13. rész - The beginning

Próbálok lenyugodni és összeszedni minden gondolatom Harryről. Ha már beavatom Jaxet, akkor az egész sztorit tudni fogja nem csak részleteket. Különben is kell már valaki, akinek elmondhatom, mert bele fogok őrülni, ha magamban, kell tartanom. Mondhatjuk, hogy Jax a legjobb barátom és kétség nélkül meg is bízom benne, de ezt most mégis olyan furcsa elmondani neki. Csak bámulok magam elé és nem bírok megszólalni. Jax egyre türelmetlenebbül fürkészi az arcomat és éppen megszólalni készül.

- Mondom-mondom, csak adj egy percet. – szólalok meg.

- Ahogy akarod. – dől hátra az ülésén egy nagy sóhajtás kíséretében.

- Ahj fogalmam sincs, hogy hol kezdjem.

- Az elején. - vigyorog rám.

- Nem volt olyan vicces, mint gondolod. – dugom ki rá a nyelvemet.

- Hát pedig én nevetek. - mutat az arcára.

- Én meg nem. - mutatok az enyémre.

- Na, szóval elkezded még ma, vagy helyezzem kényelembe magam?

- De ez annyira bonyolult, nem megy ilyen egyszerűen. – forgatom meg a szemeimet.

- Összejöttél az egyikkel. – jelenti ki.

- Mi? Ezt meg honnan tudod? – kapom oda a fejemet az ő irányába.

- Édes kis butuska April. Mi más lenne, ha nem fiú a dologban?

- Jó, de akkor sem olyan egyszerű. – kezdek duzzogni.

- Akkor meséld már el végre, hogy mi nem olyan egyszerű.

- Jó, jó, rendben. Szóval körülbelül 2,5-3 hónapja kezdődött az egész. A városban voltam, kiszöktem, mivel apa úgysem engedett volna ki. De nem is volt otthon szóval azt csináltam, amit akartam. Sokszor szöktem ki, nem szerettem, ha azt kell csinálnom amit, mondanak. És aznap este pont egy sikátornál mentem el. Már sötét volt, ha jól emlékszem éjfél is elmúlt már. Hangokat hallottam a sikátorból és egyre kíváncsibb lettem. Tudod te is hogy mindig mindent tudni akarok, na, akkor képzelj el akkor, amikor meghallok egy lövést. Semmivel nem lehetett volna visszatartani. Elindultam a sikátorba. Egyetlen egy lámpa világította meg az egészet, az is a sikátor legtávolabbi pontján, szóval engem nem látott senki, viszont én is csak alig láttam őket. Páran álltak egy körben és valami menekülésről beszéltek, mert megszöktek valahonnan. Leültem egy kuka takarásába és onnan hallgattam tovább a beszélgetést. Pár perc múlva megjelent egy fekete Range Rover és kiszáll belőle öt srác. Fogalmam sem volt, hogy kik ők vagy, hogy akár veszélyesek is lehetnek, az utóbbira választ kaptam, amikor megláttam a fegyvereiket. Össze voltam zavarodva és teljesen sokkban voltam. Kiabálni kezdtek egymással a szökés miatt és kicsit sem fogták vissza magukat. De ami érdekesebb az arra járó pár emberből senki érdeklődését nem keltette fel ez a dolog. Mikor az egyikőjük, akinek kicsit göndörebb volt a haja előkapott egy fegyvert tudatosult bennem, hogy valaki meg fog halni. De én nem akartam. Percekig hezitáltam, hogy mit csináljak, a pulzusom pedig már az egekben járt. Mikor már elmondták a szokásos „most meg fogsz halni” szöveget úgy éreznem, tennem kell valamit. Elkiáltottam magam hogy: NE!!! És a kezembe akadó első tárgyat –amit máig sem tudok, hogy mi volt- feléjük dobtam. A valamifajta csoda folytán eltaláltam a fegyvert tartó srác hátát és ennek hatására elejtette a pisztolyt. Nem azért mert erősen dobtam, szimplán, csak azért mert váratlanul jött. Teljesen le volt sokkolva mindenki és a pár férfi elfutott, ameddig a többiek a hang illetve dobás forrását keresték. Azt hittem, hogy ott nekem végem lesz. De komolyan. Levegőt sem vettem.

- Maradjatok, itt majd én elintézem azt a rohadékot, aki félbeszakított minket. – indul el felém a göndör. A többiek tiltakoztak egy ideig, de aztán beletörődtek. Talán jobb lett volna nekem is velük együtt elfutni. – Nem tudom ki vagy, vagy, hogy honnan jöttél, de nem érdekel semmilyen magyarázat, miattad kicseszettül elbasztuk ezt a rohadt akciót. - miközben jön felém elhord mindennek és még azt is részletezi hogy hogyan akar megölni. Remek. Nem gondoltam volna, hogy előre tudni fogom a halálomat.

Megáll előttem a sötétben. Nem igazán látom az arcát csak éreztem, hogy nagyon közel van hozzám. Az arcomon érzem, ahogy ki-be veszi a levegőt, egyre gyorsabban, de eközben meg csak a mentolos lehelete. Valami miatt teljesen megnyugodok, és egyáltalán nem félek. Azt mondanám, hogy ez jó pont egy fiúnál, csak elnyomja az a tény, hogy éppen meg akar ölni. Na és persze valószínűleg egy 40 éves pszichopata sorozatgyilkos sebhelyekkel az arcán. Bár a piaszagot és a cigi füstöt hiányolom.

- Figyelsz te egyáltalán rám?- szorítja meg az arcomat szabad kezével. – vagy talán be vagy szívva? Most már tényleg megöl a kíváncsiság, hogy ki lehetsz. Melyik bandából küldtek?- a kérdésre nem válaszolok, csak a homlokomat ráncolom, amit ő valószínűleg nem lát. Végül ugyan úgy az arcomat fogva odébb húzott, hogy jobban lásson. Amikor a fényre értünk nem tudom, hogy melyikünk volt jobban meglepve. Csak áll előttem és zöld szemeivel engem pásztáz.

- Francba. Ne nézz rám így. – szólal meg miközben többször is beletúr barna tincseibe. – és mégis mi a francot keresel itt?- ismét nem válaszolok, csak nézek rá. Azokba a gyönyörű zöld szemeibe.

Akkor este találkoztunk először. Végül elengedett én pedig futottam haza, ahogy csak tudtam. Fogalmam sem volt, hogy miért csinálta, de pár nap múlva újra láttam. Nem is egyszer. Folyamatosan láttam. Mindenhol ott volt ahová mentem. Nem tudom hogyan csinálta, de mindig megtalált. Aztán egyszer, amikor apa nem volt otthon, odajött a házunkhoz és összerakott egy randit. Semmi pénzért nem mentem volna bele, de megkötözte a kezemet és szó szerint kényszerített rá. Amit persze így visszanézve nem bánok, de akkor egyáltalán nem akartam az egészet. Teljesen másnak gondoltam akkor ott a sikátorban, de miután megismertem teljesen máshogy néztem rá. Azt mondta, hogy az apja őt sem engedi randizni és alig csinálhat valamit, ezt persze nem akartam elhinni, de teljesen beleszerettem és már nem érdekelt semmi. Tudtam, hogy nem egy átlagos kapcsolat lesz, de azért ezt nem gondoltam volna. Nem tudtam, hogy jó döntés lesz e, de most itt ülök, a kocsiban elkenődött sminkel, mindjárt újra bőgni fogok, mégis semmit nem változtatnék az egészen.

Jax tátott szájjal bámul rám nem szólal meg vagy 2 percig.

- April te őrült vagy. - vágja a fejemhez majd kinyitja a kocsiajtót, kiviharzik rajta és becsapja maga után. Persze rázárja a kocsi ajtót. Az ablakot püfölöm teljes erővel és közben ordibálok neki.

- Jax esküszöm, hogyha nem nyitod, ki ezt a kurva ajtót betöröm az üveget. – nem nyitotta ki. De ő sem tudta kinyitni az ajtót, hogy bejusson a házba. Megfogtam a hátsó ülésről egy fegyvert és betörtem vele az üveget. Kimásztam az ablakon, ügyelve arra, hogy ne vágjam el semmimet és ráugrottam Jax hátára.

- Esküszöm, hogy őrült vagy April. – kiabál, velem miközben próbál leszedni a hátáról.

- Megígérted, hogy nem mondod el apának. – lihegek a szavak között.

- Betörted a kocsim ablakát. – válaszolja magasabb hangon.

- Mert nem engedtél ki! – most már én is kiabálok vele. Sikerül kinyitnia az ajtót, mire beesünk a házba.

- Ti meg mit csináltok. – lép oda mellénk apa.

- Szia, apa. – üdvözlöm miközben Jax hátán fekszem.

- Szállj le Jaxről. – int a kezével. – És még egyszer megkérdezem, hogyha nem hallottad volna, hogy mit csináltok. – erőteljesen Jaxre néz, akivel már egymás mellett állunk. Meglököm az oldalát ő meg a tarkóját kezdi vakarni. Tudom, hogy el akarja mondani neki, de ha egy icipicit is azt akarja, hogy ne menjek, sehova akkor nem köp be apánál.

- Öhm mi csak hülyéskedtünk egy kicsit tudja, mint haver a haverral. – imádom, amikor zavarban van. Mindig kipirul és össze-vissza dadog. Apa megforgatja a szemeit és magunkra hagy minket. Mi pedig felmegyünk a szobámba.