6. rész - Don't be scared

Jim holtan rogy össze.

-Kérem a kulcsokat. Az igaziakat. -szól Des. Ledobja Maga elé a pénzzel teli táskát. 

-Ezt add ide. -mondja Louis és már ki is csavarta a kezemből a pisztolyt. Zayn is elrakom a sajátját. A tető peremére lépek, hogy lássam mi történik. A két férfi túlságosan el van foglalva egymással ahhoz hogy észre vegyenek. Viszont Liam tekintete rám talál. Elkerekednek a szemei majd leadja az infót Harrynek aki egyből rám néz. Abban a pillanatban Des megkapja a kulcsokat, Josh fogja a pénzt és a két csapat elindul két irányba. Hátra lépek és elindulok lefelé, de Louis elkapja a karom. 

-Engedj. Haza kell érnem apám előtt. -nem szól semmit elenged én pedig futásnak eredek. Bemászok az ablakomon ledobom magamról a ruhákat, bevágom a szekrénybe, majd az ágyba fekve alvást tettetek. Apa hazaér, benyit de többet nem tesz. 

✖️✖️✖️

Későn kelek a tegnapi kimaradás miatt, de megérte. Most már van nyom amin elindulhatok. Legnagyobb meglepetésemre apámat otthon találom, a kanapén a laptopjával az ölében. Csinálok magamnak egy kávét és egy szendvicset majd mellé telepedek. Benyomnám a tévét, de megállít. 

-Tegnap eltűnt egy fegyver a házból. Mit tudsz róla? -teszi fel a kérdést. Bazdmeg Louis!

-Te tartasz fegyvert a házban?? -nézek rá. -Mondjuk... -nevetek fel egy kicsit. -Minek is lepődöm meg? Magadnál is tartasz egyet. -kirántom a kezem az övéből és bekapcsolom a tévét. Egy idő után lecsapja a laptop tetejét majd elhagyja a házat. Hallom a kocsi motorjának zúgását, majd már azt sem. Ekkor veszem a bátorságot hogy felnyissam a gépet és kutatni kezdjek. Mindenképpen a bárt akarom megtalálni amiről a vita mehetett. Sokáig kutatok és amikor feladnám akkor találok egy mappát benne körülbelül 5 címmel. Most honnan tudjam hogy melyik az? Gyorsan felírom mindet aztán mindenből kilépek és vissza rakom a laptopot magam mellé. Erőt veszek magamon és most már tényleg elmegyek felöltözni. Kint szép idő van ezért úgy döntök, hogy elmegyek futni. A zene szól a lábaim csak visznek. Az gondolataim végre tiszták és azt sem tudom merre megyek. Lassan kifáradok ezért a legközelebbi parkban megállok és leülök egy padra. Mi lehet Des és apa között, ami ilyen reakciókat vált ki mindkettejükből, ha akár csak a nevet is meghallják? És miért mondta apám, hogy a Stylesok hazudnak, mint a vízfolyás? Ennyi erővel mondthatnám hogy ő is közéjük tartozik, mert nekem igazat aligha mond. És mi az hogy legyen belőlem kegyetlen szörnyeteg?  Csinálja azt amit Des? Szóval Harry egy kegyetlen szörnyeteg lenne? Szerintem pont nem az. Túl sok a kérdés és válaszom alig van. Csak az számít hogy meg tudjam mi van köztük, és mit titkolnak. Na meg persze valahogyan rá kell vennem apát, hogy tanítson meg verekedni, lőni meg ilyenek. Ha már van egy pisztoly a házban akkor miért ne használjam? Csak valami nagyon ügyes ötlettel kell elé álljak ahhoz, hogy ezt meg is tegye. És nem fogom magam megveretni, hogy bizonyítsam hogy tényleg meg kell tanítania. Hazasétálok és veszek egy fürdőt, majd nekiállok takarítani. Apa későn ér haza, mondjuk nem is vártam mást. 

-Anyád holnap jön. 

-Oké. Kimész érte?

-Igen.

✖️✖️✖️

Anya dél körül érkezik, apa már elindult érte, én meg nekiálltam ebédet készíteni. Hamarosan anyám csapja ki a konyha ajtaját és a nevemet kiabálva szorosan magához ölel. 

-Szia anya. 

-Istenem szívem gyönyörű vagy! 

-Ugyan.  

-Hány fiú akarja hogy a barátnője legyél? -meglep a kérdés.

-Egy sem. 

-Ez nem igaz. Biztos vagyok benne, hogy tetszel valakinek. 

-Nem anya. Senki. 

-De miért? -mintha én azt tudnám. De nem is számít, mert nekem csak Harry kell. 

-Honnan tudjam? Különben is, bárkivel jönnék össze apának úgysem tetszene. 

-Ez így van. -lép be. Leülünk az asztalhoz és enni kezdünk. Csendben telik az idő majd a végén, amikor kezdenék el pakolni apa kezd bele. Valahogy éreztem, hogy amit mondani fog abban nem lesz semmi jó. 

-April... anyáddal úgy döntöttünk, hogy elválunk. 

-Mi?? Miért?

-Sokat utazom és már 3 éve haza sem tudtam jönni. Hidd el így lesz a legjobb. 

-Te velem maradsz. -ezt valahogy sejtettem. Bólintok és elkezdem berakni a tányérokat a mosogatógépbe, majd felmegyek a szobámba. Pár perccel később anya jön be. 

-Kérdezhetek valamit? 

-Persze. Bármit.

-Apa... szóval érzem, hogy valamit nem mond el nekem. -látom az arcán, hogy pontosan tudja mire gondolok. 

-Figyelj. Apád egy nagy ember. Sokan félnek tőle. De ennél többet nem mondhatok. 

-Mi? Erre eddig is rájöttem, de miért nem mondod el nekem ha tudod? Tudni akarom ki az apám!

-Tudom szívem. -az asztalomhoz megy és felír valamit egy papírra. -Hívd fel. Ő valószínűleg elmond neked mindent amit tudni szeretnél. Vagy ha nem is mindent, de nagyon nagy segítséget ad. -a papíron egy telefonszám van. 

-Köszönöm. 

-Most pedig, gyere. Menjünk el vásárolni. 

-Azt hittem hoztál nekem valamit. -mosolygok rá.

-Igen hoztam. De majd csak később kapod meg. 

-Oké. -átöltözök és elindulunk. Szeretek anyával vásárolni. Egy ideig. Persze nekem is kellenek cuccok, de nem bírom hogy órákon keresztül csak ruhákat, cipőket és kiegészítőket nézegetünk. 

-Ez az utolsó ígérem! -szól és menne be a következő boltba. Egy újabb fekete ruhás alakot látok a szemben lévő üzlet mellett a falnak támaszkodva. 

-Anya! Én inkább oda megyek. -intek a fehérnemű bolt felé. Bemegyek és csak remélni tudom, hogy követni fog. Körbejárok a sorokon és felveszek egy két szettet, miközben figyelek, hogy követett-e. Bemegyek a leghátsó próbafülkébe. Felpróbálom az elsőt, amikor valaki belép mögém. 

-Mit keresel te itt? -kiabálok rá. 

-Nyugi már. Halkan. 

-Mit akarsz Jax? Minek követsz? 

-Csak figyelnem kell rád. 

-De minek bazdmeg? Várj kitalálom. Apám. -erre csak bólint. -Akkor mondjam el neki, hogy bejöttél utánam? 

-Ne. Tudtad hogy követlek ezért jöttem be. Hiába rejtőznék el. 

-De minek küldött utánam? 

-Azért mert nem csak én követtelek. 

-Ki? -kérdezem, de megfordul és otthagy. Köszi. Én is szeretlek. Felpróbálom a többit is, de csak egyet veszek meg. Anya már a bolt előtt vár.

✖️✖️✖️

Kicsöng. Valaki a negyedik csörgése fel is veszi. 

-Tessék? Ki az? -habozok. 

-April Stark. 

-Miért hívtál?

-Tudni akarok az apámról. Mindent. 

-Áh. 

-Anyám mondta hogy hívjam. 

-Nyugodtan tegezz. 

-Rendben. De ki maga?

-Az nem számít. Mit szeretnél tudni apádról?

-Hogy ki ő valójában? Miért és mit titkol előlem? És miért nem akar megtanítani arra hogy hogyan védjem meg magam? 

-A legtöbb dologra magadnak kell rájönnöd. De segíthetek elindulni. 

-Hogyan?

-Egyszerűen. Meg szeretnéd tanulni, hogy hogyan védekezz? Ehhez először bajod kell essen. Aztán már nagyon egyszerű dolgod lesz azzal hogy kitaláld mi is történik. 

-Mit fognak tenni velem? -kérdezem ingerülten. 

-Nyugodj meg kicsi lány, nem veszik el 

az ártatlanságod. -mert az már nincs meg. De nem kell tudnia róla.

-És mikor? 

-Ó azt nem mondhatom el. De nemsokára. Ezt a számot többé ném hívhatod fel. 

-Miért nem? -kérdezem, de lerakja. 

5. rész - Shoot

Idegtépő ugatás. Igen, a lehető legkellemesebb dolog, amire kelhet az ember. A párnámat és a meleg takarót is a fejemre húzom, ezzel tompítva a kutya által keltett zajt. De még így sem teljesen. Abban bíztam, hogy csak látott valakit sétálni az utcán, és nem akarta, hogy az ő birtokát megsértése. Sokszor elgondolkodtam egy kiskutya örökbe fogadásán, de az ilyesmi incidensek miatt mindig hagytam a francba az egészet. Még mindig nem hagyta abba az ugatást. Nem is tudom, hogy ébredtem e már ennyire rosszul, de ez most nagyon felhúzott. Összeszorított öklökkel léptem az ablakhoz, majd becsuktam és elhúztam a sötétítőt is. Még mindig bántotta a fülemet a hang, de most már jelentősen kisebb volt a hangereje. Visszavánszorogtam az ágyhoz, és egy hullaként dőltem a meleget árasztó ágyi ruhák közé. Belegondoltam, hogy miért lehetek fáradt egyáltalán, hiszen mióta elment nem csináltam semmit, csak magamba roskadva halálra untam magam. A fejemre húztam a takarót és próbálta újból visszamerülni az álomvilágba, ahol még mellette aludtam el. De nem sikerült. Akárhogy szorítottam össze a szemeimet, akármilyen pózban próbáltam újból visszaaludni, csak annál jobban magamhoz tértem, a kemény valóságba. Nem volt itt. És ez a legrosszabb, amikor tudod, hogy hosszú ideig nem fogod látni. Az ő pólója volt rajtam, még mindig éreztem jellegzetes illatát. Minden érintése, a hanga, a szavai belevésődtek emlékezetembe, úgy érzem, hogy meg fogük őrülni, ha így folytatom. 
Erőt veszek magamon, majd a konyha felé indulok. Út közben beletúrok kócos hajamba, majd felfogom egy copfba. Álmos szemeimet dörzsölöm a hirtelen fény hatására, miközben egy ásítás hagyja el a számat. A szekrényben matatok a kávéfőző előtt állva, de a kávészacskót csak azért sem találom meg. A hűtő kilincsét markolom meg, de észreveszek egy citromsárga cetlit az oldalán.
" kávépor és a tej elfogyott. Estére lesz otthon. "
Varázslatos. Pedig én nem bírom ki a napot kávé nélkül, szóval be kell mennem a legközelebbi kávéshoz. Nem sok kedvem van taxizni, apa sem lesz elragadtatva, de ha nem tudja meg nem lesz belőle baj. Ránéztem a digitális órára a szekrényen, és nem is volt olyan korán, mint éreztem. 11:56 villogott piros számokkal a kijelzőjén, éhes viszont egyáltalán nem voltam. Amilyen gyorsan ment, magamra kaptam egy rövidnadrágot egy egyszerű pólóval, felvettem egy barna magas sarkút majd tükörbe néztem. Kicsit nekem is furcsa volt a látvány, karikák a zöld kissé kialvatlan szemeim alatt, és még látszódott az ágynemű gyűrődése az arcomon. Hajamat hagytam abban a "copf" szerűségben, nem is tudom, hogy nevezhetem e annak, a sminket pedig teljes mértékben kihagytam. Kinek van ereje ilyenkor tökéletesre festeni az arcát, amikor nem ivott kávét? Egy napszemüveggel is beértem, majd leszaladva a lépcsőn megfogtam a barna táskámat, ami meglehetősen passzolt a ruhákhoz azt tekintve, hogy csak találomra megfogtam. A kulcsomat és telefonomat felkapva zártam be a házat és hívtam egy taxit.
                                                               XXX
15 perce állok a sorban. Igen, lassan 1 óra lesz, és most már a hasam korgása is jelzi, hogy éhes vagyok. Azt hiszem, rendelek valami ételt is. Mióta jöttem otthonról folyamatosan úgy érzem, hogy valaki figyel. Ilyen hosszú sorban esküszöm, hogy nem álltam még. A telefonomat kezdtem nyomkodni, de egy idő után egyre rosszabb lett az érzés, hogy figyelnek. A táskámba süllyesztettem a készüléket, majd körbenéztem. Az egyik sarokban lévő asztalnál 2 pasi ült, talpig feketében, az arcukat nem láttam, és van egy olyan érzésem, hogy azért mert odanéztem. Átfordultam a másik irányba, és egy ugyan olyan fekete ruhás pasi ült ott is. 
A sor szépen lassan haladt előre, a rendelésemet leadtam, már csak percek kérdése volt, hogy mikor vethetek véget ennek a gyomorkorgásnak. Nem tartott sokáig, amíg megkaptam az életet mentő ételt, viszont az nagyobb akadályt jentett, hogy hol fogok ülni. Egyetlen egy üres asztal volt, és az is a fekete ruhás, ijesztő pasasok mellett. Egy nagy levegőt vettem majd elindultam. Út közben láttam, hogy egy lány is ugyan arra az asztalra pályázik. Felgyorsítottam a tempómon, láttam, hogy ő is ezt tette. Egyszerre csaptuk le a cuccainkat az asztalra, de akkoris szerintem én voltam az első. 
- Drágám, keress másik helyet, ez az enyém! - beszélek hozzá egyelőre normális hangnemben. 
- El is fejtheted. Én voltam itt előbb! - hihetetlenül irritált a csaj. Nem hallottam még embert ilyen vékony hangon beszélni, majdnem el is röhögtem magam rajta. Mondjuk maga a csaj sem volt jobb, elöl deszka hátul léc testalkat, derékig érő szőke póthaj amihez egyáltalán nem megy az agyon szolizott bőr. 
- Sajnálom, biztos vagyok benne, hogy én voltam itt előbb. 
- Ugye tisztában vagy vele, hogy kivel beszélsz?
- Uhmm... Miss Hisztivel? Nem érdekel melyik sarokról jöttél, fogalmam sincs, hogy ki vagy nekem csak a helyem kell. 
- Te... Most... Áááá véged lesz - vöröslő fejjel mutogat felém a mutató ujjával. - Tudod ki vagyok én?
- Nem érde-
- Én vagyok itt a leg-
- Hé, April mellénk is ülhetnél! - fordul hátra az egyik fekete pulcsis srác. Hangja ismerősen cseng a fülembe, egyből felismertem. Majd amikor a kék szemeivel is szemben találom magam, teljesen biztos vagyok benne. 
- Sajnálom, jó lesz nekem itt. - vágom rá egyből. Nem tartom jó ötletnek, hogy túl közel kerüljek hozzájuk. Bár a mondás szerint a barátaidat tartsd közel, az ellenségeidet még közelebb, de ennek még nincs itt az ideje. Valamit akarnak. Biztos vagyok benne, hogy ők követtek. Eközben leültem a székre, így pont Louis-val egymásnak háttal voltunk. 
- Veled pedig szívesen beszélgetnék még, de egy totálisan nagy ribanc vagy, szóval ideje menned.
-  Nem most láttál utoljára. - kiabálja az arcomba majd magabiztosan kisétált az épületből. 
- Pedig reméltem...- motyogom magamban, majd nekilátok a "reggelimnek" bár az étvágyam jelentősen elment. 
Már a fele elfogyott a reggelimnek, amikor – gondolom - Louis megbökte a vállamat. Fejemet félig oldalra fordítottam, hogy jobban halljam.
- Hé pssz. Ideadnád a kávés poharadat?
- Mi? Persze hogy nem. - nem értettem minek neki. De kell neki valamire, szóval először én is tudni akarom mire. - Minek kell?
- Azt nem neked kellett volna, hogy adják. - magyarázza.
- Hanem az apámnak - nézek nagy szemekkel miközben meglátom az előbb említett személyt belépni az ajtón. 
- Ezt meg honnan tudtad? - fordul hátra teljes törzsével.
- Itt van. - lököm vissza, majd én is elfordulok az ablak felé. A szívem hihetetlen tempóval ver, mivel nem nehéz engem felismerni. Nem túl gyakori a hosszú vörös haj erre. Közben a kezembe veszem a poharat, hogy kiderítsem mi is olyan fontos ebben. Nem találtam rajta semmit, egészen addig, ameddig meg nem láttam az alját.
" 11:30,  a bank mögötti sikátorban"
Ez érdekesen hangzik.. Azt hiszem megvan az esti programom. Végre felpörögnek egy kicsit a dolgok. 
Egy elégedett mosoly kíséretében hátranyújtom Louisnak a poharat, közben ügyelve, hogy apám véletlenül se vegyen észre. Megvártam, amíg elhagyja a helyet apám, majd felkaptam a cuccomat és én is elindultam. Túlságosan nem siettem, tudtam, hogy nem haza megy. Esze ágában sem volt hazamenni. De miért csinálja ezt? Nem lenne egyszerűbb, ha tudnám? 
Gondolatmenetemből egy rántás ébresztett fel. Megragadta a csuklómat és az épület mögé húzott. Bőre tökéletesen napbarnított volt, amit fekete tetkók tarkítottak. Arcát oldalt felnyírt, a tetejét pedig egy kis kontyba felkötött, koromfekete haja keretezte. Szemei szó szerint gyönyörűek voltak, nem láttam még ilyen szép barna szemet, a szempillái pedig minden lány számára irigylésre méltóak voltak. 
- Hmm téged ismerlek. - szerintem nem ezt a reakciót várta tőlem.
- April, amit ottbent olvastál a bögrén, most elfelejted. - szólal meg mély, egy csöppet rekedtes hangján.
- Te is ott voltál Harryéknél, nem?
- April figyelj már rám, felejts el az estét! - mostmár tisztán hallatszott hangján az idegesség.
- Z-z-z Zack? - figyelmen kívül hagyom, amit mondott. 
- Zayn. - szűrődik a fogai közül. Na mostmár megijedtem tőle, de igyekeztem minél kevesebbet mutatni ebből. 
- Nem mondhatod meg, hogy mit csináljak. 
- De ettől függetlenül odakötözhetlek egy fához, minden megbánás nélkül. - szorítja meg a csuklómat.
- Áúú, ez fáj. - nézek mélyen a szemébe. - Csak éppen nem fogsz. - mosolygok rá.
- April nem tudod, hogy miket szoktam még csinálni. Ez semmiség lenne.
- Igen, nem tudom. Pont ezért megyek oda.
                                                                XXX
11 óra. A kanapén ülök, teljesen készen, már csak az akarat hiányzik, hogy elinduljak. Nem is tudom. Mi van, ha tényleg veszélyes. Apámnál múltkor egy fegyver volt és meglőtte Harry kezét. Mi van, ha most valami durvább lesz? Nem érdekel. Nem akarok több kérdést. Válaszokat akarok, és az igazságot. Fel tudom dolgozni, már gyakorlatilag felnőtt vagyok. Akkor is elmegyek. Nem érdekel mi lesz. 
Mostmár hosszú ruha volt rajtam, hajamat pedig egy tartósabb copfba fogtam össze. Még utoljára végig néztem magamon, majd a kilincsért nyúltam. Megtorpantam. Visszafutottam egyenesen az apám irodájába, majd kerestem egy pisztolyt a fiókban. Csak a biztonság kedvéért. 
11:21. Fogalmam sincs hova menjek. Pontosítva, hogy hova bújjak el. Nincs itt még egy kuka sem, az égvilágon semmi. A percek hihetetlen gyorsasággal telnek, én pedig csak kétségbeesetten bámulok ki a fejemből. Megkerülöm a másik épületet, majd megpillantok egy létrát, ami a tetőre visz. Egyből fel is mászok, majd a sikátor felöli oldalára megyek. Tökéletesen láthatom, és hallhatom is a dolgokat, mivel nem túl magas az épület, talán valami kisebb raktár vagy garázs lehet. Lépteket hallottam lentről, így inkább leültem, hogy véletlenül se lássanak meg. 2 férfi állt egymás mellett, ha jól látom az egyik apám. Mindkettő mögött 2-2 ember, fiatalok, és kigyúrtak. Lehet, hogy mégsem kellene beleavatkoznom, motyogom magamban. Azoknál az embereknél ki tudja hány fegyver van, és ki tudja mire képesek. 
- Mondtam én, hogy ne gyere ide. - jelenik meg 2 alak mögöttem. Rögtön rájuk  kapom tekintetemet, az egyik titokzatos alak Zayn a másik pedig, amennyire látom, az arcát haloványan világítja meg a lámpa fénye, talán Louis. Egyre közelebb jönnek, hozzám, majd Louis megragadja a lábamat, és elkezd húzni, miőtt egy sikítás elhagyná a számat, de  Zayn keze befogja azt. Össze-vissza ficánkolok a kezükben, de eszük ágában sincs elengedni. 
Mindennel próbálkoztam már, de sehogy nem sikerült rábírnom őket, hogy engedjenek el. Megközelítőleg 10 perce fogják be a számat és nem hagynak mozogni.
- Ha most elengedem a szádat, nem fogsz sikítani ugye? - nemlegesen megrázom a fejemet, ezzel tudtukra adva, hogy nem szándékozok hangzavart csapni. Bár ebben jentős szerepet játszott, hogy ott lógott mindegyik övén egy-egy fegyver. 
- Még mindig nem értem miért baj, ha meg akarok tudni valamit apámról. Jogom van hozzá. 
- Csak nem itt és most. - szólal meg Louis. 
- Ez nem neked való ügy kislány. - folytatja a kioktatást Zayn is. 
- De ha már itt vagyok, akkor megnézem. - nem ellenkeztek, amin csodálkoztam, csak megforgatták a szemüket és egymásra néztek. Elindultam vissza, az eredeti helyemre. 
- Itt a pénz, add ide a kulcsokat!- figyelmezteti a másik ember apámat.
- Ha elárultad miért kell. 
- Ugyan már, öreg barátom... Ennyire nem bízol bennem?
- Többek között ez az egyik oka, hogy nem is beszélünk. Ti Stylesok hazudtok, mint a vízfolyás.
- Miért kell neki? - kérdezem a két fiútól mögöttem. - És pontosan kik is állnak ott?
- Ha elmondhatnánk, az apád is tudná már. - kezd bele Louis.
- Az ott az apád, mögötte Jim és Josh. - mutat körbe. - Ott pedig Des, Harry apja, mögötte Liam és Harry. - a torkomban egy gombóc keletkezett a név hallatán. Nem gondoltam, hogy fogom még látni a közeljövőben. A mellkasom egyre gyorsabban emelkedett fel és le.
- Tényleg nem értelek. Az a bár vagy 20 éves. Nem nagy a forgalmunk, kevés a bevétel. Minek kell?
- Ugyan már, inkább örülnél neki, hogy megszabadítalak tőle.
- Semmit nem csinálsz ingyen - felemelte a kezében lévő pénzzel teli táskát - vagy ok nélkül. Nem hagytad, hogy befejezzem. 
- Nos, megkapom a kulcsokat vagy sem?
- Jim, add oda neki. - int apám az egyik mögötte álló fiúnak. A srác odalép és átnyújt egy kulcscsomót. A pénzt azonban nem kapja meg. A kezében forgatja a kulcsokat, alaposan megszemléli, majd dobja az utca sötétjébe. 
- Az igazi kulcsot kérem - megragadja Jim nyakát, maga elé húzza, majd egy pisztolyt szegez a fejéhez. - Nos, elárulod, hol van? 
- Mi a francot csinálsz, engedd el! - üvölti apám.
- Vagy talán a lányodnál van? - apám szemei kikerekednek nem szól semmit. Egy hideg tárgyat érzek a tarkómnak nyomódni. 
- Szóval hol a kulcs? - áll elém karbafont kezekkel Louis. Még mindig érzem a nyomást a tarkómon.
- Nincs nálam semmi! Azt sem tudom, miről van szó, de persze biztos nálam van. - humorizálok, bár az én helyzetemben nem volt túl jó ötlet.
- April nem tud semmiről. Őt hagyd ki ebből.
- Úgy, ahogy te is tetted? Szerinted kicsit sem kíváncsi, hogy ki az apja? Hidd el nekem idő kérdése és megtud mindent. Eldöntheted, hogy te mondod el neki, vagy mástól tudja majd meg.
- Szóval csináljam azt, amit te? És legyen a gyerekemből egy kegyetlen szörnyeteg? - legszívesebben sírni tudnék. Miért nem mondja el? Tudni akarom, most már mindegy, hogy milyen rossz dologról van szó. Egy hirtelen ötlettől vezérelve, megfordulok, előrántom a pisztolyt és egyenesen Zayn fejéhez szegezem, a két gesztenyebarna szeme közé. Az ő pisztolya ugyanabban a helyzetben van, csak az én fejemnél.
- Akkor azt mondd el, hogy Harry mit csinál ott! - figyelmeztetem kicsit hangosabban, mit terveztem.
- Ugyan már, még életedben nem fogtál fegyvert a kezedben. Úgysem fogod meghúzni. Nem tudnád. - nevet fel. Hallom Louis kuncogását is magam mögött. pár percig néma csend telepszik az egész környékre
Majd pisztoly elsülését jelző durranás vízhangzik az utcában.

4.rész - Roof

Amikor apám visszatér Harry üldözéséből üres kézzel, nyugodtan fújom ki a levegőt. Az ágyamon ülök és itt járkál körülöttem az a fiú aki felhozott. Ő kicsit különbözik a többiektől. Talán azért mert nem néz olyan őrült tekintettel.
-Mi a neved? -szalad ki a számon.
-Jax. -ekkor nyitja ki apa az ajtóm.
-Elkaptátok? -kérdezem. Csak azért hogy ne nézzen hülyének, hogy esetleg hagytam volna Harrynek elvinni azt a lapot.
-Nem. Gyors a kölyök. De nem megy haza üres kézzel.
-Ezt hogy érted?
-Kicsit sebes lett. -mondja, de tudom hogy meglőtte. Hiába nem mondja ki.
-Meglőtted?
-Igen.
-Apa... miért van egyáltalán nálad pisztoly? És... kik ezek az emberek?
-Szereztem őket. Pont az ilyen esetekre. Amikor valaki bántani akarja a lányom.
-De nem vagyok 5 éves! Ennyi erővel akár azt is megtaníthatnád, hogy hogy védjem meg magam. Akkor nem kéne utánam járkálnod. Neked meg a "barátaidnak". Mert tudom hogy nem azok. És tudod néha elég szarul esik, hogy elmegyek az utcán az emberek mellett és úgy érzem többet tudnak rólad, jobban ismernek, mint én. -de mintha észre se venne komolyan. Nem jut el hozzá amit mondok. És hiába mondom el százszor. Int Jaxnek és elindulnak kifelé. És igen, kurvára betelt a pohár. Felemelem az éjjeli szekrényemről a lámpám és áthajítom a szobán. Az ajtó mellett és egyben apa mellett csapódik be a falba és törik darabokra. Megtorpan.
-Ne vegyél semmibe!!! -kiáltom. Félig hátra fordítja a fejét, de nem néz rám. Majd elhagyja a szobát. Kicseszettül mérges vagyok rá. Kinyitom az ajtót és leviharzok utána a lépcsőn. A nappaliban van a többi emberrel. Nem figyelem mit mond nekik, csak mögé sétálok és megkocogtatom a vállát, mire megfordul. A szemébe nézek, de az ő tekintete értetlen.
-Ne. Vegyél. Semmibe. -mondom lassan és tagoltan. De érzem hogy most a szemeimet kutatja és nem a szavaim. -Figyelj rám. -csak ennyit mondok neki, majd visszamegyek a szobámba. Belenézek a tükörbe, hogy megnézzem min lepődött meg annyira. A szemeimmel semmi nem történt csak talán azt lehet mondani rá hogy kicsit vörös de ennyi.

✖️✖️✖️

Másnap reggel korán kelek. Még apa is itthon van. Azt terveztem, hogy elmegyek futni, de miután hallom a bejárati ajtó csapódását egyből változik a tervem. Lemegyek és egy cetlire bukkanok.

"Késő este jövök, csinálj vacsit"

Aha. Persze. A nagy szart. Ha kell majd csinál magának. Különben is. Hogy várhatja el a tegnapi után, hogy még kaját is csináljak neki. Nem fogok. Bemegyek az irodájába és turkálni kezdek. Muszáj megtudnom valamit róla. Egyszerűen csak muszáj. Nem élhetek úgy hogy semmit nem tudok róla, pedig tudom hogy titkol valamit. Valami nagyot. Miközben én kutatok, az idő szalad és nem igazán találok semmit amivel előrébb jutnék. Egyszer csak egy alakot látok az ajtóban. Megijedek, hogy apám az, de rájövök  hogy nem ő az. Harry? Nem is ő, de nagyon szerettem volna ha ő az. Louis lép beljebb.
-Szia.
-Szia. Most mi kéne?
-Egy papír. Amiért Harry jött. Csak apád szépen karonlőtte.
-Keresd meg. -sóhajtok. Tudom hogy apa és Harryék között valamiféle ellentét van. Lehet hogy nem kéne hagynom Louisnak hogy elvigye azt a papírt. De jelenleg nem igazán érdekel.
-Jól van? -kérdezem halkan. Mellettem turkál és tudom hogy hallja.
-Igen. Direkt engem küldött ide.
-Direkt?
-Miattad. Hogy megnézzem jól vagy-e.
-Igen. Csak... faszom kivan azzal hogy apám úgy kezel mint egy kisgyereket és titkolózik. Tudod tegnap majdnem hozzávágtam az éjjeli lámpámat. És még így sem hajlandó figyelni rám. És a legrosszabb hogy tudom hogy mindenki többet tud róla nálam. Konkrétan semmibe vesz. Csak nem tudom miért. De elhatároztam, hogy kitalálom. Bármi is legyen az és bármilyen nehéz is legyen.
-Csak védeni akar.
-Akkor védene, ha elmondaná. És ha megtanítaná hogy nagyon védjem meg magam.
-April ne kutass utána. Jobban teszed ha nem avatkozol bele.
-Nem Louis. Tudnom kell. Tudnom kell ki is az apám úgy igazán. Te nem ezt tennéd, ha a helyemben lennél? -pár percre csend áll be.
-Valószínűleg én is ezt tenném. -bólintok. Ő tovább kutat én meg figyelem. Még csak mit tűnt fel hogy időközben már elkezdett sötétedni. Louis megtalálja a papírt de kiveszem a kezéből.
-Nem viheted el. Addig nem amíg nem mondod el ki az apám. Tudom, hogy tudod. Kérlek. Segíts nekem.
-Nem tehetem.
-De igen. Kérlek. Ha rájövök hogy mi történt, akkor talán nem csinálja ezt velem. Valahogy rá kell vennem arra, hogy tanítson meg arra hogyan védjem meg magam. És elmehetnék valami önvédelmi szarra, de nem. Én tőle akarok tanulni. Csak azért mert nem igazán foglalkozik velem és szeretném ha ez megváltozna.
-Értem. De nem lehet. Elmondhatnám, de félek azzal rosszat teszek neked. -mögém áll és a vállamra teszi a kezét.
-Nem Lou. Ennél rosszabb nem lehet. A kapcsolatunk csak jobb lehet.
-Sosem tudhatod. -mondja majd kérdeznék, de a keze a nyakamra siklik és a következő pillanatban a testem összerándul és nem bírok mozdulni, majd elájulok.

✖️✖️✖️

Az ágyamon fekszem és apám kelteget.
-April... Kicsim jól vagy? -kérdezi én meg csodálkozva nézek rá.
-Még sose hívtál így. -ülök fel óvatosan. -Mi történt?
-A szobám előtt találtalak meg ájultan.
-Nem tudom, jöttem fel és... többre nem is emlékszem. -hazudom.
-Nem baj. Jól vagy?
-Igen.
-Nem láttál a házban senkit?
-Nem.
-Éhes vagy?
-Igen.
-Rendelek pizzát. -őszintén semmi kedvem nem volt enni, de csak egy bólintással elintéztem. -Anyád hívott. Hazajön pár napra a jövő héten.
-Tényleg? -kérdezem meglepetten. Furcsa, hiszen utoljára 3 hónapja láttam és akkor is csak egy napot maradt. De amikor hazajön, akkor elhalmoz mindefélével. Leginkább ruhákkal. És pontosan ismeri az ízlésem.
-Igen. Meg kell beszélnünk pár dolgot. -ezzel elhagyja a szobám. És akkor beugrik. Talán anya tudja hogy apa mi illetve ki is valójában? Talán anya elmondhatnád nekem mindent. Mindent amire kíváncsi vagyok. Mindent amit tudni akarok. Mindent amit tudnom KELL. Muszáj elmondania. Megőrjít, hogy nem tudok rábukkanni semmire, aminek a nyomán elindulhatnék. Lemegyek én is, mire megérkezik a pizzánk. Megeszem a részem és elindulok fürdeni. Észreveszek az ablakomon egy sárga cetlit. Odamegyek és leveszem.

"Tető"

Ennyi áll a papíron. Kitárom az ablakot és kimászok.
-Harry?
-Én vagyok. De sietnem kell, nem maradhatok sokáig.
-Jól vagy?
-Igen. -az ölébe ülök és megcsókolom.
-Szeretlek.
-Én is szeretlek.
-Sajnálom, hogy apám meglőtt.
-Nem kell. Túlélem.
-Miért mész el?
-A szüleim konkrétan megtiltották hogy a közeledbe jöjjek.
-De miért?
-Mert... -kezdi de elakad a szava. -Apád miatt.
-Miatta? Minden miatta történik és nekem senki sem mond semmit.
-Nyugalom. Tudni fogod. Kitalálod, mert okos vagy. -most ő csókol meg. -Mennem kell.
-Mikor látlak újra?
-Nem tudom. De sokára. -ennek hallatára könnyek gyűlnek a szemembe.
-Ígérd meg, hogy vissza jössz hozzám. Ígérd meg.
-Megígérem. Vissza jövök. -ezzel eltűnik a tetőnk másik oldalán.
-April!! -hallatszik apa kiabálása bentről. Képtelen vagyok válaszolni. Csak ülök és nincs kedvem semmire csak a sírásra. Felnézek az égre. A csillagokat nézem és kizárom a külvilágot.

Sziasztok! Kommentelni továbbra is ér, ebből tudjuk, hogy tetszik-e nektek a történet. További szép nyarat :) xLucus

3.rész - Better if you stay

April Stark

-Anya, apa. Ő a barátnőm. -mindketten előttem állnak.

-Mi a neved? -kérdezi Harry apja.

-April. April Stark. - válaszolom magabiztosan. Harry apjának szája egy "o" betűt formáz, szemei kikerekednek. A kedves mosolyból egy pillanatra lett gyilkos pillantás. Nem hiszem, hogy bármi rosszat mondtam volna. Egyre bizonytalanabb leszek, azt sem tudom mit mondhatnék.

-Des Styles. - nyújta a kezét Harry apja, arca mostmár érzelemmentes. Kommunikálni lehetetlen vele, mintha megbántottam volna. Ennyire rossz lenne a nevem? Nem gondoltam, hogy ilyen reakciót vált ki az emberekből. Eddig mindenki jóban volt velem, na jó kivéve pár kiállhatatlan ribancot. Miután Anne, Harry anyukája is bemutatkozott- megjegyzem sokkal kedvesebb volt- barátomat félrehúzták pár percre. Nem akartam bunkó lenni, de egyre kíváncsíbb lettem arra a titkos beszélgetésre. Csak néhány szó hallatszódott ki, nem mentem velük sokra, de tisztában voltam vele, hogy rólam volt szó. Néha felém pillantott az apja, de amint meglátta, hogy észrevettem elkapta a fejét. Miután kellőképpen felhúztam magam az egészen, idegesen felém közelítettek.

-Sajnáljuk, hogy megvárakoztattunk. - helyezte a vállamra az apja a kezét, majd az ebédlő felé terelt. Fogása nem volt kellemes, inkább erőszakos és tolakodó. Egy hosszú folyosón vezetett át, közben ügyelt arra, hogy minél távolabb kerüljek Harrytől. A falak narancssárga árnyalatban pompáztak és képek tömkelegével voltak beborítva. Amolyan tökéletes család látszatát keltették, de minden családnak voltak piszkos, rettentően nagy titkai. Biztos voltam benne, hogy ők sem egy átlagos, tökéletes családot alkotnak. Többször is hátrafordultam a fiúhoz, de nem nézett rám. Erősen a földet kémlelte, kezeit zsebébe mélyesztette. Egyre jobban kezdtem aggódni. Mi történt azalatt a pár perc alatt? Mi változtatta meg ennyire? Nem akartam itt lenni. Kár volt belemenni ebbe az egészbe. Beléptünk a konyhán keresztül az étkezőbe. 4 ismeretlen fiú meredt rám a székekről, illetve ott volt köztük az az egy, akit már láttam. Egyik kezével borostás állát simogatta, tengerkék szemeivel végigmért. A többiek ugyanúgy szemügyre vettek, mintha nem láttak volna még lányt. Megigazította a hajamat, majd Mr. Styles-hoz fordultam.

-Elnézést, de nekem mennem kéne.

-De hiszen még meg sem ismertünk, és te sem minket. - tol meg a szék felé.

-Azt hiszem kihagyom ezt a csábító lehetőséget - fintorodok el - eleget megtudtam magukról. - éppen felállnék, de egy kéz visszaránt a székre, így megakadályoz az előbbi cselekedetemben.

-Mindenki jobban jár ha most nem ellenkezek. - szűrődik a fogai közül. Rémülten pillantok felé, majd visszaülök a helyemre. Egy nagyon nyeltem, majd elkezdtünk enni. Étvágyam egyenlő volt a nullával, csak turkáltam az ételt. Néha fel-fel pillantottam Harryre, aki szinte ugyanazt csinálta mint én. A csendet ami már egy ideje körülvett minket, egy rekedtes hang zengése törte meg.

-April, elnézést az udvariatlanságért, el is felejtettem bemutatni a fiúkat. - mutat feléjük.- Ők itt Zayn, Liam, Louis és Niall. Fiúk ő pedig itt April. - mindegyikőjük megereszt felém egy mosolyt. Amolyan álompasinak számítottak, legalábbis kívülről. Louist még néztem pár percig, még mindig egy furcsa mosoly ült az arcán, végül csak megráztam a fejemet és a csipke terítőt kezdtem fixírozni. Még mindig mosolyogtam visszagondolva az első találkozásomra Louis-val. Felnéztem, de csak pár kíváncsi szempárral találtam szembe magam, amik kérdően néztek rám.

-Netán találkoztatok már? - intézi felém a gyors kérdést Des.

-Öhm... Nem... Mi csak.. - dadogom- Vagyis lényegében igen. - felelem nagyobb önbizalommal. Harry idegesen kapja felém a fejét - az este folyamán tán először - a többi fiúval egyetemben. Louis- nak lefagy a mosoly az arcáról, és gyilkos pillantással néz rám. - Vagyis tulajdonképpen, csak elfelejtette bezárni a postaládát miután bedopta a leveleket. - nézek farkasszemet közben az említett fiúval, aki helyeslően bólint. Mielőtt tovább folytatnám saját magam lejáratását, betömök egy falatot a számba, hogy végre befogjam.

-Mesélj a családodról nekünk. - néz felém ismét Des.

-Anyu sokat utazik üzleti dolgok miatt, így apával élek nagyrészt.

-Édesapád mit dolgozik?

- Bankár.

- És mennyit van otthon?

- Nem sokat de ez miért érdekli? - nézek most már egyre gyanakvóbban.

- Csak érdekel, hogy milyen a kapcsolatod vele. - kezd egyre lekezelőbben beszélni velem.

- Már elnézést, de szerintem ehhez magának semmi köze. Miért az apámat akarja megismerni? Bemutassam neki? - emelem fel a hangomat.

- Hidd el drágám, jobban ismerem, mint hinnéd. - oktat ki.

- O, hát ez pompás, akkor nekem is mesélhetne róla, mivel fogalmam sincs, hogy ki Ő. - fakadtam ki. Válaszul csak 7 értelmetlen tekintet kémlelte az arcomat.

- Fogalma sincs az egészről. - jelenti ki Harry az asztal másik végén. Össze voltam zavarodva. Mintha valami vallatáson ülnék, mert gyilkos vagyok.

- És mióta vagytok is együtt a fiammal? - tereli a témát az apja.

- Na ezt nem játszuk! Nem fogom elfelejteni ami az előző 10 percben történt és egy erőltetett mosollyal válaszolgatni az idegesítő és megjegyzem túlságosan személyes kérdéseire. - minden további szó nélkül felálltam, majd táskámmal együtt az ajtó küszöbén megálltam. - Mondanám, hogy ürültem a találkozásnak, de hazudnék, úgyhogy, viszlát. - Harry még utánam kiabált valamit, és fel is kelt, hogy utánam jöjjön, de az apja visszafogta. Megráztam a fejemet, kicsit csalódtam benne az este folyamán, igazán megvédhetett volna és nem csak ült volna, mint egy szobor. Kiléptem az ajtón, majd hazafelé indultam el. Nem akartam apát hívni, főleg így, hogy valószínűleg ismerik egymást. Fél óra alatt gyalog hazaértem, becsuktam magam után az ajtót majd lecsúsztam mellette a földre. Pár könnycsepp legördült az arcomon, de nem akartam nekiállni sírni. Elegem van mindenből, tudnom kell, hogy mi folyik itt. Nem lehet igaz, hogy a pasim apja többet tud az én apámról, mint én. Ki kell ürítenem mindent a fejemből. Nem akarok ezen agyalni folyamatosan. Nem is tudom mióta próbálom kideríteni, hogy igazából ki is ez az ember akit az apámnak nevezek. Megfogtam az elő filmet, ami a kezembe akadt, és egy tál kukoricával bezárkóztam a szobámba. Az eső hangosan kopogott az ablakon, néha egy-egy villámlás világította be halvány, sárgás fényével a szobát. Talán félnem kellett volna az alatt a pocsék horror film alatt, de egyáltalán nem ment. Éppen az üres tálat akartam levinni a konyhába, de meghallottam egy halk motoszkálást. A tálat letettem az íróasztalomra, majd fegyver gyanánt megragadtam egy golfütőt. Halk léptekkel mentem a lépcsőhöz, és megpillantottam közben egy fekete alakot, aki éppen a nappaliból a konyhába surrant át. Apa irodája is arra van, ebből arra következtettem, hogy megint Louis-éktól valaki. Kis hezitálás után apu számát tárcsáztam.

- Szia apu. - suttogom a készülékbe.

- Szia. Baj van? Miért hívsz ilyen későn?

- Hát mondhatjuk úgy is, hogy baj van... Itt van egy fekete ruhás ember a házban.

- Maradj a szobádban azonnal otthon vagyok. - hadarja majd kinyomja a készüléket. Először összekuporodok az ajtóm előtt, majd belegondolok és hülye lennék, ha itt ülnék. Úgy is azt hiszi, hogy egy félős kislány vagyok, hát akkor lepjük meg őt. Elindulok a lépcsőn, majd mikor az aljához érek, a szobám felől meghallok egy ablakcsapódást. Visszarohantam, mielőtt benyitottam volna felemeltem a golfütőt kezembe. Átléptem a küszöbön, majd éppen a fejét ütöttem volna meg, de megfogta fegyveremet és a nyakamhoz szorította.

- April? - kérdezte meglepett hangin miközben elengedett. Hangja mély, és az átlagosnál rekedtebb volt, egyből tudtam, hogy ki ő.

- Harry! - karoltam át nyakát, fejemet mellkasába fúrtam. Fenekem alá nyúlt, majd könnyedén megemelt, így lábaimat dereka köré tudtam kulcsolni. - Miért vagy itt?

- Csak meg akartam nézni, hogy jól vagy e. - indult el velem lefelé. Leraktuk a konyhában a piszkos tálat, majd engem is lerakott. - És el kéne vinnem egy papírt. - néz rám kiskutya szemekkel. Először köpni nyelni nem tudtam, értetlenül néztem rá.

- Egy seggfej vagy ugye tudod? - nézek fel rá.

- De én miattad jöttem ide csak… - nem tudta befejezni mivel a bejárati kicsapódott és -gondolom- apámék jöttek haza. - Majd beszélünk! - suttogta még nekem, majd elkezdett futni a hátsó ajtó felé, én pedig apámhoz. Pechemre látták a fiút, szóval az egyetlen választásom a magyarázkodás volt. Apám elé léptem, próbáltam visszafogni.

- Apu nee! Nem vitt el semmit! - Fogtam le a kezét, amiben a pisztolyt markolta.

- April légyszíves menj most fel a szobádba. - parancsol rám idegesen.

- Majd ha megmagyaráztad, hogy mit keres nálad ez a pisztoly és kik ezek a kigyúrt izompacsirták. - teszem karba kezeimet.

- Ők a barátaim.

- És miért haverkodsz egy csapat 20 évessel?

- April elég a hülye kérdéseidből, menj a szobádba. - megfogott az egyik üresfejű ahogy ő fogalmazott "barátja" és a hátára dobott, majd felvitt a szobámba, apámék pedig Harry után indultak. Csak remélem, hogy elég ideig tudtam húzni az időt.

2.rész - You didn't see anything

April Stark

Előttem áll. Lélegzet visszafojtva vártam, hogy elhagyja a szobát, de nem tette. Csak állt előttem és nem mozdult. Aztán hirtelen már a keze a lábam szorítja és kiránt az asztal alól olyan erővel hogy a fejemet hangos csattanással be is verem. Egy rettentően halványkék szempárral találom szembe magam és nem, egyáltalán nem ismerős. 

-Ki vagy? És mit keresel itt?

-Ezt én is kérdezhetném. -szól szárazon, majd eltűnik felőlem én pedig felállok. 

-De én kérdeztem előbb. -vetem oda neki csak úgy mint ő nekem.

-Itt ilyet nem játszunk kislány. -mondja, feltöri az egyik zárt fiókot és papírok között kezd turkálni. -Na halljam. 

-Én itt... -kezdem, de rájövök hogy nem biztosan lenne szerencsés elmondani hogy itt lakom, amikor a srác apám cuccait forgatja fel. -Takarítok. 

-Akkor mit kerestél az asztal alatt? -kérdezi közben rám se néz. Direkt nem válaszolok, mert nem tudom mit is mondhatnék. -Megnémultál? -néz fel egy pillanatra. 

-Nem. De igazán elmondhatnád minek vagy itt. Frank küldött valamiért? -érdeklődöm. 

-Hát persze. -mondja, de a leghülyébb ember is rájön hogy biztosan nem így van. Kiemel egy lapot a többi közül és elindul kifelé. 

-Rendben, akkor megmondom neki hogy itt jártál. -erre a mondatra megtorpan majd visszajön hozzám, a falnak lök és nekiszorít. 

-Nem mondhatod meg hogy itt voltam. 

-De ha ő küld... 

-Nem. Szólsz. Egy szót sem. Különben visszajövök és annak nem lesz jó vége. És nem láttál semmit. Értetted? -vág kiabálva a szavamba. Bólintok mire elhagyja az irodát. Visszamegyek az asztalhoz és kihúzom a fiókot. Baszki, ez hülye nem zárta vissza! Ha apa visszajön, engem basz le érte hogy mi van. A hátsó részben meglátok egy kis könyvet. Kinyitom, de üres. Idegesen vágom be fiókot és megyek ki a szobából. Az ajtót is becsukom majd a kanapéra ülve benyomom a tévét. Nem igazán érdekel hogy mi megy benne, sokkal inkább hogy mit is keresett itt ez a pasi. Nem lehetett sokkal idősebb nálam, max 4 évvel. Még hogy apám küldte! Francokat. Remélem én azért hihetőbben adtam elő hogy itt takarítok. Egy lapot vitt el, de nem láttam mi volt rajta. Ekkor apám ront be, de szó nélkül megy is tovább köszönni se köszön. Pár perc múlva pedig a nevemet ordítja. 

-APRIL! AZONNAL GYERE IDE! 

-Itt vagyok. -lépek be az irodába és meglepődöttséggel nézek körbe, mintha sosem jártam volna itt. 

-Nem járt itt senki? -kérdezi. -Nem hallasz?!?

-Bocs, de még sose engedtél be ide. -fordulok körbe. 

-Megvan az oka. 

-Nem volt itt senki. 

-Biztos vagy benne?

-Teljesen. Miért? -sóhajt egy nagyot és leül a székbe. Odamegyek az egyik polchoz és egy könyvet vennék le. 

-Ne nyúlj hozzá. Mellesleg mit csinálsz te itthon egész nap? Csak a tévét bámulod? 

-Nem, ma kitakarítottam a szobám. 

-Elmehetnél csinálni valamit. -közli én meg hirtelen ötlettől vezérelve válaszolok.

-Mi lenne ha mondjuk elmennék hozzád a bankba részmunkaidőre? 

-Kizárt. 

-De miért? 

-Inkább menj fősulira. 

-Az csak szeptemberben kezdődik és nem eszem ágában sincs odamenni. 

-Már pedig fogsz. 

-NEM!! -ordítok rá. 

-Velem így nem beszélsz. 

-Nem vagyok tíz éves. Észrevehetnéd már. -hagyom el a helyiséget és átmegyek a szobámba. A telefonom megzörren én pedig boldogan veszem tudomásul hogy Harrytől kaptam egy üzenetet.

-Szia bébi! Mikor láthatlak újra?

-Holnap megfelel? 

-Meg, de legszívesebben már most ott lennék melletted. Az ágyban ;) 

-Tudom. Nem úgy volt hogy te mostanában be akarsz mutatni szüleidnek?

-Szeretnéd? Holnap jönnek haza.

-Igen. 

-Akkor majd érted megyek. Aludj jól bébi :)

-Neked is szerény személyemmel teli álmokat :D -írom majd veszek egy gyors fürdőt és befekszem az ágyba. Rögtön el is alszom. 

•••

Eléggé meglepődtem amikor reggel, apát a tévé előtt ülve találtam. Sosem szokott itthon lenni. 

-Jó reggelt. 

-Neked is. 

-Hogy hogy itthon vagy?

-Egész éjszaka nem leszek. 

-Értem. -csinálok magamnak egy tál müzlit és azzal ülök le mellé. Enni kezdek, ő pedig egyszer csak kiveszi a kezemből a tálat.

-Hé! Az az enyém. 

-Akkor szerezd vissza és védd meg. -mondja, de látom rajta hogy inkább betanult válaszként jön és összeráncolt szemöldökkel, de eszik tovább. Bárhogy próbálkozom csak azért se sikerül visszavenni és a tartalma pedig egyre csak fogy. 

-Akkor tanítsd meg hogyan. -erre a mondatra lefagy és félre nyel én meg egy egyszerű mozdulattal csak magamhoz húzom a kezével együtt és kiiszom a maradékot. Abba hagyja a fuldoklást és egy szót se szólva többet nézi a tévét. Nagyon jó mondhatom. De már nem okoz meglepetést és még hiába mondanám el hússzor, azokra se reagálna. A nap további részét a szobámban töltöm. Írok Harrynek este hat körül, hogy ugye nem kell nagyon kiöltöznöm. A válasz pedig hogy nem kell. Néha én is furcsállom hogy nem igazán szokott felhívni, csak üzenetet küld. Persze mondta, hogy inkább én is írjak neki és csak akkor hívjam ha baj van. Apa hétkor elment, Harry nyolckor jön. Nem vittem túlzásba az öltözködést, egy fekete cipőt, nadrágot és piros felsőt vettem fel. A smink is csak alap. Így vártam rá és amikor megérkezett örömmel szálltam be mellé. 

-Szia Hazz. 

-Szia bébi. -csókol meg. Az út negyed óra, a házuk pedig sokkal nagyobb mint a miénk. Kézen fogva vezet végig a folyosókon, az egyiken pedig szembe jön velünk a kék szemű, aki tegnap nálunk járt. Ő még nem vett észre, de mosolyogva közeleít aztán meglát engem mire megtorpan és furcsán bámul ránk. A mögötte lévő ajtó felé húz Harry. Benyit én pedig gyorsan hátra fordulok mielőtt bemennék. 

-Elfelejtetted bezárni. -mondom halkan, de úgy hogy tudjam hogy biztosan hallja. Becsukódik az ajtó én pedig szembe találom magam, egy kedvesen mosolygó nővel és férfival. 

-Anya, apa. Ő a barátnőm. -mindketten előttem állnak.

-Mi a neved? -kérdezi Harry apja. 

-April. April Stark. 

1. rész - Hide or die

Enyhén kiizzadva és kissé akadozó légzéssel húzom meztelen testünkre a puha takarót. Nem ez az első alkalmunk, szeretek játszani a tűzzel, hiszen drága apám akármikor hazajöhet. Viszont azt számításba véve, hogy este 10 körül ér mindig haza, és akkor sem fordít túl nagy figyelmet rám, amiről nem tud, az nem fáj neki. Felpillantottam enyhén kipirosodott arcára, amint észrevette, hogy őt kémlelem, rögtön egy szívdöglesztő mosolyra húzódott a szája. Ez engem is vigyorgásra késztetett, kicsit megemelkedtem, majd megduzzadt ajkaira leheltem egy csókot. Kisöpörtem pár kósza, göndör hajszálat verejtéktől gyöngyöző homlokáról, majd mellkasára hajtottam fejemet. Pár percig néma csend telepedett közénk, e közben ütemes, még mindig gyors szívverését hallgattam. Ujjaimmal már megszokásból egyre jobban gyarapodó tetkóin vezettem végig, majd halvány rózsaszín ajkait rajzoltam körbe. Csípőjére ültem, majd karjaimat nyaka köré fonva forrtunk össze ismét egy csókban.
- Szeretlek - suttogtam ajkaiba.
- Én is bébi - vezette hatalmas, mégis puha kezét végig hátamon. A gyűrűi hidegségébe beleremegtem, ezen csak elmosolyodott. Ujjaimmal beletúrtam gesztenye barna fürtjeibe, mire egy apró nyögés hagyta el a száját. Hirtelen fordított a helyzetünkön, így én feküdtem alatta.
- Ugye tudod, hogy piszkosul nem ér, hogy egy mozdulattal el tudsz csábítani? - hajolok füléhez.
- Ezt úgy mondod, mintha nem lenne kölcsönös. - húzza fel szemöldökét. - Bár nem lehet mindenki ilyen szexi, mint én... - túr bele dús hajába.
- Ebben igaza van Mr. Styles. És az egója sem lehet senkinek akkora, mint az öné! - vetem oda neki gúnyosan.
- Ez! - emeli fel a hangját - teljesen igaz- nevet fel, ezzel előbukkannak gödröcskéi is arcán. Lehajol hozzám, majd nyakamba fúrja arcát, és azt kezdi kényeztetni. Végül még 10 perc játszadozás után az ágyban, ölébe fekszek és egy nyálas, romantikus filmet kezdünk nézni. Soha nem voltam az a lányos, sírós, romantikus típus. Inkább nézem meg a legújabb akció filmet, minthogy egy csoportnyavalygós lánnyal, egy 100-as zsepit elhasználjak egy tragikus szerelmi történeten. A sminket, ruhákat és cipőket viszont semmi pénzért nem tagadom meg magamtól.
- Na, és mikor tervezel bemutatni a szüleidnek? - fordul felém.
- Minél később. - adok egyszerű választ.
- Ha attól félsz, hogy nem bírnak, semmi aggódni valód sincs. Hiszen tudod, engem mindenki bír. - dobja oldalra lányosan haját.
- Persze- persze - bököm meg egyik gödröcskéjét. - És te mikor szeretnél bemutatni a szüleidnek?
- Ez komplikált. Tudod jól, hogy nagyon sokat utaznak. - tűr egy hajtincset fülem mögé.
- Tudom, tudom...
- De a te apád itt bankár a városban, szóval a legközelebb adandó alkalommal bemutatsz. - néz rám csillogó, smaragdzöld szemekkel. Persze bankár.. örülnék neki, ha ilyen egyszerű lenne.
- Ígérem. - nyújtottam ki a kisujjamat. Éppen végeztünk a kézfogással mikor hangokat hallottam lentről. 
- Ez ő! - sikítok fel, mire befogja a számat.
- Itt van az alkalom, amiről beszéltem. - kacsint rám.
- De nem a megfelelő! - húzom fel az ágyról, majd ruháival együtt-, amiket villámgyorsasággal szedtem össze a szobakülönböző pontjaiból- a szekrény felé tuszkolom. De ő, mintha nem érzékelte volna, hogy mit mondtam, csak mohón esett ajkaimnak.
- Ha- Harry!  Kérlek... E- ennek nem lesz jó vége!  - lihegem a csókok között. - Most bemész oda és levegőt sem veszel, vagy neked lőttek! - utasítom, miközben a szekrényre mutatok. Ameddig ő bemászott, én magamra kaptam egy bugyit és egy felsőt, majd az ágyamba ugrottam, és telefonomat kezdtem nyomkodni. Hallottam a lépcső egyre hangosabb nyikorgását, majd látom, hogy a kilincs lenyomódik. Rápillantok apám komor képére az ajtóban, majd visszavezetem tekintetem a mobilra abban a tudatban, hogy kimegy. De nem tette. Lépteivel felém közelített, majd éreztem, ahogy besüpped az ágy mellettem.
- Ki volt itt?- kérdezi közömbösen.
- Mi? - bukott ki belőlem. Már ott elakadtam, hogy a küszöbnél tovább jött a szobámban, amit én inkább magáncellának neveznék.
- Azt kérdeztem ki volt itt. - emeli fel a hangját.
- Senki. - felelem magabiztosan.
- Akkor csak nem te használsz férfi parfümöt?
- És ha igen? Bajod van vele? - húzok elő egy férfi dezodort az éjjeliszekrény fiókjából. Az igazat megvallva fogalmam sincs, hogy került oda, de per pillanat életmentő volt. Apám csak kerek szemekkel nézett rám, majd egy sóhajtás kíséretében elindult az ajtó felé. Viszont mielőtt kiment volna megtorpant.
- Nem szeretem, ha hazudnak nekem. - beszél maga elé, nem fordul hozzám. - Te is jól tudod.
- Igen, ezért nem is ha- csendre int. Visszafordul, majd a szekrény felé indul. - Apu e- megint nem hagyja, hogy befejezzem. Szemeimet összeszorítom, és levegőt sem merek venni. Elszámolok magamban háromig, miközben felvázolom magamban a lehetséges reakciókat. Akárhogy is nézzük, sehogy sem fogok kijönni jól ebből az egészből, mindenhogy ordítás lesz a vége. Kezével az ajtó után nyúlt, majd rám nézett. Szólásra nyitotta a száját, de szavak helyett a telefon csengése szólalt csak meg. A füléhez emelte a készüléket, nem értettem sokat, csak a beszélgetés egyik felét, de nem gondolkozhattam sokáig, mivel idegesen kirontott a szobából. Ezt követte a bejárati ajtó becsapódása. Kiugrottam az ágyból és kimentem a szobám elé, hogy megnézzem tényleg elment e. Nem hallottam semmit, a riasztó halk csipogásán kívül. Visszarohantam a szekrényhez és kirángattam Harryt. Magához húzott egy csókra, majd akart volna tovább haladni, de eltoltam magamtól.
- Ideje lesz menned. - nézek zöld szemeibe.
- Ilyen könnyen nem szabadulsz meg tőlem. - húzza magúra fehér felsőjét, ami alól tökéletesen átlátszottak tetoválásai. - Holnap látlak?
- Az attól függ. - éppen válaszolt volna, de telefonja elkezdett rezegni zsebében, majd egy mély levegőt vett. Állkapcsa megfeszült, épp, mint az izmai. Minden szó nélkül az ablakhoz lépett majd intett egy aprót kezével, és megeresztett egy féloldalas mosolyt is. Nem volt meglepő, nem egyszer csinált már ilyet. Amolyan hangulatember, bár ki nem az. Egy idő után már megszokható.
Este 7 körül járhat az idő, azóta mindent megcsináltam a szobámban, hogy véletlenül se gyanakodjon semmire. Éppen Tv-t néztem a nappaliban, amikor kivágódott az ajtó, és idegesen belépett rajta apám.
- 20 perc múlva vacsora tedd le azt a tál pattogatott kukoricát. - lépett mellém majd az irodája sötétjében tűnt el. Nem tudom mikor volt az utolsó alkalom, amikor együtt vacsoráztunk, talán amikor anyu még nem utazgatott ennyit.
20 perc múlva beléptem az étkezőbe, a vacsora tálalva volt, úgy ahogy apa mondta. Leültem az egyik asztalfőre a hatalmas asztal mellett, a másikra pedig apám.
- Mikrózott étel, hű de.. egyedi. - bukik ki belőlem.
- Mi mondtál? - kérdez vissza a távolság miatt.
- Azt, hogy isteni. - bökök egy falatot a villámra egy fintor közben. - Apu, mit szólnál, ha lenne egy barátom? - szólalok meg halkan.
- Kiherélném. - nem néz rám, mégis érzem, hogy ölni tudna szemeivel.
- De -
Semmi de. Megmondtam, hogy veszélyes.
- Minden velem egy korú felnőttnek saját döntései vannak. Miért kezelsz gyerekként?
- Mert úgy viselkedsz, mint egy gyerek. Fejezd be a kiabálást és ülj vissza. - mutat a székre, miközben már ő is kiabál. - Nem bízhatsz senkiben.
- De nem is élhetem le az életemen egy kicseszett házba bezárva! - dobom le a villámat a tányérra. A hangos csörömpölés betölti az egész szobát. Nem igazán foglalkozott velem, bár ez már szokásos volt. Csak ránézett a telefonjára, majd sietősen felállt az asztaltól.
- Ez nem lehet igaz. - sóhajtok fel. - Egy percig nem bírsz létezni a hülye telefonod nélkül.
- Munka. És te ne oktass ki engem semmiről, egyelőre jobban ismerem ezt a világot, mint te.
- Az az egy biztos, hogy a világot jobban ismered, mint engem. - viharzok ki a konyhából a nappaliba, miközben vállammal nekimegyek. Minden szó nélkül itt hagyott, már csak az autó motorjának indítását hallottam. Pár percig még dühöngtem egy párnával a kezemben, majd nekidobtam a falnak, és sikítottam egyet.
- Miért ilyen önfejű és makacs? - felkelek, hogy visszahelyezzem eredeti helyére a párnát, amin az előbb töltöttem ki dühömet. Viszont megakad a szemem a nyitott iroda ajtón. Soha nem voltam még odabent. Pont ezért megyek be most. Ezerszer próbáltam bejutni, de mindig zárva volt. Most itt az esélyem. Talán meg tudok valamit az apámról végre és nem hazugságban kell élnem. A kérdés csak az, hogy az igazság jobb vagy rosszabb lesz.
A bútorok szilva színűek, a falak pedig sötét barnák. Néhány fehér kiegészítővel van egyensúlyozva a kopár színvilág. A szoba közepén egy hatalmas asztal foglal helyet, egy fekete bőrszékkel. Végighúzom mutató ujjamat a finom fán, majd beülök a székbe. A legtöbb fiók kulcsra van zárva, de a laptopot kint hagyta. Pár papír cetli van ide-oda dobva az asztalon, nem értem őket. Miért nem lehet angolul megírni? Végül felnyitom a laptopot, és elkezdek rajta kutakodni.
10 perce semmire sem jutottam. Viszont valaki itt van. Hallom az ajtó nyitódását, majd csukódását. Lecsapom a laptopot, majd a kijárat felé indulok. Ezzel a lendülettel viszont vissza is mentem, mivel az a bizonyos valaki erre közeledett. Pánikba estem. Idegesen kapok fejemhez, majd a legjobb rejtekhelyet keresve, úgy döntöttem, hogy az asztal alá bújok. Az ismeretlen éppen ez után lépett be a szobába. Fekete lakkcipője kopogtatta a padlót, élére vasalt, fekete nadrág takarta lábát. Egyik szememet lehunytam, másikkal még mindig őt figyeltem. Már a szék mellett állt, vészesen közel hozzám. Engem pedig az ájulás keringetett.


Sziasztok!
Meghoztam az első részt, remélem tetszik, a 4 rendszeres olvasónak nagyon örültünk, és a több mint 200 oldalmegtekintésnek. Pár kommentnek is nagyon örülnénk. Sietünk a következő résszel.
puszi Katyxx

Prológus

A bejárati ajtó becsapódását követően lerúgom magamról a takarót és leosonok a lépcsőn. Felkapom a cipőm, majd kimászok a nappali nyitott ablakán. Körülnézek és meg is találom. Tőlem balra indult el az úton. A nyomába eredek, és minden figyelmemet arra fordítom hogy véletlenül se lásson meg. Kicsit hülyén hangzik, de az apámat követem, mert tudom hogy valamit titkol előlem. Valami nagyon nagyot és sötétet. Lehet hogy pont ezért nem kéne tovább csinálnom, de most már nem hagyhatom abba. Egy sikátorba fordul be én pedig megállok a ház oldalánál. Nem tudom mit tegyek melyik a jobb? Ha maradok vagy ha keresek egy másik búvóhelyet? Végül elindulok a mellettem lévő ház lépcsőjén felfelé hogy a tetőre kiérjek. Veszélyes, ezt tudom. De nem tehetek ellene. 18 vagyok de néha úgy kezel mintha még mindig 10 lennék. Ez az egyik oka amiért követtem ide. Mert abban reménykedem hogy ha megtudom akkor talán szabadabb lehetek. Nem kérek sokat, csak annyit hogy ne úgy bánjon velem mintha én nem lehetnék szerelmes, mintha nem lehetnének barátaim és senkiben nem bízhatnék. A másik ok pedig hogy megtaláljam őt. Aznap este sietve köszönt el tőlem és azóta nem láttam. Nem jött vissza. Szerettem és tudtam hogy ő is engem, mert bebizonyította. Nem tartott sokáig a kapcsolatunk, csak 1 hónap volt. De ez a hónap életem legjobbja volt. Kilököm az ajtót és a tető szélére megyek. Lefekszem a földre és így lesem ahogy apám szinte kiabálva tárgyal egy másik férfival. Egy kis idő eltelik majd apa elindul ki a sikátorból. Gyorsan szaladok vissza a házba, le a lépcsőn és célozom meg a legrövidebb utat hazáig. Más mint amerre apa megy. Végig futok az utcákon majd megkerülve a házat felmászok az ablakom hoz és már a szobámban is vagyok. Lerúgom magamról a cipőimet, leveszem a fekete pulcsit és a szekrényembe hajítom őket. Az ajtó halkan csukódik de még így is tisztán lehet hallani. Az ágyamra vetem magam, majd nyakig betakarózva alvást tettetek. Ahogy sejtettem apa benyit, de két másodperccel később már nincs is a szobámban. Ez szép volt April Stark.

Halihó! Ez lenne a prológus, hamarosan érkezik az első rész. Ha tetszett hagyj nyomot magad után :) xLucus