nem szólt hozzám tegnap óta, Lillyvel beszéltem csak. Itt maradt velem még este, de amikor felébredtem, akkor már nem volt ott. Valószínűleg apáékkal van, ahol mellékesen én is ott lettem volna, csak hát így megváltozott a terv. Most 10 óra van és még mindig az ágyban fekszek, éhes nem vagyok, valószínűleg kihánynám, ha valamit le kéne tolnom a torkomon, de egy pohár vizet muszáj meginnom, mert úgy érzem, kiszáradok. Erőt veszek magamon és kikászálódok az ágyból, majd magamra veszek egy pulóvert és elindulok a konyhába. Mikor belépek egy ismerős alak fogadott a bárpultnál ülve, mikor meghallotta, hogy ott vagyok leugrott a székről és egy ölelésbe vont.

- Te meg mit keresel itt Louis? – motyogom a nyakába.

- Valakinek itt kellett maradnia, nyilván Harryt nem engedték, a történtek miatt.

- Fáj a fejem, szükségem van egy pohár vízre.

- Ugye tudod, hogy nem vagytok normálisak? –nevet fel.

- Louis, ne most légy szíves.

- Csak hogy tudd mi próbáltuk elterelni a figyelmüket, de nem tudom hogy gondoltátok, Itt ahol mindenki itt van.

- Oké, értem Louis. Hülyék voltunk, de tényleg nem szeretnék erről beszélni. Így is elég baj hogy fogalmam sincs, hogy mi lesz velünk, és még beszélni sem tudunk.

- Úgy is mindig megoldjátok, biztos vagyok benne, hogy most is kitaláltok valamit.

- Nagyon tanácstalan vagyok Louis. De mi van Miáékkal?

- Nem igazán zavartatták magukat, senki nem figyelt rájuk, szóval egész sokat voltak együtt.

- Legalább nekik összejön. – nevetek fel kínosan.

- Tudod te hogy nektek mennyire összejött? Jobban nem is csinálhattátok volna. Én már az első nap lebuktam volna. – elnevetjük magunkat mind a ketten.

- Túl nagy a szád. – húzom le a fejéről a sapkáját és a sajátomra teszem.

- Az enyém? – hüledezik nagy szemekkel. – Soha!

- Igaz, hova is gondoltam, biztos összekeverlek valakivel. – csóválom meg a fejem.

- Egészen biztos.

XXX

Apáék úgy 10 perce értek haza, úgyhogy elkezdtek a többiek kipakolni a kocsiba. Még bekötöttem a cipőfűzőmet és én is elindultam a bőröndömet magam mögött húzva. Amikor a nappalihoz értem megláttam Harry göndör fürtjeit és más kész voltam karjai közé vetni magam, amikor megláttam, hogy Des és a fiúk is ott vannak mellette. A hirtelen jött boldogságom elszállt és hihetetlen csalódottság váltotta fel. A lábaim földbe gyökereztek, és csak a zöld szempárt figyeltem.

- April gyere már! – szűrődik be kintről apám hangja.

- Megyek! – válaszolok én is kiabálva majd elindulok, de a szemkontaktust végig tartom Harryvel.

Mikor elindultunk a kocsival mindenki csendben ült, és nem szólt senkihez. Egy idő után apu megszólalt, ezzel mindenkit meglepve.

- April nem szeretném, ha egy ideig bejönnél a központba. – kellett egy kis idő mire eljutott az agyamig hogy mit is mondott.

- Ezt most komolyan gondolod? – reagálok hevesen.

- Teljesen komolyan, nem vagy olyan állapotban hogy fegyverek közé engedjelek. A végén még magadat is bántanád, amit nem engedhetek.

- Apu ne csináld ezt, kérlek.

- Nincs más választásom. – néz rám a visszapillantó tükörből. – És a késeidet is leadod otthon, minden más fegyverrel egyetemben.

- Na azt már nem. Azt várod, hogy leadjak mindent, amivel meg tudnám védeni magamat?

- Nem várom, parancsolom.

- És én meg nem fogom megcsinálni, nem erre tanítottál.

- A fenébe is April, nem érted meg? 60 embert nyírtál ki megközelítőleg úgy hogy nem emlékszel rá rendesen, és most mentél túl egy szakításon. Nem tudsz rendesen gondolkozni, azt hiszed, hogy én vagyok a rossz.

- Már elnézést milyen szakítás? Én nem szakítottam senkivel.

- Egy szót se többet, azt csinálod, amit mondtam, és Lillyvel mész a boltba dolgozni. Vita lezárva. – Még utoljára a szemembe néz a tükörből, majd az útra koncentrál. Logan megszorítja a kezemet jelezve ezzel, hogy nyugodjak meg.

XXX

Másfél hét telt el a bizonyos tárgyalás óta. Azóta amióta nem beszéltem Harryvel, az óta, hogy arra vagyok kényszerítve, hogy sütiket díszítsek és az óta, hogy le kellett adnom minden fegyveremet. Apropó éppen most érek haza ismét a süti boltból, a táskámat a konyhaasztalra dobom és a hűtőhöz indulok valami ennivalóért. Mikor visszafordulok, meglátok néhány papírt, amit levertem a földre. Gyorsan felveszem őket, és elkezdem olvasni. A következő akcióról szól, amiben persze nem vagyok benne. Egy ütésre megáll a szívem, amikor meglátom miről is szól. Stylesék lenyúltak valami szállítmányt, ami a miénk lett volna, és azt tervezik visszalopni. Miután végig olvastam Jax és Logan lép be a szobába.

- April, te mit keresel itt? Nem kéne még itthon lenned. – néz rám Logan és a papírokat keresi szemével.

- Ó ezeket keresed? Én meg a magyarázatát.

- April ne-

- Most ezt hagyjuk. Mikor akartátok megmondani? Hm?

- Őszintén? Úgy körülbelül.. soha.

- Most már ti is vele értetek egyet?

- Nem értünk senkivel egyet, ő csak a főnökünk April, azt kell csinálnunk amit mond.

- És ha az nem helyes?

- A helyeset már ott átléptük, hogy embereket ölünk.

- Igen és itt is ölnétek, tök mindegy hogy kit. Tudom, hogy mennek ezek. És túl sokat veszíthetek így, ezt nem hagyhatom, sajnálom.

- April, kérlek, kézben tartunk mindent, csak bízd ránk. Mi is túl sokat veszítenénk, ha te megjelennél ott.

- Sajnálom. – vágom oda nekik, majd Jax vállába beleütközve elmegyek mellettük.

XXX

Már elmentek itthonról, mindenki, szóval persze hogy nem fogok a seggemen ülni és várni, hogy kit nyírnak ki, ezért feltörtem apu irodáját, a késeimet nem találtam, csak pisztolyt, a semmi helyett azért ez is jobb. Logan motorja itt van, a szobájában megkerestem a kulcsát és így már van járművem is. Csak egy kis szerencse kell, hogy senki ne ismerjen fel, és vehetjük is sikernek a kis magánakciómat.